Erőre kap az Első Rend, és még sok más a 6. Hullámban!

2019/08/09. - írta: Promie Motz

Az Első Rend hányattatása akkor indult meg igazán, ahogy az X-Wing második kiadásában önálló frakcióvá nőtték ki magukat, csak éppen hajók nem érkeztek hozzájuk. Az Ellenállás akkor csak 3 hajóval "büszkélkedhetett" (T-70 X-Wing, Starfortress, Rey Falconja), amikor az Első Rend 4 hajóval próbált labdába rugni (TIE/fo, TIE/sf, TIE/vn (Kylo Silencere) és az Upsilon Shuttle). 

Azonban hamar felborult az egyensúly, mert az Ellenállás kapott még 3 hajót (RZ-2 A-Wing, Transport és Transport Pod), jött még két új frakció, a Köztársaság és a Szeparatisták, és így az Első Rend a legkisebb csapat címet nyerte el. 

Bár ez nem fog teljesen megváltozni, de most igazán felköthetik a többiek a gatyájukat, ha Major Baron Elrik Vonreg TIE Interceptorát, a TIE/ba Baron Space Superiority Interceptort el akarják majd kapni!

Tovább komment

RZ-2 A-Wing Unboxing - Az Ellenállás alapköve

2019/07/22. - írta: Promie Motz

Szerencsétekre még az előző Ligán való remek szereplésem előtt rögzítettem ezt a videót, a szerkesztést mostanra halasztva. Azóta a fanboy üzemmód kicsit alábbhagyott, de még mindig nagyon szeretem ezt a hajót, szóval fogadjátok szeretettel.

Amikor a hajó akcióit sorolom föl, azt mondom, ezek a fehér manővereik vannak, de hát ezek nyilván akciók.

Heroicnál fontos külöbség, nem két kockával kell dobnod, hanem legalább két eredménynek kell szerepelnie "dobásban", és az mind legyen üres. Például, Falcon védekezeik egy kockával, Finn hozzáad egy üreset, az már két üres, és újradobható. Köszönöm ezt a két észrevétel Daninak újfent! Hivatalosan ő lett a próba közönségem.

Vörös Ötös, készenlétben!

komment

X-Wing Liga '19 VII. Forduló - Minden, amit tudni akarsz és még egy kicsivel több!

2019/07/17. - írta: Promie Motz

beszamololiga.png

Egy újabb Ligát tudhatunk magunk mögött! Éleződik a verseny, Rafy elhúzni látszik, de ahogy csak a legjobb 5 eredmény számít, még egy újoncnak is van matematikai esélye nyerni, a középmezőnytől és fölfelé pedig mindenki tisztes eséllyel indul, mint esetleges Liga győztes.

Az elmúlt évek folyamán egy tisztes képességű játékos réteg kupálódott ki idehaza, akik egy nemzetközi versenyen is bármikor jók egy erős középmezőnyben való sikeres szereplésre, és ha a csillagok jól állnak, akkor a tündöklésre. 

Budai Miki rászánta az időt és energiát, és csinált pár statisztikai kimutatást a versenyről. [eredmények]  

frakciok_eloszlasa.png

hajok_szama_listankent.png

hajok_szamanak_eloszlasa_frakcionkent.png

Azaz egy darab 5 hajós lista volt a Szeparatistáknál, és így tovább.

initiative_eloszlas.png

Azaz 13 Ini 6-os pilóta volt, és így tovább.

initiative_eloszlas_frakcionkent.png

Azaz 1 Ini 2-es és 2 Ini 5-ös pilóta volt a First Ordernél.

Viszonylag tisztes elosztást találunk a frakciók és az Initiateek között. Azt azért megjegyezném, hogy itt egyetlen ember is mennyire bele tud szólni a listájával a statisztikába, hiszen csak én hoztam Green Sq Experteket, mégis holtversenyben bár, de a leggyakoribb pilóták egyike lett. 

A múltkori fordulón a 4 K-Wing csak egy 2-2-re volt elegendő, most, az augusztusi eb-re készülve ennél jobb eredményt tűztem ki célul.

Igazából eléggé bajban vagyok a listaválasztással, és így azzal, mivel készüljek, így végül az 5 db RZ-2-es A-Wing mellett tettem le a voksom.

