Krakkói Regionális verseny élménybeszámoló

2017/01/11. - írta: Promie Motz

star-wars-millennium-falcon-space-ship-combat-action-adventure-wallpaper-widescreen-hd-1920x1080.jpg

Rendszeres olvasóink tudatában lehettek a ténynek, hogy páran kimentünk lengyel barátainkhoz X-Wing-ezni hétvégére, és megmutatni, hogy jó pilótákat lehet találni kis országunkban is.

Bendzsi, Rafy, János, Gergő és jómagam is remekül éreztük magunkat, remélhetőleg a többiek is fognak írni pár sort arról, ők hogyan érezték magukat. Most következzen az én beszámolóm.

Készülésről röviden

Már az is gondot okozott, hogy a Két Ünnep Közötti X-Wing versenyre mit vigyek. Ott 3-2-t játszottam az alábbi Corran-Miranda sereggel, és itt írtam róla hosszabban.

Miranda Doni (29)

Twin Laser Turret (6)
Extra Munitions (2)
Homing Missiles (5)
Sabine Wren (2)
Conner Net (4)
Ion Bombs (2)
Advanced SLAM (2)

Corran Horn (35)
Push the Limit (3)
Fire-Control System (2)
R2-D2 (4)
Engine Upgrade (4)

Total: 100
View in Yet Another Squad Builder

Az újévet csúnya influenzával kezdtem, így a verseny előtti napokra szánt felkészülés ugrott. Pénteken még Krakkóban, órákkal a verseny előtt próbálkoztam még új listákkal, melyekhez jóval több gyakorlat lenne szükséges. Így körülbelül éjfélre döntöttem el, hogy a Corran-Miranda párost teszem újra az asztalra. 

Krakkóból az égvilágon semmit sem láttunk, a -20 C fokos hőmérséklet apközben nem igazán csábított minket városnézésre. Még a Wampák sem mertek előjönni a jégbarlangjaikból, olyan csípős volt néha a szél.

A versenyről

Meglepődtünk, mert extrém erős mezőny jött össze. A lengyelek legjobb játékosai mellett egy 5-6 fős angol mezőny is átrepült, köztük Jack Mooney világbajnoki TOP 4-es végző és Benjamin Lee VB TOP 8-as.

A lengyel szervezők közölték, hogy igyekeznek majd minél több nemzetközi meccset a stream-es asztalra tenni, és azzal a lendülettel ott is kezdhettem a napot.

Maga a verseny 6 forduló SWISS-ből és egy TOP 16-ra vágásból állt, ami másnapi egyenes kieséses szakaszt jelentett.

A listák itt találhatóak! Folyamatosan töltik fel őket a résztvevők.

Első forduló, OJ Hemmings

oj.jpg

Egy kifejezetten magas, nagyon megnyerő fiatalember, akivel nagyon jót beszélgettem a meccs után és a hétvégén még párszor, a kávézó asztal mellett összefutva. A listája már annál kevésbé tetszett:

 Bossk (35)
Veteran Instincts (1)
Hotshot Co-pilot (4)
Gunner (5)
Dengar (3)
Engine Upgrade (4)

Binayre Pirate (12)

Fenn Rau (28)
Push the Limit (3)
Autothrusters (2)
Concord Dawn Protector (1)

Total: 98
View in Yet Another Squad Builder

Sajnos a seregeket nem gyűjtötték össze a szervezők, így emlékezetből próbálom őket összeszedni. Lehet, volt valami egy pontos illicitje Bossk-on, de biztos, ő döntött a kezdeményről. 

Nem emlékszem, hogy pontosan hogyan zajlott az aszteroida felhelyezés, nagyon izgultam, ideges voltam, és bár kicsit viccelődtünk meccs előtt, féltem tőle, leszereplek az élő adásban. Nem igazán voltam elégedett a pálya képére, a pálya felém eső oldalának a jobb alsó sarkában volt Corran, a sarokban lévő aszteroida másik oldalán Miranda. Tárcsázás közben még volt egy tervem, de közben fel alá rohangáltak az emberek, hogy megjavítsák a streamet, mert technikai gondok voltak vele. Ezért, közkívánatra, hogy látszódjon, milyen remek a hangulat, vagy háromszor fogtunk kezet és kívántunk egymásnak sok sikert. Ez elég kínos és zavaró volt már mindkettőnk részére, de engem annyira kizökkentett, hogy elfelejtettem minden taktikát, amit tanultam. Mirandával szemben volt Fenn Rau, a pálya közepén megy egy Bossk. Fenn-nek elég szűk helye volt, hogy átjöjjön hozzám, de Bossk-nak sajnos elég szabad sáv maradt. 

