Droidból hős, avagy egy lista evolúciója

2017/01/26. - írta: Promie Motz

swx39_preview3.jpg

A most következő beszámoló Tóth Bendzsi irománya (sok minden más mellett X-Wing magyar bajnok 2015). Nem is vesztegetem tovább a szót, fogadjátok sok szeretettel!

Beszéltük Ricsivel, hogy szívesen leírnám tapasztalataimat a Krakkói regionálisról. Azonban úgy döntöttem, hogy kicsit más irányba viszem el a történetet, mint egy szimpla battle report. Elsőként, mivel a listám eléggé szokatlan, gondoltam megosztom veletek, hogy is jutottam el ehhez a kombinációhoz. Jó olvasást!

A kezdetek

A 2015-ös nagy magyar liga hajrám legnagyobb sztárja Soontir Fel, és a birodalmi ászok voltak, valamint 2016 elején Az Endor Openre is ők kísértek. Az Endor Open után azonban kezdtem kicsit belefáradni a játékstílusba amit Fel és társai képviseltek és szükségem volt X-wingben egy kis felfrissülésre. Ebben az időben bukkantam rá egy amerikai podcastben egy bizonyos Aaron Bonarral készített interjúra. Aaron (más nevén KineticOperator) Arról ismert nemzetközi X-winges körökben, hogy a legkülönlegesebb listákkal került be a világbajnokságokon legjobb 16 közé. 2015-ben 3 tacticianos K-winggel (Danger Zone), 2014-ben 3 TIE-phantommal (6Sigma), 2013-ban pedig 2 Outer Rim Smuggler + 2 Y-winggel (Rebel Convoy) jutott be a VB legjobbjai közé. Mivel úgyis új listákat próbálgattam, nekiestem ennek is. A 6Sigma a mai napig az egyik kedvenc összeállításom, azonban nem kapcsolódik ide, úgyhogy beszéljünk a Rebel Convoyról!

A Rebel Convoy

Kezdjük a pontos listával:

Outer Rim Smuggler (ORS)

Outer Rim Smuggler

Gold Squadron Pilot

    • Ion Cannon turret

Gold Squadron Pilot

      • Ion Cannon turret

    100 pont.

     …

    Hagyok egy kis időt, hogy letisztuljon.

    Szóval ez a lista 2013-ban, a 3. hullám idején amikor a swarmok uralkodtak top 8-ba került a VB-n. A trükk nagyon egyszerű: FULL CONTROL!!!! A gameplan (játékterv) annyiban áll, hogy a 2 ORS beáll az ellenséges hajók útjába, az ionágyúk pedig permanensen beionizálják az ellenséget úgy, hogy többet nem mozdulhatnak. Így ha nem is gyorsan, de biztosan meghalnak, míg nem tudnak a permablokktól és permaiontól megmozdulni. Az ötlet megfogott és a mai napig hatása alatt tart. Természetesen 2015 végére már fejlődött a lista, én a következő formájában próbáltam ki:

    Outer Rim Smuggler

      • “Leebo”
      • Ion Projektor

    Gold Squadron Pilot

        • Ion Cannon Turret
        • BTL-A4

      Gold Squadron Pilot

        • Ion Cannon turret
        • BTL-A4

      Gold Squadron Pilot

        • Ion Cannon turret
        • BTL-A4

      A koncepció ugyanaz, viszont lényegesen konzisztensebb a BTL címek és az Ion Projector hozzáadásával, valamint Leebo drasztikusan növeli a mozgékonyságát az ORS-nek. Itt látható ahogy KineticOperator szétszedi Paul Heavert ezzel a listával: 

      Jómagam egy ligafordulót és néhány felkészülési meccset játszottam a listával, és habár a tapasztalat teljes hiánya miatt csak olyan 50%-os sikerem volt vele nagyon megfogott. Ezzel egy időben jött ki egy FFG cikk ami mindent megváltoztatott.

       A Chopper vonat

      Ez a cikk pedig nem más, mint a Ghost bemutató cikke amiben bejelentették a kiegészítő sztárját, Choppert. Aki nem lenne ismerős droidunkkal, Chopper képessége a következő: A harci fázis kezdetén minden ellenséges hajó akivel érintkezel kap egy stressz tokent.

      Én ahogy elolvastam, el voltam ájulva. Legnagyobb meglepetésemre senki más szerint nem  ő volt a beharangozó sztárja. Azonban én a nemrég megismert új konvoly szemléletemmel elképedtem. Az alapötlet nem más, mint egy ion projektor rácsattintása Chopperre és blokkolás. Ha egy hajót bestresszelsz és beionozol és ennek e monstrumnak a 4 kockájával ránézel nem sok esélye van a túlélésre. Így gőzerővel nekifogtam és megépítettem az első “Chopper convoy”-omat:

       "Chopper"

        • Enhanced Scopes/Fire-Control System
        • Ion Cannon Turret
        • Extra Munitions
        • "Leebo"
        • Sabine Wren
        • Ion Bombs
        • Ion Projector

      Gold Squadron Pilot

        • Ion Cannon Turret
        • BTL-A4 Y-Wing

      Gold Squadron Pilot

        • Ion Cannon Turret
        • BTL-A4 Y-Wing

      Ion Bomba hatása:

      adjál két ion tokent minden hajónak 
      range 1-ben az ion bomba tokentől.