Összesen 3 meccsem volt 5 A-val, 1 ezzel a variánssal, így úgy éreztem, lesznek gondok.

Voltak is. Az első körös range kontrollal szinte minden meccsen megszenvedtem, az 5 hajós alakzat nem jól fordult, 1 hajó lemaradt. Ha pedig már egyszer hátrafordítottam a tűzívem, akkor hogyan is forduljak meg. 

Első mérkőzés, Sipos Kristóf

Bár több olyan match up is volt, amikre úgy éreztem, jól fekszenek a nap folyamán, ez "igazán" jó volt, úgy gondolom most  is meccs után, és nem csak azért, mert nyertem. Egyik hajónak sincsen dupla repozíciója, Talon Bane nem tud boostolni, Morallo megott marad, ahova lép. 

66880941_2389904934613342_7385116499339378688_n.jpg

Ezen a meccsen a védekezések talán egyenletesen jók voltak, de Kristóf piros kockái lényegesen rosszabbak voltak az enyéimnél. Bár nagyon fontos volt, hogy nem tudott igazán tüzet fókuszálni egy A-Szárnyúra se. Cserébe nekem is meg kellett osztanom a tüzem, így az 1 életre nagyon hamar leesett Old T és T Bane még meglepően sokáig húzta. 

Nyilván dűhítő volt, hogy a pimasz RZ-2-esek egyáltalán nem fogynak, de a nagyarányú győzelmemben belejátszott a jobb kockák mellett, hogy Kristóf az utolsó körben, a valószínűtlen győzelmet hangsúlyozva sokat kockáztatott, és MoV mentés helyett maradék old T és félMorallo-t is elvesztette. Itt reálisan jó eséllyel 20 MoV veszteség tőlem, esetleg 40 lett volna, ő vagy 60-ban bízott (egy teljes A lelövése és egy másik lefelezése), de a fang fighterét kvázi fixen halálra ítélte (ami meg nekem jó pár MoV). A biztosabb az lett volna, ha MoVot őriz egy ilyen rendszerű versenyen, de megértem, hogy a győzelemre ment. Szerintem énis így tettem volna.

Eredmény: 154-40

Második mérkőzés, Szabó Andris aka Goliath

Erről a mérkőzésről készült felvétel, így megengedhetem magamnak, hogy nem sokat írok róla. 

Az első körös engagementem nem volt olyan jó, mint szerettem volna, a játék közepén szerintem remekül repültem utána, de végül hoztam egy-két hibás döntést, ami a meccsembe került.

MoVban is egy szoros mérkőzés volt, és bár eléggé leszívott agyilag, belül élveztem. 

Eredmény: 164-200.

Harmadik mérkőzés, Rafy

Rafy a múltkor annyira lehengerelt a meccsünkön, hogy feladtam. Igyekeztem a pálya bal szélén maradni, majd cseleztem, hogy bemegyek középre, végül vissza Sloopoltam a bal sarokba. A bimbák és a delayed fuse miatt nagyon bajban voltam, hogyan is kéne berepülnöm. Boba meg az Andrasteával javában töltött vissza bombákat. 

img_20190718_072444.jpg

4-5 kör helyezkedés után azonban rosszul jöttem ki a csatából, első lövéskörben Range 3as lövéseket durrogtattam Bobára, majd Range 2eseket, végül sérülést se okoztam, de már nem volt meg két A-Szárnyúm, és pozicionálisan is jól állt Rafy.

A MoVmentés reménye nélkül fel is adtam, hogy szusszanhassak egyet. 

Itt a kockák nem voltak a pártomon, de nyilván megmenthettek volna. Rafy szépen játszott, nálam határozottan jobban. Nagyobb szerencsével is csak szépíteni tudtam volna. 

Eredmény: 0-200

Negyedik mérkőzés, Négyesi Réka

Rékával mostanában nem játszottam, ahogy az elmúlt időszakban nem jutottam le Szolnokra, Pesten meg nem sorsolódtunk össze, amikor jöttek a férjével, Janival. Na ő többször is elvert az elmúlt évben. 