Elfelejtettem a taktikámat, hogy kicsit át akarom őket csalogatni, és szépen előrefele mentem Mirandával és Corrannel. Ellenfelem ezt látva mindkét hajóval rámboostolt, és mielőtt bármit csinálhattam volna, egy Direct Hit-et el is szenvedett Miranda. Pajzs visszatöltéssel feltornáztam 3 HP és 1 pajzsra az erőforrásaimat, de ez nevetségesen rossz kezdés volt. Corran-nak meg lehetősége se volt kitenni támadással és egy Fire-Control System-mel a target lock-ját.

Itt volt az a pont, ahol tudtam, nagy baj van.Ha Fenn és Bossk is lő Mirandára, meghal, még mielőtt léphetnék. Az volt a tervem, 3 előre és 3 enyhe SLAM-mel mellé kerülök és rádobok egy Conner Net-et. A 3 előre után láttam, a SLAM szinte biztos nem férne be, így ott maradtam, és nagyon bíztam abban, Fenn-t blokkolom Mirandával. Corran-nek így a helyzetét kicsit módosítani kellett egy Barrel Roll-al, és fókuszáltam második akcióból. 

A terv elég jól bejött, Fenn felszaladt Mirandára, Range 1-ben Corran-tól, és Corran nem volt a Protector tűzívében. 

Sajnos Bossk beparkolt Miranda mögé. OJ egy remek játékos, és gondolkodás nélkül felismerte azt a helyzetet, hogyan mentse meg Fenn Rau-t. Fogta, Bossk rálőtt Corran-re, és Dengar-ral a hit jeit dobta újra miss-ekre, nehogy betaláljon. Corran-nek a HotShot Copilot miatt el kellett költenie a fókuszát.

Ezek után Bossk a pilótaképességének hála lelőtte Mirandát. Corran-en a világ szeme. Ha két lövésből lelövöm  a token nélküli Fenn Rau-t, akkor még megnyerhetem. A double tap-pel együtt sikerült 1 sebet bevinnem.

Ezen a ponton úgy éreztem, mindketten vétettünk 1-1 hibát, én az első körben Miranda indokolatlan előre mozgatásával, ő meg azzal, hogy első körben mohó volt, és az aszteroidák miatt nem mehetett nagyon más irányba Fenn Rau-val, és sikerült megblokkolni. Bossk első lövése Corran-ra elég sokat mentett a helyzeten, az tény, ezzel együtt úgy voltam vele, itt már csak repülni kell, és ha véletlen van valami lehetőség, megragadni.

Hátradőltem, és valamennyire lehiggadtam. Gyors köröket játszottunk, a Z-95-öst sikerült lelőni Range 1-ből két lövésből, Fenn-t megblokkoltam következő körben, hogy ne lőjön le, és mindezt úgy, hogy Bossk kénytelen volt messzire kimenni és körbejárni a pályát. Fenn Rau-t nem éreztem jó célpontnak, ezért Bossk-ot akartam elcsipegetni szép apránként. 3 pajzsot sikerült nehezen leszednem, mire Fenn már olyan szinten rám tapadt körről körre, és Bossk is ügyesen mögém került, hogy csak idő kérdése volt, mikor fogyok el. Mindkét hajó együttes tüzelését már nem sokáig bírtam. Még legalább 40 perc volt hátra, OJ feldobta, hogy cseréljünk listákat és játsszunk még egy meccset. Nekem kellett kis idő, míg ezután helyre teszek pár gondolatot a fejemben, így igyekeztem udvariasan elhárítani ezt a javaslatát, és szusszanni a következő forduló előtt.

Vereség: 12 - 100.

Elég siralmas kezdés. OJ nagyon kellemes beszélgetőpartner, mint említettem, felajánlotta, hogy majd ha megyünk a Yavin Open-re, akkor előtte fussunk össze egy pofa sörre.

Második Forduló, Bartek

Egy újrasorsolás után egy olyan lengyel ellenféllel lettem összesorsolva, akit előző körben Rafy vert meg. A regisztrációkor kapott Red Ace lapokat használta. Az angolja nem volt a legjobb, így néha kellett kis idő, mire megértettük egymást.

"Red Ace" (29)
R4-D6 (1)
Integrated Astromech (0)

Thane Kyrell (26)
Tail Gunner (2)
R3-A2 (2)
Alliance Overhaul (0)

Poe Dameron (PS9) (33)
Push the Limit (3)
BB-8 (2)
Primed Thrusters (1)
Integrated Astromech (0)
Black One (1)

Total: 100
View in Yet Another Squad Builder

Az ARC-ja a stresszbottal enyhén ijesztő volt. Igyekeztem belehúzni az akadályokba, de helyette K-fordulót hajtott végre a seregével, és visszafordult a saját pályarésze felé. Ezt látva az előrébb lévő Corran-nel addig húztam az időt, míg Miranda át tudott Slam-elni az átellenes sarokból a törmelékek között. 

Corran egy gyors 5 előre manőverrel és Boost-tal pont beért az ARC mellé, hogy ne kapjon stressz, farkasszemet nézve Poe-val és Red Ace-szel. Miranda rakétája 5 öt sebzett az ARC-ba, aki nem tudott lőni egyet sem, majd Poe és Red Ace 1 életre vitte le Corran-omat, A második evade akció mentette meg egyáltalán az életét.