       

      Gyakorlatilag fogtam az Outer Rim Smugglert és az egyik Y-winget és összegyúrtam őket egy Chopperbe, hozzáadtam egy kis ion bomba csodát és végül megfűszereztem egy system upgradedel. A mai napig tartom azt, hogy ha újra elszaporodnak a nevesítetlen pilóták az Enhanced Scopes lesz a nyerő system upgrade azonban már akkor is az ászok uralkodtak amik ellen PS4 elég alacsony és a Fire-Control System elragadó.

      A lista már az első pár meccs alkalmával bizonyította, hogy ászok ellen elragadó. A kezdeti ütközetek alatt Chopper megverte egy az egy ellen Soontirt, Whispert és hasonlókat. Azonban hamar megmutatkozott egy hatalmas hátránya a hajónak. Papíron nagyon úgy tűnik, hogy sokáig élhet, azonban koncentrált tűz alatt hamar összeroskad. Ezt természetesen a tonnányi kontrollal ellensúlyozni lehet, azonban ez egy bizonyos ellenfelet nagyon nehézzé változtatott, ami pedig nem más mint a tripla Jumpmaster, azonban jó első lövéskörrel ez a meccs is nyerhető volt. A lista azonban hiányosságot mutatott abban, hogy milyen sebességgel tudja felemészteni az ellenfeleket, az Y-wingek még a címmel sem csináltak eleget az ízlésemnek, így próbálgattam. A következő verzióban mivel Chopperrel elégedett voltam lecseréltem az Y-wingeket:

      "Chopper"

        • Fire-Control System
        • Ion Cannon Turret
        • Extra Munitions
        • "Leebo"
        • Sabine Wren
        • Ion Bombs
        • Ion Projector

      Corran Horn

        • Veteran Instincts
        • R2-D2
        • Fire-Control System
        • Engine Upgrade

      Egy jó befejező hajóra esett a választásom Corran személyében. Nem hiszem, hogy sokat kéne írnom Corran előnyeiről, de ha mégis kéne akkor Ricsit kérjétek, ő biztosan szívesen áradozik róla :)

      (Nem kell nekem különösen áradoznom róla! Itt található egy korábbi Battle Report ezzel a listával.)

      Ez a verzió sem szerepelt rosszul, azonban azt éreztem, hogy nem használja ki Chopper erősségeit léggé a lista, így inkább az Y-winges irányba vadásztam tovább. És ekkor világosodott meg minden:

      Enter the Phantom

      Egy fontos erejét nem használtam ki a Ghostnak eddig, ami pedig a Ghost-Phantom kombó. Rájöttem, hogy habár le kell mondanom az egyik Y-wingről, hogy beférjen egy Attack Shuttle, de ezzel Chopper még egyszer lőhet ionnal egy körben, szóval sebzést nem vesztek, viszont Fire-Control Systemmel konzisztenciát mindenképp nyerek, valamint jobban tudok fókuszálni, hiszen Chopper akit egyszer már tudott lőni jó eséllyel tudja még egyszer abban a körben. A másik döntés amit meg kellett hoznom az pedig Sabineról való lemondás Han részére, szintén a konzisztencia érdekében. Amit még nyerek ezzel, az egy befejező hajó a Phantom személyében, valamint egy kis játéktér a pontokkal aminek köszönhetően az utolsó ionos Y-winget egy stresszhogra cseréltem. A csodálatos végtermék:

       "Chopper"

        • Fire-Control System
        • Ion Cannon Turret
        • "Leebo"
        • Han Solo
        • “Ghost”
        • Ion Projector

      Gold Squadron Pilot

        • Twin Laser Turret
        • R3-A2
        • BTL-A4 Y-Wing

      Ezra Bridger

        • Push The Limit
        • “Phantom”
        • Nien Numb

      A Phantom döntés Ezrára esett, aki Push the Limittel csodálatos befejező hajó akit nehéz lelőni, és a támadóereje sem rossz. Itt kezdtem eljutni a teljes elégedettségig a listával, amíg a végső csapás be nem következett.

      Az utosló lépés

      Megérkezett Braylen Stramm, Tycho igaz tanítványa, a stressz mestere (Bárki kérdezi igen, ez a teljes neve). Hat zöld manőverével, hátsó tűzívével, crew/asztromech kombójával és fantasztikus stresszledobó képességével a stresszbot új királyával állunk szemben. Micsoda szerencse, hogy ha lecserélem Ezrát egy üres Zebre pont befér Braylen!

       "Chopper"

        • Fire-Control System
        • Ion Cannon Turret
        • "Leebo"
        • Han Solo
        • “Ghost”
        • Ion Projector

      Braylen Stramm

        • Gunner
        • R3-A2
        • Alliance Overhaul

      “Zeb” Orrelios

        • “Phantom”

      Ezzel gyakorlok a 9. hullám megjelenése óta. A lista nyert nekem egy VASSAL liga divízió győzelmet, egy VASSAL torna elődöntőt, illetve ezzel mentem Krakkóba is valamint legközelebb februárban Briminghambe (Yavin System Open 2017) is ők jönnek velem.

      A legközelebb a Krakkói tapasztalataimat olvashatjátok, remélem valamiben hasznos volt ez a leírás, vagy legalább élvezhető. :)

      Köszönjük Bendzsi a részletes lista bemutatót. Ez az írás szerintem elég egyedi a maga nemében, megmutatja, hogy egy innovatív játékosnak mennyi munkát kell belefektetnie a listaépítésbe, ha tényleg egy saját, egyedi és erős sereget akar összeállítani. 

      Folytatásra számítsatok. Addig is,
      Vörös Ötös, készenlétben!

      komment

      A bejegyzés trackback címe:

      https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr4912156425

      Kommentek:

      A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

      süti beállítások módosítása