Szóval gondoltam, itt az alkalmam bosszút állni a Négyesi családon!

img_20190718_072459.jpg

Egy bonyolult, formációban repülős meccsünk volt, ahol nagyrészt én irányítottam. A stresszes Braylent Range 2-3as lövésekkel zaklattam általában körönként 3-4 A-val, de csak nem akart felrobbanni. A seismic chargeoktól tartva Zari általábanhülye szögben állt, elcsatangolt később a többiektől. Mondjuk amekkora szerencse volt Rékának Braylen túlélése, az én Zarim heroic-us mákolásai.

Végül Braylen a hátsó tűzívemből is kikerült és az U-Szárnyúra fordultam át.

De őt is csak lefelezni tudtam, míg végül egy 3. A-Szárnyúmnak is elfogyott a pajzsa.

Minimálisan kellett volna többet sebeznem a meccsen a győzelemhez, de Zari főleg az elején többször nem lőtt. 

Az is lehet, inkább az Y-Wingeket kellett volna elkapni, a szinte fix körönkénti két sebet azok nem védték volna ki... Ha jobban rájuk repülök, mert az elején gázfelhő takarásban lettek volna.

Így végül sebzéskártya húzás nélkül, pontozással kikaptam. 

Eredmény: 52-60

Ötödik mérkőzés, Vígh-Bellon András

András már évek óta látogatja a versenyeinket, ha nem is minden egyes alkalmat.

Régen ő volt "a kissrác", és ez részben szólt a kevesebb rutinjának, meg hát életkorának és magasságának. Ahogyan nekünk már lassan rendszeres a derékfájdalmunk az X-Winggel töltött évek asztal fölé hajolásaitól, úgy az idő haladásával András felszedte a szükséges rutint a játékban, és már mindenki csak a saját kárára becsülhetné alá egy mérkőzésen. És persze nőtt is, még a végén magasabb lesz nálunk. Úgy nőnek a mai fiatalok, mint a gomba. Másodunokatestvéreimnek a hónaljukig érek, pedig azért kicsi én se vagyok. Ikrek és kosaraznak. Nem is tartok velük szoros kapcsolatot. A

Most egy számomra elég ijesztő listát hozott, Wedge-Luke egy jó kezdéssel egy, vagy szerencsésen akár két A-Szárnyút is meg tud enni.

Nagyon fontos lett volna a jó kezdés, de messze voltam tőle. Első lövéskörben ketten két protonnal megettek egy A-t, de olyan szarul helyezkedtem, amennyire csak tudtam, egy nem is tudott lőni, a maradék is megosztotta a tűzívét.

Mivel nem akartam Outmanouveres Wedget a hátamba, így rá mozdultam, de elsiklott könnyedén mellettem és elment pajzsot tölteni. Pár kör alatt leszedtem Luke pajzsait is és lehetőségem volt az (akkor már csak) 3 A-Szárnyúmmal 8 kockával a pajzs nélküli Lukera lőni, bízva egy szerencsés véletlenben, hogy fel is robban az X-szárnyú. Ekkor 1-1-2 életen voltak a hajóim, tele Wedge meg mögöttük, de pálya széle miatt következő körben az oldalukban.

Ahogy Luke meg se sérült, elég biztos voltam abban, 2 kör alatt vége a mérkőzésnek és nem bíztam a MoVban se nagyon, ha Luke inkább pajzsot töltene. 

Így feladtam ezt a mérkőzést is. 

Andris nagyon céltudatosan és jól játszott, simán feltörölte velem a padlót. 

Eredmény: 0-200

Végeredmény, 1-4.

Fejeztem már be máskor is versenyt 4 vereséggel és voltam utolsó előtti, de 4 mérkőzést zsinórban még lehet, életemben nem vesztettem el! Ez elég fárasztó volt, vagy maga a lista, és nehéz volt azért végig mosolyogni. Inkább magamra voltam mérges. Így nem lehet EB-re menni. Készülni meg nincs túl sok időm már.

Vörös Ötös készenlétben!

 

 

komment

X-Wing Liga '19 VII. Forduló mérkőzései, videók

2019/07/15. - írta: Promie Motz

Lezajlott a VII. Ligaforduló 27 játékossal, és sikerült 5 mérkőzést rögzíteni a nap folyamán. A technika most egészen jól működött.

Igazán tematikus mérkőzéssel indítottunk, ahol Havasi Áron magyar bajnok dupla jedijei csaptak össze János droid seregével. A második mérkőzésre én is odakerültem az RZ2-es A-szárnyúimmal a kamerára Anakin és a klónok ellen.

Felvonult még a Birodalom, a hírhedt Rebel beef újratöltve, valamint egy nagy csapat fejvadász.

Tovább
komment

X-Wing - EPIKus űrcsata a konyhaasztalon

2019/07/11. - írta: Promie Motz

A Star Wars: X-Wing figurás játék gyártója, a Fantasy Flight Games bejelentette a fanboyok vágyálmát, a játék második kiadásához az úgynevezett Epic játékmódot, ahol az X-Szárnyú kötelékünket a Tantive IV-gyel egészíthetjük ki, hogy el tudjon menekülni a GR-75-ös Transzportunk az ellenséges Inferno Squadron elől, ahol esetleg magát Iden Versiót támogatja Corvus nevű Raider-osztályú korvett.

De egy szeparatista droid raj elől se biztos, hogy meglóg Kylo Ren.

Tovább
komment

Beszámoló a VI. Arrabona fordulóról - Bence Tollából

2019/07/04. - írta: Promie Motz

Kovács Bence, az Első Rend fanatikus Ász pilótája első, nagy terjedelmű X-Winges beszámolójában mesél a győri, VI. Arrabona versenyről, ahol eddigi rekordot állítottak fel a 24 indulóval. Fogadjátok sok szeretettel! (A gif-ek és képeket saját szakállra tettem ki. Enjoy!)

general-hux-rally-speechv3.jpg

Sziasztok!

Már régóta játszottam a gondolattal, hogy én is készítsek beszámolót az aktuális megmérettetésről, de eddig sosem volt meg a kellő lelkesedés és bátorság. Azonban ez a mostani verseny abszolút meghozta a kedvem. Előre is elnézést irományom minőségéért.

Tovább
komment

X-Wing 2.0 - Második szezon kiértékelés

2019/06/29. - írta: Promie Motz

bro.png

Egy új, félévenként megjelenő szegmensben visszatekintek majd mindig egy-egy pontváltozás után az előző szezonra, kiértékelem kicsit a listákat és a saját teljesítményem.

2019 január vége és 2019 júniusa között "kerek" 75 mérkőzést játszottam le, melyekből közel 65 volt verseny. A két napos UK System Open mellett volt egy győri megmérettetésem és 7 VASSAL tét meccsem, a többi 5 Ligafordulóból, valamint Tél és Tavasz Ásza versenyekből állt össze. 

Az esküvő szervező lázban kicsit kevesebb időm volt május óta játszani,  de így se rossz a mérleg. Bár jócskán elmarad lejátszott meccs darabszámban a 2017es évtől, amikor március 20. körül játszottam le az azévi 100. mérkőzésemet. Do you even X-Wing, bro? 

Ja igen, az egyes listák a legfrissebb pontváltozás szerinti értékükkel fognak szerepelni (de más pontszámon / legálisak voltak még valamikor) .

A cikk nem egy felvágás akart lenne, csak az előző szezon végén is töröltem a Lauchbay Next applikációból a listákat, vagy néhol csak az eredményeket. De gondoltam jó lenne, ha valahol meglennének összegyűjtve a számok. Aztán, mrie észbekaptam, rájöttem, ha kiteszem ide, a blogra, már egy fél cikket meg is írtam. Profit!

4 K-Wing

(39) Warden Squadron Pilot [BTL-S8 K-wing]

(8) Barrage Rockets

(5) Proton Bombs

Points: 52

(39) Warden Squadron Pilot [BTL-S8 K-wing]

(8) Barrage Rockets

(5) Proton Bombs

Points: 52

(39) Warden Squadron Pilot [BTL-S8 K-wing]

(8) Barrage Rockets

(5) Proton Bombs

Points: 52

(39) Warden Squadron Pilot [BTL-S8 K-wing]

(8) Barrage Rockets

(5) Proton Bombs

(3) Sabine Wren

Points: 55

Total points: 211 (199-ről)

A 4 K szép eredményeket hozott, veretlenül második voltam két Tavasz Ászán, egyik Ligán is 4-1-et mentem vele, VASSAL-on is volt vele pár meccsem, és a UK SOS első nap 4-2-t menetelt. 

A pozició játék helyenként sokkal fontosabb, mint az, hogy éppen az adott körben lőjjek, így amikor beSLAM-melek az ellenség soraiba, azt latolgatva, hogy remélem nem 9-et sebződök 10 piros kockán, csak 6-8-at, aztán a következő körben meg telibe kapja az ellenfelet a proton bomba, és még Sabine-miatt még rosszabbul jár, na az egy számomra mindent megérő érzés. Piros kockákkal a hülye is tud ölni, ha szerencséje van, bombázáshoz már valamit le kell tenni az asztalra.

Eredmény: 20 - 7.

Értékelés: kedvenc és legtöbbet játszott listám ebben a szezonban, még nem tudom, hogyan lehet megmenteni. Vagy bombázni fognak, vagy rakétázni, de mint rakétások is fontos szerepet játszotttak a listában, bár néha csak terelgettek, hogy az arc dodgerek ne maradjanak előttük.

L'ulo-Nien-Poe

(43) L'ulo L'ampar [RZ-2 A-wing]

(1) Heroic

(1) Crack Shot

Points: 45

(68) Poe Dameron [T-70 X-wing]

(4) Heavy Laser Cannon

(0) Integrated S-foils

(4) Trick Shot

(6) Ferrosphere Paint

(8) BB-8

(2) Black One

Points: 92

(55) Nien Nunb [T-70 X-wing]

(0) Integrated S-foils

(1) Heroic

(5) Pattern Analyzer

Points: 61

Total points: 198 (191 pont volt?) 

Az ini bid elvesztése árán sikerült "legálisan tartani" a sereget. 

Szerettem velük játszani, de ahogy elkezdtem variálni a sereggel, egyre gyérebbül teljesítettek.

Főleg január-február-kora márciusban látott nálam asztalt, a jó BB-8 - ezéseken állt vagy bukott a legtöbb meccs.

Eredmény: a fenti variáns 7-1-et ment, de egy 2-1 és 1-3 verzióval (Nient nyomatva) 10-5 lett a vége.

A 3 hajó valahol az arc dodgerkedés határán van, de egyik sem "ász". L'ulo a kedvenceim közé nőtte be magát, de ellene játszva tisztán érzem, hogy mi a veszte. A megdöbbentő 5 pontos áremelkedése a népszerűségének szólt és nem a kezelhetetlenségének.

Most már Poera is lehet, Heroicot tennék, mert idegtépő, smikor az az egyetlen hajód blankel ki, aki nincs vele felszerelve. 

Kapcsolódó kép

HANBRAKE Jake

(82) Han Solo [Modified YT-1300 Light Freighter]

(12) Kanan Jarrus

(10) R2-D2

(26) Luke Skywalker

(6) Millennium Falcon

(8) Inertial Dampeners (már illegális!) 

(4) Trick Shot

(7) Engine Upgrade

Points: 155

(36) Jake Farrell [RZ-1 A-wing]

(6) Outmaneuver

(5) Lone Wolf

Points: 47

Total points: 202, Inertial Dampeners illegális is Han Solon, (191 pont volt).

"A lista". "A mumus". De Jack Mooneyt leszámítva másnál már nem remekelt. A drágulás és illegálissá válása már sok a jóból. Az Inertial Dampeners nélkül is lehet nyerni, de a sereg központi eleme volt. Egy Liga versenyen és egy Tavasz Ászán mutatta meg, mit tud a sereg, és csak a Lambda shuttle-ös birodalmi alakulatok mutattak áthatolhatatlan akadályt a csempésznek.

Eredmény: 7-2, illetve egyszer a Kanan nélküli HS verzióval nagyon kikaptam, úgy 7-3.