Corran két lövése Poe-ba a pajzsokat se vette le. Ezutáni körökben Corran körülbelül 10 pajzsot töltött le, mert az üldöző T-70-esek Range 3-ból csipegették, általában módosítás nélkül, mert nekik is Boost-olniuk kellett ha lépést akartak tartani.

Miranda megpróbált ledobni egy Conner Net-et, de szó szerint 1 milliméterre elvétette a célpontokat. pár kör kellett, hogy visszaforduljon a bombázásból, de nagy nehezen levadászta az ARC-ot, akinek az egész meccsen ha 1 lövése volt.

Corran addig túlélte az üldöző T-70-es X-szárnyúak haragját, amíg Miranda befutott, kilőtt egy rakétát Poe-ra, majd rádobott egy Conner Net-et következő körben, aszteroidára vezette így következő lépésnél, és alá dobott még egy Ion Bombát, így csak Sabine által 2 sebzéssel megölve a Black  One-t. Ami lap egyébként elég jó szolgálatot nyújtott a meccsen. Mindezután Corran is nagy nehezen ki tudta mozogni Vörös ászt, aki csak rengeteg stressz ellenében nem esett le. Itt az ellenfelem feladta, mert körökig nem lett volna esélye rám fordulni. Nem maradt valami sok idő az idő lejárta előtt.

Győzelem: 100 - 0.

Ebédszünet

Egész jó menüt ettünk a helyi étteremben, de nem voltak felkészülve ekkora forgalomra mint 30 ember. Legalább háromnegyed órát csúszott ezért a következő forduló kezdése. Sör járt a menühöz, amit a lengyelek elég lelkesen fogyasztottak. Én nagy nehezen kibújtam a "lengyel magyar két jó barát" ívós körből. Úgy éreztem, nem tenne jót még pár sör is.

Harmadik forduló, Uti

Uti, ha ezt olvasod, összecseréltük a nagy aszteroidánkat. 

Egy kevésbé beszédes ellenfél volt, akinek kevésbé lett volna szabad ennyire törékeny sereget repülnie.

"Whisper" (32)
Veteran Instincts (1)
Fire-Control System (2)
Agent Kallus (2)
Advanced Cloaking Device (4)

"Quickdraw" (29)
Rage (1)
Electronic Baffle (1)
Lightweight Frame (2)
Special Ops Training (0)

"Duchess" (23)
Veteran Instincts (1)
Lightweight Frame (2)
Adaptive Ailerons (0)

Total: 100
View in Yet Another Squad Builder

Az előző győzelem és egy kiadás ebéd felébresztette bennem a reményt a továbbjutásra. Úgy számoltuk, a 4-2-esek jelentős része tovább fog jutni.

Hacsak nem borzasztó a MoV-om. Tudtam, hogy egyetlen rossz mozdulattal eltakaríthatja Whisper a Corran-em, így aránylag örültem, amikor Mirandára tette Agent Kallus-t. Persze ez azt is jelentette, nem fogom kóbor TLT lövésekkel lekapni.

Quickdraw-val kicsit kiment a pálya szélére, így az első körben nem igazán vett részt a tüzelésekben. Talán Duchess bekapott pár kóbor találatot, de semmi extra. Sikerült Ion-izálnom egy Ion bombával Whispert (és Sabine-nal egyet sebezni), pont ráállt szinte, így Barrel Roll-al se tudott lekerülni róla. Ugyan abban a körben visszafordult Corran, hogy lelőjem Whisper-t, de ettől a fenyegetéstől legalább megmenekült. A következő körben nem Decloak-olt Whisper, így nem sikerült rálőnöm Corran-nal, ezt jól csinálta az ellenfelem. Ellenben, ekkor történt az, hogy Duchess-sel meglepően S-loop-ot hajtott végre a Birodalom. A 3 életes, akció nélküli Striker-t Corran két lövésből Range 3-ból kiszedte (lső lövéshez volt fókusz, másodikhoz target lock). A védekező fejlesztés ilyenkor, a Lightweight frame semmivel sem növelte meg az élettartalmát ebben a szituációban. 

Mindeközben kialakult egy Miranda Quickdraw minicsata abban a körben, amikor beionizáltam Whispert. Quickdraw berepült Miranda arcába, és egy Rage Baffle kombinációval és a saját rendes támadásával rendesen odapörkölt a K-szárnyúnak. Ezt követően Miranda Conner Net-et dobott Quickdraw-ra, akinek egyből elfogytak a pajzsai, és mindezt sikerült olyan szögben kivitelezni, hogy nem tudott megint lőni. A TLT lövések elcsipegették a maradék életét. Amikor Miranda csak két kockával gurít pajzsvisszatöltés miatt, akkor csak 2 kockával védekzik ellene az SF, hiába a Lightweight Frame. Végül Miranda 1 életen maradt, de nagyon félt egy SLAM-es bombázástól a Birodalom, ezért az egy életes Quickdraw aszteroidán keresztül próbált váratlanul meglógni. Szerencsémre felrobbant az akadályon, mert különben jó eséllyel kilőtte volna Mirandát.

