X-Wing versenystruktúra - nemzetközi és hazai megmérettetések

2017/01/21. - írta: Promie Motz

Már sokan kértek, adjak egy átfogó képet a hazai és a nemzetközi versenyekről. Ezen hiányosságot pótolom a mai írással.

Hazai versenyek

X-Wing Liga

Az immáron több éves hagyománnyal rendelkező X-Wing Liga az idei évtől kezdve a Vörös Ötös által lesz nyilvántartva, a Facebook csoport mellett itt értesülhettek az egyes fordulók részleteiről, végeredményeiről, és a Liga aktuális állásáról. 

A fő szempont itt is a baráti légkör, szívesen várunk mindenkit, akinek az alapok már jók mennek. Nem kell "profinak" lenned.

A versenyformátum helyenként változó, a 10 + 1 megmérettetésből álló sorozatban az első 10 ember fog minden egyes verseny után ligapontot kapni, és a legjobb 6 eredmény számít majd. A leggyakoribb a 100 pontos dogfight lesz, de egy-egy escalation, epic, vagy misszió is elképzelhető. A plusz egy a "hagyományos" 400 pontos team epic.

Időpontok: az első forduló időpontja február 5-én lesz, a többi forduló vagy a hónap utolsó vasárnapjára vagy a  rákövetkező hónap első vasárnapjára fog esni. 

Interjú a 2015-ös, illetve a 2016-os bajnokkal.

Szolnoki X-Wing versenysorozat

Tavaly került először megrendezésre a szolnoki barátaink jóvoltából ez a megmérettetés. A 6 versenyből álló liga minden órája kellemes, családias hangulatban telt el, és örömmel várom, hogy visszatérhessek idén is. Mint címvédőnek, illik ;)

szolnoki_liga.jpg

Az Arany Lambda díj

 A páratlan hónapok végére van tervezve a versenysorozat, első állomás a 2017-es évben január 29.

Beszámoló az első szolnoki versenyről és interjú a sorozat szervezőjével.

Győri küldetés orientált versenyek

A TársasFészek falain belül évente pár alkalommal kerülnek megrendezésre a narratív játék szerelmeseinek ezek az összecsapások. Minden alkalomra egyedi történetszálat és küldetéssorozatot találnak ki a szervezők, azaz le a kalappal előttük! A korábbi évekbe sajnos itt személyesen még nem tudtam részt venni, de csupa jót hallottam. Idén remélhetőleg lehetőségem lesz egyszer lenézni.

Idei első verseny: február 26.

GépHáz X-Wing verseny

Nem lenne teljes a versenynaptár, ha kihagynánk a GépHáz X-Wing versenyét. Kénytelen vagyok kihagyni ezt a z eseményt, de remélhetőleg sok beszámolót kapunk a résztvevőktől.

Időpont: január 21.

H.É.T., azaz Hadvezérek És Taktikák

A Főnixcsarnok évente két versenyt tart Székesfehérvárott, ahol tavalytól kezdve az X-Wing-eseket is szívesen várják. A XVI., tavaszi megmérettetés kellemes volt, de a XVII.-ről ősszel eléggé elfelejtettek értesíteni minket. Kíváncsiak vagyunk, idén mi lesz a helyzet:

Időpont: tavasz és ősz.

Éves Use the Forse hétvége

A hazai X-Wing aranykorának úttörői, a Use the Force csapata évente rendez egy három napos hétvégét, melyben a kikapcsolódás és a többiek megismerése van a főszerepben. Emellett egy egyedi X-Wing kampány és estelente opcionális epic csaták is előfordulhatnak.

Beszámoló a második Use the Force hétvégéről.

Egyéb városok?

Ha valaki tud más város X-Wing-es közösségéről és rendezvényeiről, az írjon nekik és nekünk is.

Például a szegedi Tesseria klubbal pont tegnap sikerült felvenni a kapcsolatot, ahol szép számmal akadnak szerelmesei az X-Wing-ezésnek.

Elit Pilot Training

A "Marciverseny" a pesti X-Wing játékosok által nagyon kedvelt, 3 fordulós könnyed megmérettetés. Alkalmas arra, hogy 3 különböző ellenfél ellen próbáld ki az új listádat, vagy gyakorolj a régebbivel.

Időpontok: szerdánként fél 6-tól gyülekező. Helyszín: az első 10 verseny a GémKlub-ban volt megtartva, mostanában a BarCraft 2-ben voltak megrendezve.

2018-ban a KEX keretein belük kedden 6-tól a Vault 51-ben kerül megrendezésre néha KEX.

KEX?

Igen, Kedd Esti X-Wing, ahol a megjelenést tervező X-Wing játékosokkal egyeztetve döntjük el, mi legyen a menet. Ökörködéstől a akár a hazai vagy nemzetközi verseny felkészülésig egy sör mellett.

Péntek este hol X-Wing-ezzek?

Ne féljetek, a szerdai versenyek mellé februártól van ötletünk egy másfajta versenyformátum meghirdetésére. További részletek februárban. Ha eddig nem volt rendszeres programod péntek estére, kérjük, tartsd szabadon ezt a napot addig is. ;)

Hivatalos FFG-s versenyek idehaza?

Szemfüles, tájékozott olvasóknak feltűnhetett, hogy ezen versenyek egyike sem hivatalos FFG-s versenystruktúrába illő esemény. Évek óta megvan a szándék, hogy ez ellen tegyünk. A lelkesedés lángja tovább lobog keblünkben, majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
2017 közepén volt lehetőségünk először hivatalos FFG-s versenyeket rendezni, azóta egyes boltok, főleg a Geekbuh segítségével már volt idehaza Store Championship, Regionals és Nationals is.

Nemzetközi versenyek

Az FFG-s hivatalos versenyek alapvetően egy piramisba rendeződnek. Még ezalatt található a Store Tournament, ami egy kifejezetten kezdőbarát megmérettetés, amit a játék öröméért tartanak csak az emberek. Magának a piramisnak a legalsó foka a Store Championship

Store Championship

Ezek szó szerint a boltok által megtartott helyi fordulók. Mint minden eseményen a hivatalos piramisból, a győztes lehetőséget kap, hogy az eggyel magasabb szintű versenyen egy "bye"-t nyújtson be az első fordulóban, azaz ott ne kelljen küzdenie. 

Mint minden további versenynél, itt is a svájci rendszer után egy úgynevezett CUT-ot tartanak, azaz a legjobb 4, 8 vagy éppen 16 játékos egyenes kieséses szakaszra kerül pár forduló után.

Regional Championship

Területi forduló. Az FFG aránylag keveset tart belőlük, egyes amerikai államokban például nincs is! Ezek gyakran 50-150 fős versenyek, a felső korlátot leggyakrabban a rendezők befogadóképessége határozza meg. 

Ez már egy kifejezetten komoly eseménynek számít, a győzteseket joggal tekinthetjük tiszteletet parancsoló játékosnak. Előfoglalási lehetőséget biztosítanak nekik a Világbajnokságra. Szerencsére a hangulat még itt is teljes mértékben sportszerű, bár a komolyság is érződik a legtöbb emberből. A legtöbb játékos ennél magasabb szintű versenyre nem, vagy csak párszor jut el.

Idén részt vettünk a krakkói regionálison, és nem is egy, hanem két beszámoló született a mai napig a résztvevőktől.

Nationals

Az egyes országoknak lehetőségük van Nemzeti Tornát tartani. Teljesen hétköznapinak számítanak a más országból érkező "szerencsevadászok". A győztesek komoly esélyesnek számítanak a Világbajnokságon, ahova előfoglalási lehetőséget biztosítanak nekik.

Világbajnokság

Május legelején, a Star Wars 40 éves évfordulójának tiszteletére rendezik majd meg az idei VB-t. Ez a legrangosabb X-Wing-es esemény, ahol a legnagyobb játékosokkal futhat össze az ember. 

2016-hoz képest a teljes versenystruktúra átrendeződött. 2017-től kezdve láthatjuk, mikor lesznek az egyes időszakok. Nemzeti Tornát bármikor tarthat az adott ország.

Egyéb hivatalos FFG versenyek

Még található pár komoly, hivatalos FFG-s verseny, ami nem illeszkedik a fenti piramisba.

Kontinentális tornák

Az évek óta megrendezésre kerülő North American Championship mellé idén felzárkózik a European Championship, amit Birmingham-ben tartanak júniusban. Szerveződik egy magyar delegáció is! 

System Open Series

wallpaper_vader.png

A 8 állomásból álló sorozat győztesei egy Nagymesterek Tornáján vesznek részt, a Corrusant Invitational-ön.

A két részletből álló verseny első napján 7 mérkőzésből kell 5-öt nyerni, majd a második napon a játékosszámtól függően további 2 vagy 3 fordulót játszanak svájci rendszerben, végül TOP 8-ra vágnak. 

2 héten belül lesz az első megmérettetés a Mustafar-on, San Antonioban!

Tavaly az Endor Open-en vettünk részt, idén meg a Yavin Open-re megyünk februárban. Kenessey Marci TOP 8-ba jutott Endor-on!

Idén elég csoda dolgokat osztogatnak, például lehetőség volt a versenyen használandó playmat-ek megvételére! Mind a 8 versenyre egyedi mat az adott bolygóval!

Egyéb nyereményekről részletesen.

VASSAL versenyek

A VASSAL egy online társasjáték szimulátor motor, ahova írtak X-Wing-es modult is. Többfajta nemzetközi versenyt tartanak, a legnépesebb az X-Wing League, ahol a 4. szezonra pont most van regisztráció. Ügyintézésre és kommunikációra kell az angol nyelv ismerete.

Itt írtunk a VASSAL-ról, és itt egy remek oktató videó.

Szóba került magyar VASSAL verseny szervezése, de úgy érezzük, még erre nagyon kicsi az érdeklődés. Ha rá akartok erre cáfolni, akkor írjatok nekünk.

És végül

A legtöbbünk számára a versenyzés nem a győzelemről szól alapvetően. Én például fejlődni szeretnék, egyre jobb lenni, és jól érezni magam a kedves hobbitársakkal. Szerencsére a játékban még senkivel sem találkoztam "aki mindent megtenne a győzelemért", azaz sportszerűtlen lenne vagy akár csalna. Remek emberekkel sorsolnak össze, akiket így megismerhetsz, és a jövőben már spontán játékalkalmakra is leülhettek majd játszani.

Ha izgultok az első "éles" megmérettetés előtt, itt olvashattok pár hasznos tanácsot, amik kezdő versenyzőknek szólnak.

Mindenkinek csak ajánlani tudom a "kompetitív" X-Wing-et. A társasá több tagjával már rendszeresen játszunk más játékokat is.

Vörös Ötös, készenlétben!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr3512131237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.