Kapcsolódó kép

Superluke superwedge

(55) Wedge Antilles [T-65 X-wing]

(4) R2 Astromech

(0) Servomotor S-foils

(6) Afterburners

(13) Proton Torpedoes

(6) Outmaneuver

Points: 84

(62) Luke Skywalker [T-65 X-wing]

(5) R2-D2

(0) Servomotor S-foils

(13) Proton Torpedoes

(24) Supernatural Reflexes

(6) Afterburners

Points: 110

Total points: 194 (kb 3—5 pontot drágult csak) 

Ez a lista remek! De tényleg, érzésre pont olyan, hogy két ász a világ ellen, és az eszköztáruk is megvan hozzá. Tölt vissza életet, fut, visszajön, elbújik, hátbatámad. Nekem való sereg. 

Eredmény: 6-3. Egy Liga és egy Tavasz Ásza alatt, 3 napon belül szerepeltek Hyperspace formátumban a srácok. A vereségeimet remekül meg lehetett 1-1 hibának feleltetni Wedgegel. Luke jóval hibatűrőbb a SupNatnak hála. Lehet, hogy Hyperspaceben még vissza térek erre, vagy egy kicsivel nagyobb ini bides verziójára. 

Képtalálat a következőre: „star wars b-wing gif”

SOS B nap, Rafy-féle rebel beef

(43) Partisan Renegade [UT-60D U-wing]

(6) Leia Organa

(6) Tactical Officer

(0) Pivot Wing

Points: 55

(55) Wedge Antilles [T-65 X-wing]

(0) Servomotor S-foils

(2) R4 Astromech

(1) Crack Shot

Points: 58

(48) Ten Numb [A/SF-01 B-wing]

(1) Crack Shot

(2) Fire-Control System

Points: 51

(51) Braylen Stramm [A/SF-01 B-wing]

(1) Crack Shot

Points: 52

Total points: 216 (kb 199 pont volt) 

Rafy egyébként remek érzékkel rátalált a B-Wingekre még márciusban, mielőtt a "rebel beef" szitokszó egyáltalán megjelent. Csak a UK SOS Hyperspace Qualifyerén repültem ezzel.

Eredmény: 4-1, csak egy rendszeres VB résztvevőtől kaptam ki, akinek a lentebb lévő "Rezsi 5" listával volt 100+ meccse, míg én aznap reggel vettem meg egy B-Winget, hogy legyen mit az asztalra tenni.

Leia's Angels

(41) Blue Squadron Pilot [A/SF-01 B-wing]

(2) Tractor Beam

(0) Jamming Beam

Points: 43

(23) Bandit Squadron Pilot [Z-95-AF4 Headhunter]

Points: 23

(23) Bandit Squadron Pilot [Z-95-AF4 Headhunter]

Points: 23

(23) Bandit Squadron Pilot [Z-95-AF4 Headhunter]

Points: 23

(41) Blue Squadron Escort [T-65 X-wing]

(0) Servomotor S-foils

Points: 41

(43) Partisan Renegade [UT-60D U-wing]

(0) Pivot Wing

(6) Leia Organa

(6) Tactical Officer

Points: 55

Total points: 208 (200 pontról) 

A pontos történetre nem emlékszem, de tippre Blaire Bunke játszott valamikor februárban ezzel a sereggel, bizonyítva, hogy jé, Leia jó! 

Eredmény: 3-1, egy győri versenyen vetettem be őket. Élvezetes, de fárasztó volt, és inkább mással akartam utána játszani. Elszoktam a swarmoktól, főleg egy ilyen asszimetrikussal volt baj bőven.

Képtalálat a következőre: „star wars last jedi rz-2 a-wing gif”

Timo res5

(43) L'ulo L'ampar [RZ-2 A-wing]

(1) Heroic

(1) Crack Shot

Points: 45

(36) Tallissan Lintra [RZ-2 A-wing]

(1) Heroic

(1) Crack Shot

Points: 38

(56) Ello Asty [T-70 X-wing]

(1) Heroic

(0) Integrated S-foils

(0) Jamming Beam

Points: 57

(55) Nien Nunb [T-70 X-wing]

(1) Heroic

(0) Integrated S-foils

(5) Pattern Analyzer

(0) Jamming Beam

(2) Black One

Points: 63

Total points: 203 (kb 197 pont volt) 

Timo a remek német úriember volt, aki engem elverve az UK SOS-on az idei évben is kijutott a VB-re.