Whisper ügyesen helyezkedett mindeközben, hogy Corran-nal inkább ne lőjék egymást, mint hogy cseréljenek, majd Qucikdraw halála után lelőtte Mirandát a Phantom egy jó lövéssel. Ekkor még mindig én vezettem, mert a Corran-em lényeges drágább volt. Azonban tudtam, ha menekülök végig, akkor még volt annyi idő a meccsből, hogy levadásszanak és leszedjenek. Így meglógtam, és egy 4K-val kikerültem Whisper elől. Extrém agresszív módon a birodalmi játékos úgy döntött, neki megéri barrel roll-al bemozogni Range 3-ba. Whisper nem találta el Corran-t, hála egy jó védekező dobásnak, így nem kapott fókusz tokent. Corran a Target lock-kal bevitt 3 sebet, majd Whisper 5 kockán dobott rengeteg szemet és üres oldalt. A korábbi bomba találat miatt ettől a 3 sebtől pont lesett. 

Az ellenfelem elég nyűgös volt, szerintem túl agresszívan vezetett végig, soha nem kért evade token-eket vagy nem vacilált fókusz elköltésénél támadásra, abban bízott, hamarabb okoz nagyobb tűzerővel több kárt. Ehhez meg nem tudta egyik hajómra se fókuszálni a támadó erejét, így egyiket se tudta kiszedni egy körben. 

Persze ha jobban védekezik, még folytatódik sokáig a mérkőzés, és egyáltalán nem biztos megnyerem. Mindenesetre úgy érzem, én elég jól játszottam, az ellenfelem vakmerő lépéseit meg nem mentették meg a védekező kockái. Ez benne van a pakliban szerintem.

Győzelem 100 - 52.

Legalább negyed órám maradt a következő meccs előtt. Uti eltűnt, és elcserélte az aszteroidáinkat. Magyar aszteroida jobban sebezte a birodalmat, biztos kellett neki.

Negyedik forduló, Michal Nowak

Szünetben nagy nehezen összeszedtem a bátorságomat, és egy szoros meccset megnyerő Jack Mooney-t megszólítottam, és adtam neki egy magyar alt-art-os Jake Farrell-t. Annyira megörült és meghatódott, hogy egy szívből jövő őszinte gesztussal megölelt, és biztosított róla, hogy fog vele repülni, csak babona miatt az újonnan kapott cuccokat nem használja versenyen (ezt a kockákról kifejezetten sokan tartják, friss kockát nem szabad használni).

Michal 2 Shadowcasterrel menetelt eddig, és a legerősebb asztalokon egyikén futottunk össze. Kellemes ellenfél volt, aki tudott örülni lelkesen a jó dobásának, és legyinteni a rosszra, hogy majd lesz még jobb.

Asajj Ventress (37)
Push the Limit (3)
Latts Razzi (2)
Glitterstim (2)
Rigged Cargo Chute (1)
Gyroscopic Targeting (2)

Ketsu Onyo (38)
Push the Limit (3)
Dengar (3)
Glitterstim (2)
Black Market Slicer Tools (1)
Gyroscopic Targeting (2)
Shadow Caster (3)

Total: 99
View in Yet Another Squad Builder

A Dengar legénységben nem vagyok biztos, a többire egész jól emlékszem.

A két sarokba helyezte el a Lancer osztályú hajóit, 45 fokos szögeben. Úgy gondoltam, Ketsu képességét könnyebb kikerülni, ezért Asajj volt az elsődleges célpont. Éreztem, az ellenfelem Corran-t akarja dupla stresszelni majd Tractor beam-mel rossz helyre mozgatni. Corran 3 körön keresztül a pálya legszélén repesztettem előre, elkerülve az ellenséges tüzet. Miranda a 2. körben Range 3-ból meglőtte Assajj-ot egy Homing Missile-lel, ami sebzett is 5-öt. A második rakéta előtt már stresszelt a sith-fejvadász, ezért Latts Razzival már kellően jól tudott védekezni.

Corran a negyedik körben ráfordult Ketsu-ra, Range 1-ben álltam meg előtte. Féltem a szembe tűztől, mert úgy éreztem, most már nekem van olyan nagy előnyöm, amit csak elbukni lehet. Ezért Barrel-roll bosst kombinációval kimanővereztem a tűzívéből, arra számítva, esetleg még így tudok majd lőni. Pár milliméteren múlt, hogy nem.

Assaj egy életen meglógott. 1-2 kör komoly esemény után sikerült Corran-t visszahozni a csatába pont, amikor Mirandával rá ionizáltam Ketsu-t egy aszteroidára. Corran tudta, mi a teendője, és végett vetett a Shadowcasternek. Assajj még becsületből visszajött megpróbálni végezni az egyik sérült hajómmal, de matematikai esélye se sok volt rá. 

