Mélyebb problémák vannak "profi szinten"? Gyűrűzik a botrány a playtesterek körül - JumpMasterGate

2017/07/29. - írta: Promie Motz

Persze még nagyon friss ez az egész ügy, ellenben számomra meglepő volt, hogy szinte MINDEN podcast leszedte az oldalairól ezeket a kibeszéléseket, azaz az új FAQ tervezetét. Kivéve a Scum & Villany csapatot. El is mondják, miért van ez így. Kiderül, messze nem egy irányba lejt a pálya!

A S&V az 56. adásukban (mi sem mutatja jobban a helyzetet, hogy az elég rendszertelenül összeülő csapat egy nappal az előzőre adta ki ezt a témát) Alex, aki a reddit moderátor, aki elfogadta hitelesnek a forrást, elmeséli, miért NEM lehet igazából levenni redditről ezt a hírt, pedig jött rá nyomás, még maga Paul Heaver is megjegyezte, ilyet nem szabad kitenni, mert veszélyezteti az FFG munkáját. És persze a playtester csapatét. Mert, mint kiderült, a playtestereket az FFG ügyesen, részben a podcasterek közül válogatta ki, így szinte minden nagyobb amerikai adásban ott ülnek. KIVÉVE a  Scum & Villany csapatot. Így ők nyíltan beszélhetnek a dologról, mert nem kerül a hátsójuk bajba, nem úgy, mint a többieknek.

A redditen jött egy olyan hozzászólás, hogy "miért olyan nagy ügy ez a leak, mindenki tudott róla. Ha te nem tudtál róla, az azt jelenti, hogy nincsenek barátaid." És ez a helyzet már veszélyes. Teszetlők és barátaiknak egy nem is olyan szűk köre kivételezett helyzetben vághat neki a nemzetközi megmérettetésnek.

A 2016-os VB-n a Mynock Squadron Podcast bőven átlagon felül reprezentálta magát a "Mynock Special" listájukkal, ami eléggé bajba lett volna a Jumpok ellen. De mit ad Isten, 3 héttel a VB előtt jött egy FAQ, ami miatt senki sem mert szinte Jump-ot hozni, és  Ryan mintha pont azért nem került volna be a legjobb 16-ba, mert valamelyikük így is összeakadt eggyel. És igen, abban a csapatban is vannak playtester-ek, akik leadták a drótot, srácok, mivel kell edzeni. Az a Ryan, aki a 20 fős versenyeken odahaza Dél-Kaliforniában 3 év alatt nem bírt nyerni, pedig van ott havi SOK, gyakran egymást ütik, és ezt az átkot most törte meg, az első "Wave 11-es" versenyen egy új builddel, amit jó eséllyel begyakorolt.

Nemzetközi versenyekre, ahova lassan mi is igyekszünk becsatlakozni, ez az előny szerintem igencsak unfair, sportszerűtlen. Zárójelben jegyzem meg, hogy az akkor háromszoros világbajnok és címvédő Paul is már nyár végén elkezdett az Asajj listájával gyakorolni, ami csak a FAQ után lett jó (RonCon, NonRonCon, NomNomNomCon stb. idegeskedésre ha valaki emlékszik az angolszász fórumokról a NoVa srácok részéről, az pont ez a tesztsorozat volt).

Félreértés ne essék, kedvelem őket továbbra is és hallgatom őket. Jó eséllyel, én lennék tesztelő, hát én is tesztelnék és komoly előnyöm lehetne másokkal szemben egy nagy FAQ után. Én eddig naívan úgy gondoltam, a palytesterek nem versenyezhetnek komolyabb versenyen, cserébe kapnak egy kis pénzt vagy valamit. ÉS hogy ők bizonyára kevésbé ismert figurák, és nem közösség meghatározó alakok részben.

Ez azonban nem változtat azon, hogy ENNEK a rendszernek így jelentős haszonélvezői vannak.

Mit lehetne tenni.

Public Test "Realm"

Számítógépes játékok modelljét átvéve, legyen egy publikus FAQ tervezett, aminek a javításába mindenki beszállhatna azzal, részletesen lejelentené a meccseit, akinek van hozzá kedve. FFG ingyen több adathoz jutna, nem lenne senkinek se sportszerűtlen előnye.

Szerintetek ez megvalósítható lenne? Kell-e nekünk ez a "program"? 

Sidenote

A Scum & Villany csapat egyetért abban, hogy Dengar és Bumpmaster-ek (blokkoló Contracted Scout-ok) továbbra is TIER 1, azaz tökéletesen jó hajók maradnak. A Contracted Scout-ok SEM lesznek ROSSZABBAK, mint BÁRMELY MÁS alpha strike hajó jelenleg a játékban.

Most már tényleg lecserélem egy hétre az keresztszárnyú vadászgépeimet egy kenura.

Kulturált, konstruktív hozzászólásokat szívesen olvasok! Az "itt a vége és eladom a gyűjteményem" és a "dögöljön meg aki Scum-mal játszik" az hol egyik, hol másik kategóriát sérti.

Vörös Ötös, szabadságon.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr412698069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása