Valahol el kell kezdeni…

2018/04/17. - írta: Promie Motz

x-wing-fly-casual.png

Palkó Miklós beszámolója az első szervezett X-Wing-es versenyéről (ápr 10. - Vault 51 – EPT). Fogadjátok sok szeretettel! Az EPT (Elite Pilot Training) egy hétköznapi, 3 fordulós, baráti hangvételű megmérettetés, amely most a KEX (Kedd Esti X-Wing) keretein belül került megrendezésre.

„Gyere, csak gyere..”, „Ez csak egy kis gyakorlás regionálisra, gyere!”, „Bármit hozhatsz, csak gyere, és játssz!”.

Ezekkel a felhívásokkal találkoztam, amikor megkérdeztem, hogy mégis mi ez az EPT, vagy mi várható, menjek-e egyáltalán. Persze, hogy mentem….Mondjuk semmi kedvem nem volt. Semmi! Az elmúlt hetekben egyetlen nap sem tudtam foglalkozni a hobbival. Se lista ötlet, se motiváció, és még egy korábbi vásárlásomat is majdnem elfelejtettem átvenni pár nappal korábban. Szóval nem volt meg az a lendület, mint ami a teljes februárt, és március első két hetét jellemezte, de mentem.

 

A lista:

Nos, igen… Ugye még nem volt ilyenen, kezdő vagyok, sok kártya hiányzik, több a birodalom, de lett bőven rebel hajó is az elmúlt hetekben. Tetszik ez is, meg az is, jó lenne ez is meg az, a tutival menni (azt jelenti, hogy legalább egyszer már volt fent), meg persze jó lenne az új szerzeményekkel is repülni… Volt is a kis appomban 6-7 lista, de annyira nem volt hangulatom, és időm, hogy nem gondoltam át.

Még az utolsó nap is úgy voltam vele, hogy majd a munkában megoldom, hogy ne ott szenvedjek vele, de természetesen több munkám volt, mint előtte egy hétig összesen… Szóval konkrét lista nélkül értem a helyszínre, ahol Létó Úr két mondattal tisztába tette a dolgot. Azzal repülj, amivel már repültél, ééééééés dobd ki a listából azt, meg azt, és tedd be ezt, és jó lesz. Így is tettem:

99 pont

Tie Defender:

- Vessery: Crack Shot, Ion Cannon, TIE/D – 39 pont

Tie Defender:

- Ryad: PTL, Ion Cannon, TIE/D – 40 pont

Tie Striker:

- Countdown: Adaptív Csűrőlapátok… izé… Adaptive Ailerons, szóval a title nah… 20 pont

 

Koncepció:

Mindegy mi jön szembe, a cél egyértelműen egy hajó bénítása, majd szétlövése fókuszált tűzerővel. Igen tudom… benne van, hogy semmi, és benne van, hogy minden, hiszen a kocka dönt. Ez oké, de terv mindössze annyi volt, hogy Cd teszi amit tud, tehát bemegy, blokkol, kellemetlenkedik, és ha tud, akkor 4 kockával, fókusszal megteszi amit szeretnék.

Ryad PTL egyértelműen a bemérés-fókusz párossal kellemes helyzetbe hozza Vesseryt, akinek így támadásainál ingyen lock… módosítgatok, és várom, hogy sebezhessek.

Persze a két ion poén, nem láttam sehol, ez is benne volt, de az is, hogy ezzel akár egy nagy talpat is ki tudok szépen fókuszálni, és picit butítani.

Hozzá kell tennem, hogy fogalmam nem volt arról, hogy az ion-nak köszönhető kötelező 1-es előre, azt eredményezi, hogy minden egyes tárcsa felfedéssel kapcsolatos képesség kuka…. De erről később.

1. meccs Rafy ellen

 

Ha jól tudom, akkor az alábbi lista jött velem szembe:

- Ne lődd, mert sok élete van

- Ne lődd, mert nagyon jól repül, és úgyse fogod tudni fókuszálni, plusz regenelni fog

- Ne lődd, mert be tudom védeni mindennel IS, de azért kevés élete van

Aham… ok… köszi!

Szóval:

98 pont

Auzituck Gunship:

- Lowhhrick: Selflessness, Rey, Tactician - 33 pont

T-70 X-wing:

- Poe bácsi: Veteran, Black One, Advanced Optics, Autothrusters, R2-D2 – 43 pont

Phantom II:

- Ezra gyerek: Snap Shot, R3-A2, Hera – 22 pont azt hiszem

fb_img_1523946436173.jpg

A felpakolás szerintem nem volt rossz senkinek sem, hiszen én közel voltam a saját hajóimhoz a bal oldalon, Rafy szintén a saját jobb oldalán. Egyedül Poe volt középen, de látszódott, hogy könnyen át tudja manőverezni a két darab nagyobb aszteroidán a T-70-et, tehát nem volt akadály, és egymással szemben voltunk tisztán.