Győzelem: 100-0.

Sajnos csak elpakolásnál vettük észre, hogy Michal egyik pajzs tokenje rá volt ragadva a tárcája aljára, így biztosan nem tette fel a játékhoz. Ő váltig állította, ez nem játszott komoly szerepet, mert mind Ketsu mind Assajj úgy halt meg, hogy többet sebeztem beléjük, és jelentős kritikus találatot sem vittem be. Ennek ellenére egy jó tanulság, hogy ellenőrizzük a pajzsainkat. Ellenfelem, mint később megtudtam, ennek ellenére bejutott a legjobb 16-ba, a másnapi fordulóba.

Ötödik forduló, Benjamin Lee

A világbajnokság TOP 8-ában ugyan ettől a listától kikapó Ben az egyik legkellemesebb ellenfél volt, akivel valaha játszottam, mindemellett már csak az aszteroidafelhelyezés közbeni precizitásából láttam, hogy az egyik, ha nem a legerősebb ellenfelem lesz, akivel valaha játszottam. Bendzsi mesélte, aki a meccsem utolsó fél óráját végignézte, hogy szabályos görcsben játszottam, még egy Corran, senkitől sem zavartatott regeneráló zöld előre egyesén is úgy izzadtam, mintha két hajó közé szerettem volna be segnor loopozni egy aknamezőben.

Izgultam, mert az ellenfelem valószínűleg jobban ismerte a listámat, mint én! És lehet, emiatt nyertem, de erről majd kicsit később.

Ben-nek elég jó humora van, és számomra megnyugtató módon amikor bejelentettem egy-egy manővert, akkor mindig mondott egy "that's understandable" vagy hasonló megjegyzést, amitől úgy éreztem, ügyesen játszok. :D 

Countess Ryad (34)
Juke (2)
TIE/x7 (-2)

Rear Admiral Chiraneau (46)
Predator (3)
Rebel Captive (3)
Gunner (5)
Hotshot Co-pilot (4)
Engine Upgrade (4)

Total: 99
View in Yet Another Squad Builder

Elképzelhető, hogy volt egy Twin Ion Engine Ryad-on. Ami biztos, hogy Ben döntött a kezdeményről, és magának adta a Hotshot Copilot miatt, és hogy nehezebben bombázhassam le Mirandával. Egy nagyon szoros 6-os csomóban gyűltek össze az aszteroidák az én térfelemen. Ide csalogattam be a Birodalmat. Igazából a csalogatás elég erős szó, mert olyan gyönyörűen berepült a Decimator keresztül kasul egész meccsen át az aszteroidákon, hogy én csak lestem, mikor honnan látta, pár kör múlva jó lesz neki ez a megfordulás.

Amikor esélyem lett volna Mirandával Ion bombát dobni Ryad-ra, akkor kicsit meglepő módon közölte, hogy gondolkodik a Barrel Roll-on, de szerinte nem ér el az esetleg ledobandó bomba, így ezért inkább fókuszál. Én végül csak ledobtam a bombát, mert úgy éreztem, sokkal több esélyem az ion bombákra nem lesz. És valóban nem találtam el, nem csak szórakozott velem.

A Hotshot-Gunner kombináció már ma egyszer szétkapta a listámat. Itt ellenben szinte sohase tudott Chiraneau 3 sebet összehozni. A támadó kockái szerintem nem forogtak olyan jól, és az igazat megvallva nekem sem. Egyszer volt komolyabb találat, amikor is sikerült valahogy egyik körben egy Corran Double-tap et összehozni, majd következő körben Miranda is vissza tudott fordulni egy Homning Missile-re, és mindezt szegény grófnőre. Chinareau cserébe egy nagyon jó pozíciót vett fel Corran-on, és levitte 1 életre. Persze amilyen Corran lenni szokott, elment menekülni és töltődni. Mindeközben Miranda piszkálgatta a Decimator-t, de alig-alig fogytak a pajzsok. Sikerült Chinareaut megionizálni, de ez nem jött neki egyáltalán rosszul a következő körben, sőt, a folyamatos boost-olásokkal megint ráment Corranra.

És itt jött el egy döntő kör. Egymásra közel merőlegesen álltunk, én Miranda a bal alsó sarok felé nézve, Corran a jobb felső felé, RAC a bal felső felé. Ha előre megy sokat, már majdnem lemegy a pályáról, ő mozog előbb, a jobbra íveket meg blokkoltam többé kevésbé, ezért úgy döntött, számomra meglepő módon, hogy elfordul Corrantól, és majd Mirandát kapja el. Valószínűleg így benne volt az is, hogy számított valami sunyi Conner Net-re, ami lekísérhette volna a pályáról. Megmondom őszintén, nagyon törtem a fejem, hogyan kéne azokat kidobni, de én nem jöttem rá, és nincs pontos felvételem a meccsről, így már nem találom ki. Szerencsére Ben látott valami veszélyt, ami a meccsébe kerülhetett volna, ezért ezt elkerülendő cselekedett. És azt mondom, a meccsébe került volna, mert itt még több mint fél élete fent volt a Decinek, Miranda fogyott folyamatosan, és Corran se volt tele pajzson és már egy seb becsúszott.