A saját meccseimen a heroic megmentett a tanuló hibáimtól és féltem, csak szerencsém volt rendre. Ezért (!) inkább másra váltottam, mert nem éreztem a tudásomat a listában. Azonban ez a 4 hajós lista nagyon jó, még egy hibát vagy kis varianciát is elvisel, ahogy egy hajó elvesztése után még mindig marad 3. Az initiative bid kevésbé fontos, hiszen ászok ellen is remekül működik a sereg, akkor blokkolni kell velük. Az azonos Ini segít. 

Egy 3-5 hajós, alacsonyabb inis listát, jól játszva szétcincálnak!

Eredmény: 3-0.

Képtalálat a következőre: „star wars last jedi rz-2 a-wing gif”

5A

(43) L'ulo L'ampar [RZ-2 A-wing]

(1) Crack Shot

(1) Heroic

Points: 45

(36) Tallissan Lintra [RZ-2 A-wing]

(1) Crack Shot

(1) Heroic

(4) Advanced Optics

Points: 42

(36) Greer Sonnel [RZ-2 A-wing]

(1) Crack Shot

(1) Heroic

(4) Advanced Optics

Points: 42

(35) Zari Bangel [RZ-2 A-wing]

(1) Crack Shot

(1) Heroic

(4) Advanced Optics

Points: 41

(33) Blue Squadron Recruit [RZ-2 A-wing]

(4) Advanced Optics

Points: 37

Total points: 207 (kb 199 pont volt) 

Két VASSAL meccsre tettem fel őket, amikor még kb az országban összesen nem volt 5 db RZ-2-Wing.

Zari és Greer képességének kihasználása okozott több gondot, illetve "mindigc a heroic nélküli hajó blankelt ki. Most megint izgat a lista, lehet, visszatérek rá. 

Eredmény: 1-1.

Végeredmény: 75 mérkőzés, 54 győzelem, 21 vereség. Ez 72 %-os győzelmi ráta, ami így utólag meglepően magas.

Szezon 1

Csak viszonyításképpen, az első szezonban 54 mérkőzést játszottam és "csak" 31-et nyertem, egy 57 %-os winratetel. Ott Dash-Roarke és  a Dellapina-féle Echo-Whisper-Redline adta a meccsek felét.

Ahhoz képest ez egy lényegesen erősebb arány, de levetítve 2 Ligára, egyiken nyerek 4-et, következőn 3-at. Ha úgy tekintek erre, mint egy sportra, és ha már rászánom az időt, hogy külföldre megyek, akkor bizonyos szempontból nem árt, akkor ez a teljesítmény még nem visz a legjobbak közé sajnos. 

Persze, aki ismer, az tudja, hogy az X-Wingre úgy tekintettem régen, mitn egy játék, most, meg mint egy közösséget összetartó erő. A srácokkal szerintem nagyon jól szórakoznánk, ha bármi mást csinálnánk helyette. Azt meg jó tudni, hogy ha ez egy kockajáték, akkor ennyivel jobban gurítok a többieknél.

Vörös Ötös, készenlétben!

komment

Red Squadron Podcast E22 - Pontváltozás Paradoxon

2019/06/27. - írta: Promie Motz

Baromi nagy anyag a pontváltoztatás, éppen ezért egy hosszú, ámde jól tördelt adást vettünk fel (linkekkel az egyes témák kezdetéhez), hogy a hallgatók tudjanak kedvük szerint mazsolázni. Kuzmin és Rafy segítségével átnéztük a 7 frakciót és az általános fejlesztéseket.

És ne felejtsétek el, ez egy igazán jó pontváltozás lett. Csak éppen senkinek sem tetszik, amikor a saját frakciójába tenyereltek bele.

Pontváltozás táblázat.

Tovább komment

Várható pontváltozás a jelenlegi meta tükrében

2019/06/25. - írta: Promie Motz

Megoszlanak a vélmemények az FFG egy posztját illetően, de szerintem június 25-én kikerülnek az új pontok, amik 1-2 héten belül érvénybe is lépnek. (ez ma már biztosnak tűnik. Szinte egy hónapja kezdtem el a cikket) 

Így kis kitekintést teszünk a legjobban teljesítő fejlesztések és pilóták irányába, megtippelem, szerintem melyiknek-milyen sorsa lesz. 

Tovább
komment
süti beállítások módosítása