Az első kör a szokásos. Én röviden előre, Ő röviden előre, nem történt semmi. Viszont tudtam, hogy döntenem kell, mert innen elrepülni nem tudok. Középre nem mehetek, tehát hamar csata lesz, és mivel Poe-t ismertem ellenfélként egyedül, ezért bizonytalan voltam. Nem kicsit, ellenben nagyon…

Mit is kéne lőni? 9 életes Lowh, vagy 4 életes Ezra? Fogalmam nem volt mekkora gondot fog okozni a stressz, fogalmam nem volt, hogy védekezésnél átforgatja evade-re a szemeket, ha stresszes, és az sem esett le, hogy így kettőnél többet kell sebeznem egy lövésnél. Plusz a reinforce token, amit szintén nem láttam még élesben. (utólag ennyi a matek… :D kettőnél többet tudok-e sebezni, ez ott nem esett le)

A válasz nem! :D Nem tudok kettőnél többet sebezni… Ezra mindent megkapott a második körben. De szépen sorban… Rafy ismét nagyon finom volt, én viszont 3-4-et előre mozogva pozíciót fogtam a kiválasztott Phantom-on. Azonnal jött a támadás Poe-tól, 3 hit, féltem… :D 3 evade… kussoltam… Ugye nekem van egy alap gondolatom. Ha egy hajó 3 kockával tud védekezni, és van fókusz, akkor nem érhet akkora gond, ezért ehhez ragaszkodom. (alapból Countdown is Lightwheight Frame-el volt szerelve, de Laci szólt, hogy ne…, köszi Laci!) Szóval megúsztam, majd jöttek a többiek, és alig kaptam sebet. De azonnal jött két stressz ugyebár, és bevallom nem érdekelt. Azt gondoltam, hogy 3 kocka ion, sima 3 kocka, ugyanez még egyszer, és még 3 kocka elég lesz, hogy Ezra meggyengüljön, vagy akár le is essen. Reálisan azt szerettem volna elérni, hogy a következő körben, mivel ionos lesz, elég lesz egyetlen hajómmal rálőni, és a másik kettőm fordulhat bátran Lowh-ra. Nem ez történt. Egy ion bement, örültem, de utána semmi. SEMMI! Nem mondom, hogy rosszul dobtam, mert emlékeim szerint 5-6 seb ment, viszont minden alkalommal pontosan annyi evade volt, mint seb. Ez olyan szinten megzavart, hogy azonnal jöttek a gondolatok: - Ennyi? Most váltsak? Vagy kövi körben meglesz? Futamodjak kicsit meg, majd újra?

Nem tudtam dönteni, ezért maradtam Ezrán… ez is egy döntés ugyebár… nem egy 2/3-ad, de azért döntés…

A következő lépésnél egy dolog volt biztos. Nem tehetem meg, hogy nem lövök legalább két hajóval Ezrára, de Rafy pont úgy mozgott, hogy az Ion ellenére sem voltam biztos a dolgomban. Bal szélről bevágtam keresztbe, hogy blokkoljam Poe-t, ha befordul. Vesseryvel szerettem volna picit mozogni, majd orsóval lefogni Poe másik lehetőségét. Szerintem iszonyat jó ötlet volt, hogy a Strikert keresztbe toltam, mert „erre biztos nem számít!!”. Ez oké… tetszik, de figyelj… azért arra számíthattam volna, hogy a Striker arra megy, mert én mondtam, hogy menjen oda… nem belementem Vesseryvel? De bizony… Se fókusz, se másik irány blokk, se semmi… Nem húzom túl, de ez hatalmas hiba volt… CD blokkolta Poe-t, ez oké, de Poe így tudta lőni Vesseryt 1-ről, és én továbbra is azon voltam, hogy Ezra…. Jah igen… Rafy Lowh-val leblokkolta Ezrat, így Ryad 4-es megfordulása nem fért el, ütköztem, nincs akció, nincs TL, nincs ingyen Vessery TL… Itt értem, hogy annyival ügyesebb, okosabb az ellenfelem, és annyival jobban lát mindent, hogy nem is az a gond, hogy én magammal ütköztem (dehogynem…), hanem az, hogy az ellenfelem jobban tudja mit fogok lépni, mint én magam.

Azért ez nagyon rossz érzés volt, mert így konkrétan semmit se csináltam emlékeim szerint, de a sebek jöttek.