Végül csak elkezdett fogyni a Deci, ő sérült 1-2-t, Miranda 1-2-t, amiből egyet visszagyógyult. Az utolsó körre Corran felkészült, hogy véget vet mindennek. Itt már fél élet alatt volt a Deci, de Mirandának egy pajzsa és 2 élete maradt.

Szóltak, utolsó kör, miközben elkezdtünk tárcsázni. Azaz ezt még lejátszuk. Választhatott, vagy megöli az egyik hajómat pontmentésként, vagy rászalad Corranre, és akkor biztos túléli az Admirális, szintén pont mentésként. Ez utóbbit próbálta meg, de 2 mm híján nem fért be a boostja. Így Corran szépen leparkolt Range 1-be. Utolsó támadására felpörgött a Gunner, és majdnem lelőtte Mirandát, csak a mindkét dobásra dobott evade-ek mentettek meg. Corran meg szerencsére eltakarította a Decit, és életem legnehezebb meccsét, mindkét hajóm végül 1 életen, 100-0-ra nyertem.

Győzelem: 100-0.

Azért látszódott Ben-en, hogy nem pont így képzelte ezt a mérkőzést. Tényleg nagyrészt pocsékol dobált újra, legalább az egyik, ha nem mindkét hajómat kilőhette volna, ha néha-néha kicsit máshogy fordul egy-egy kocka.

Egyedül a Ryad meggyilkolására tett előkészületemre vagyok büszke a repülésem terén, de mint egy körrel később rájöttem, ez majdnem a Corran-embe került, ami nem lett volna egy jó csere. Nem tudom, ez valami furcsa csapda volt, ami majdnem bejött, vagy csak jól használt ki az ellenfelem egy rossz szituációt. 

Benjamin Lee végül a 17. lett és 3 MoV-val szorult ki a vágásból! Ha befér a boostja, akkor ő is továbbjutó.

Hatodik forduló, Golonka

Ezen a ponton meglepően jó MoV-om és 4 győzelmem volt, és Bendzsi közölte, biztos bejutok, ha nem kapok ki nagyon...

A meccs megkezdése előtt a főszervezőtől kaptam egy lengyel nyelvű alternate art Corran Horn kártyát!

Következő ellenfelem seregét már napközben kiszúrtam, mert 3 TIE-Striker volt benne és az uralkodó! 12 piros kocka a mostani seregekhez képest soknak számít.

Omicron Group Pilot (21)
Emperor Palpatine (8)

"Countdown" (20)
Adaptive Ailerons (0)

"Pure Sabacc" (22)
Veteran Instincts (1)
Lightweight Frame (2)
Adaptive Ailerons (0)

"Duchess" (23)
Veteran Instincts (1)
Lightweight Frame (2)
Adaptive Ailerons (0)

Total: 100
View in Yet Another Squad Builder

Duchess utánam lépett fixen, Pure Sabacc előttem, mert az ellenfelemnek adtam a kezdeményt, Corran és Miranda legalább tudjon helyezkedni.

Ezen a meccsen elképesztően fáradt voltam, és még az előző járt a fejemben. Az aszteroida felhelyezéssel alapvetően elégedett voltam, nem kalkuláltam be, mennyire agresszíven fog repülni az ellenfelem. Volt olyan aktivációja, amikor mind a title adta manőverrel, mind a tárcsás manőverével átment aszteroidán. És ez nem hiba volt, a taktikájának a része. a 3 TIE Striker, és közvetlen a nyomukban a shuttle úgy ráesett kicsiny seregemre, hogy csak na.

Corran-nel még csak Push the Limit-et se használtam a körben, amikor már Duchess és Pure Sabacc lőtte (itt rájöttem, ez elég nagy probléma volt, mert esélyem se volt meglőni őt és elvenni a képességét még a támadása előtt). Ez volt a második meccsem Striker-ek ellen összesen, de megint megleptek a fürgeségükkel. Rosszul helyezkedtem igencsak, mert még legalább 1 körig nem számítottam csatára.

Corran vesztett vagy 2 pajzsot legalább, Miranda nem is támadt, mert Slam-melt a körben, hogy tartsa a tempót.

Következő körben minden zöld manőveremet blokkolta remekül az ellenfelem. Nekem nem kellett volna zöldet lépni, de hiányzott már annyi pajzs, azt éreztem kevésbé rizikósnak, mintha fehéret megyek és úgy blokkolnak meg. Duchess szemtelenül kilőtte a 4 életes Corran-t, Miranda legaláb végre jó pozícióba került. 

Egy Ion Bombával majd egy Conner nettel sikerült leszedni a hozzá legközelebb totyogó Countdown-t. Ellenfelem itt megpróbálkozott azzal, hogy használja a title által megadott mozgást ionizálva, lengyel kártyáit lobogtatva, de végül csak meggyőztem, hogy a tárcsa szó csak nem veszett ki a lengyel fordításból. Természetesen ha nem teszel le tárcsát, akkor ez a cím nem működik. Így nem tudott elmenekülni a várható Conner net elől.

Egy körrel korábban Pure Sabacc-ra kidobtam egy Target lock-ot, azzal a céllal, rakéta által meghal. Az akció nélküli TIE Striker az 5 kockás támadásomtól csak 1-et sérült. Ha abban a körben megöltem volna Countdown mellett Pure Sabacc-ot is, akkor vissza SLAM-elek a shuttle mögé, és bombákkal tartottam volna távol Duchess-t, miközben gyógyulok a shuttle-ből. Ellenben nem akart leesni a birodalmi hajó.

A TIE-Striker-ek támadásaitól Miranda is hamar elkezdett fogyni, 1 kör alatt szinte minden élete elfogyott. A következő kör elején Duchess egy kóbor lövése Range 3-ból meg is ölte Mirandát.

Vereség: 20-100.

Ez az eredmény is elég volt a továbbjutásra! Méghozzá a 11. helyen. Bendzsi 13. lett, szintén bejutó, két Jánosunk és Gergő pedig 3-3-mal bizonyították, hogy jól megállja a helyét a magyar X-Wing-es egy ilyen erős mezőnyben is.

TOP 16

Mint a 11 helyen bejutó játékos, a 6 helyen bejutóval lettem összesorsolva. Aki nem volt más, mint OJ, az első fordulóból!

TOP 16, OJ megint

Már láttam, mire képes a listája, a beszélgetéseinkből tudtam, Mirandától jobban tart, mert Corran nem elég mozgékony az utána lépő Fenn Rau ellen, és még Bossk-kal is meggyűlhet a baja.

Próbáltam most jobban elbújni az aszteroidák mögé. Elég sok körön keresztül helyezkedtünk. A Pirat-ja eléggé kint volt, az én bal oldalamon araszolt, hogy ne arra próbáljak vakmerően és védekező tokenek nélkül elmenekülni. Corran állt előrébb, de még mindig Range 2-n belül az én pálya szélemtől. Mirandát az előző körben furcsa szögben ütköztettem, mert benéztem az egyik SLAM-et sajnos. Most egy fókusz tokennel állt Corran mögött. Corran jó irányba nézett, és bár nem tartottam nagyon ütközettől, most kikértem a fókusz-evade-et, mert tudtam, utólag be tud jönni Fenn Rau Range 3-ba. Nem csak ő jött be, hanem Bossk is. Fenn Boost+Barrel Roll-al, Bossk pedig Boost-tal ráadásul úgy, hogy Miranda nem tudott lőni! Hihetetlen! Oké, hogy az ellenfelem jó játékos, de ez kicsit sok volt nekem, kétszer is el tudta ugyan azt játszani ellenem!

Félreértés ne essen, nagyon jó hangulatban telt a meccs, előtte is ment egy kis szájkarate, hogy "OJ, most már kiismertem a taktikádat! Tudom, hogy le akarsz lőni! :D De most nem fogom hagyni ;) " és viszont, itt azért mérges lettem magamra.

Corran elvesztette mindhárom pajzsát, hála Bossk trükkjeinek. Ezért úgy döntöttem, következő kör elején jó eséllyel meghal, így inkább double tap-eltem Fenn Rau-ba. Miért pont bele Range 3-ból? Mert a következő körben meg akartam blokkolni Corran-nal, és most Mirandával lelőni.

Corran beletett egy sebet Fenn-be, két támadásból az nem rossz. Következő körben összejött a blokk, Bossk leparkolt Range 1-ben Corran mellé. Hotshot-Gunner kombinációval és Dengar újradobásokkal lelőtte a 3 életemet.

Miranda engedve a sötét oldal csábításának az akció nélküli Fenn Rau-ba megeresztett egy 5 kockás Homing Missile-t, és egy Major Explosion-nak hála a mandaloriai meg is halt.

Ha egy nem engine-es vagy nem VI-es Bossk ellen mentem volna, egészen tetszettek volna az esélyek. 

Következő körben Bossk-ra rádobtam egy Conner net-et (hála a furcsa szögnek, amit bezártam vele), majd elkezdtem a Z-95-öst csípkedni. OJ egyből kapcsolt, hogy Bossk már nem tud rám visszafordulni pár körig, mennie kell egy kört az aszteroidák körül, a Z meg nem fog megölni, így jobban jár, ha elmenekül a Z-vel, ne gyógyuljak fel rajta (Fenn azért még egy jót belém lőtt, mielőtt meghalt).

2 életen menekült a Z, és 2 pajzsa volt Bossk-nak, aki lassan kezdett visszakanyarodni. Gondoltam, elindulok utána SLAM-ekkel. Sajnos itt rosszul jött ki a hülye szög, amit a csaták előtti ütköztetésnél szedtem össze, így a következő körökre már nagyon nehéz volt átmenni az aszteroidákon. Bossk is rá tudott lőni a SLAM-elő Mirandára, sebzett is komolyan, és éreztem, ez a hiba a játékba kerülhetett. Ledobtam egy Ion bombát, abban bízva, így majd Bossk nem akar utánam boost-olni, én meg mentem előre 3-at. Bossk már az alap manőverével is elcsípte volna a bombát, így simán utánam boost-olt, és legyilkolt.

Megnéztük, valami oltári mákkal a következő körben PONT nem is került volna az ionizálás után aszteroidára. 1 pajzsa maradt Bossk-nak, és bár a pontok a kieséses szakaszon kevésbé számítanak, jó lett volna lelőni.

Vereség: 34 - 100.

 Elég durván kiengedtem a meccs után. Annyira felszívtam magam, hogy én most majd megyek és megnyerem ezt az egészet (de minimum top 8-ba kerülök a kockákért), hogy a Hangar Bay-en már nem is igazán tudtam figyelni, és ott 1 meccset nyertem meg a 3-ból.

Hangar Bay

Itt már csak röviden.

Az első meccsre egy Bossk-Dengar listát vittem, amit nevetségesen rosszul játszottam. Ellenfélnél volt egy Expertise-es Kath Scarlett, ami elképesztő pusztítást okozott.

Második meccsre újra elővettem Corran-Mirandát, és egy Ryad, Vessery, Omega Leader sereggel lettem össze sorsolva. Elég kíváncsi voltam, mert az én listám egy Defender gyilkos sereg, és egész eddig csak eggyel futottam össze. Ellenfelem is nagyon fáradt volt, én se voltam toppon, végül 5 perccel a vége előtt sikerült Ryad-ra rárepülnöm mindkét hajómmal és lelőni. Ezt a támadást leszámítva csak bombákkal bírtam egész meccsen sebet bevinni. Omega Leader szerencsére hamar lement 1 életre, és végig menekült előlem. Ezután már elkerültem Vesseryt a meccs végéig.

Harmadik ellenfelemnek elég érdekes listája volt.

4-LOM (27)
Push the Limit (3)
Advanced Sensors (3)
Tractor Beam (1)
Mist Hunter (0)

Kaa'To Leeachos (15)
Adaptability (0)

Asajj Ventress (37)
Push the Limit (3)
Latts Razzi (2)
Black Market Slicer Tools (1)
Engine Upgrade (4)
Shadow Caster (3)

Total: 99
View in Yet Another Squad Builder

Kaa'To-t sikerült lelőni, mielőtt bármit tehetett volna, és 4-LOM is majdnem hasonlóan járt következő körben. Kis szerencsével a 13 támadó kockának elégnek kellett volna lennie. Eddig ment jól a mérkőzés, ezután minden elromlott

Az a Black Market Slicer Tools megnyerte neki a mérkőzést. Végül is, ezért volt a listájában, ilyen ászok ellen. 3-szor megdobta, egyszer még Miranda ellen is! Akit a Shadowcaster címmel aszteroidára is mozgatott, és 2 kritikus sebet is kapott, egyszer amikor rákerült, egyszer amikor következő körben tovább mozgott.

4-LOM és Assajj kilőtték a hirtelen meggyengült Mirandát, majd 4-LOM menekült 1 életen. Corran visszajött, hogy Assaj-ot jól lesebzi. Választhattam, vagy én kapok tőle stresszt, vagy úgy mozgok ptl-tel, hogy ne kapjak stresszt tőle legalább. 1 seb ment be mindössze, a következő körben pedig még egy slice-olás megölte Corran-t, full pajzson. Tapasztalatnak jó volt.

Zárszó

Összesítve egy nagyon kellemes esemény volt, jól telt el, jó volt a srácokkal lógni, érdemes volt kimenni. Egyébként is, de főleg annak tükrében, pár órával a verseny előtt még nem tudtam, mit vigyek, és más listákat teszteltem, ez egy olyan eredmény, amivel elégedett lehetek. Lengyelek és az angolok is barátságosak voltak.

Az elvesztett meccseimen a fő hiba helyezkedésből eredt. Az ötödik meccsem volt az egyetlen, amit úgy éreztem, a kocka kicsit beleszólt, méghozzá az én javamra.

Kaptam Corran, Ryad és Red Ace kártyát, valamint Predator és Veteran Instincts lapokat. Ott a tournament kit-ek is lengyelek! A top 16-ba bejutásért 3 darab műanyag thermal detonator-t kaptunk. Ilyen bombát pont nem használtam, de így is elég menő.

Ennél remélhetőleg a Yavin Open csak még jobb lesz!

Vörös Ötös, készenlétben!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr2712113387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.