Countdown le is esett, mert jöttek a critek szépen sorban, amiket bevállaltam, mert ezt a hajót tényleg azért hoztam, hogy fókusszal tudjon egy keményet támadni közelről, blokkoljon, és mehet a levesbe. De ugye a Tactician stressz miatt nem működött a képesség, bejöttek a critek, kevesebb kockával védekeztem, ééééés ennyi.

A következő kör már arról szólt, hogy CSAK SZEDJEM MÁR LE azt a Phantomot. Nem… :D Rafy azt mondta, hogy nem. Nem mozogtam rosszul, pozíció is volt, lőttem is, de 1 élettel túl élte, és mindent visszakaptam. Fontos, hogy itt az előző ütközéses kör miatt Vessery kiesett a pikszisből, és kerülnie kellett, de ez itt már nem is számított. Jött szépen üres védekezés a részemről, egy nagyon szép Poe támadásra, és persze jött még stressz, tehát cselekvésem nem volt. Tudtam, hogy vége, elfogadtam, de Ezrának robbannia kellett.

Sikerült is leszedni, de Poe és Lowh full élettel, nekem egy két életes Ryad, tehát oké. Nem szerettem volna időt sem húzni, és nem is láttam értelmét (nagy hiba, mert nem szabad nem odafigyelni… bármi lehet egy dobásnál, akár kettőnél is)

Konklúzió:

Nagyon nagy tapasztalat volt! Több hibát vétettem, de tudom, hogy maximum szorosabbá tehettem volna a meccset az alap döntésemet követően, azaz, hogy Ezra volt az elsődleges célpont. Rafy átadta az infót, hogy mi lett volna okosabb döntés, ami logikus is, de számomra még soknak tűnt 9 élet Rey+Reinforce tokennel.

Nem tehetem meg, hogy úgy megyek meccsre, hogy a saját hajóim gyengeségét nem fogom fel, és nem kezdhetem el úgy a meccset, hogy nem fogom fel a másik lista működését. Tanulni kell, mert amikor meccs közben jövök rá, hogy akkor sem fogom tudni megsebezni eléggé, ha 3 sebet osztok ki, akkor az kellemetlen. Többször szépen dobtam, de mindent fogott, és ha ezek Lowh-ra mennek, akkor az ionok, és a Range 1-es 4 kockák leszedték volna hamarabb, mint így Ezrát. Mivel így is úgy is stresszes lettem volna, ezért plusz hátrányt nem kaptam volna, ha Lowht lövöm, és biztos izgalmasabb lett volna Rafynak is!

Neki nagyon köszönöm a meccset! Élmény volt így kikapni, és a hozzáállása 10/10. Határozottabban kell döntéseket hozni, és nekem nem szabad kapkodnom. (nem lőttem el a crack shotot, a második harci körben, ha eldobom, bemegy az ion, Poe-nak nincs hely kijönni a szorítóból úgy, hogy pozíciót fogjon, és Ezra megint csak egyet megy előre, ami miatt megtehettem volna, hogy „butábban” repülök, ami miatt egy körrel hamarabb leesett volna, és így a végén két hajóm maradt volna kettő ellen. Veszítek, de akkor is más a hangulat….)

2. meccs Tamás (Wikipedia+kalkulátor) ellen

98 pont azt hiszem

Scurrg H6:

- Nym: TLT, Extra cucc, Havoc, Trajectory Sim, Genius, Guidance Chips, Harpoon, Proton Bombs, Thermal Detonators, és talán Veteran – 52 pont

K-wing:

- Miranda Doni néni: TLT, Long-Range Scanner, Harpoon, Sabine, Bomblet – és talán, Extra cucc itt is… - 46 pont

Na ez a meccs volt az amitől nagyon tartottam. Ennek két oka volt. Létó Úr ellen játszottam egyet ez ellen a lista ellen, ahol Lacinak volt 2-3 nem tökéletes megoldása, és véleményem szerint azért kaptam ki, mert nem figyeltem egy elhagyott Ion bombára, ahol konkrétan 2 milliméteren múlt, hogy Ionos lett az Inqusitorom, ami miatt ugye egyet ment előre, és elfelejtettem, hogy attól még akciózhat, tehát hagytam ott ahol volt a „manőver” után, és a mögém kerülő Doni 3 milliméterrel a range 3-on belül ért így, ami miatt jött egy 5 kockás Harpoon, amire dobtam 3 üreset, és egy evadet, tehát azonnal leesett az Inq, ami nagyon kellemetlen volt, de ezek után még megszívattam  Ionnal Nymet, akit le is téptem, és a végén a TLT ellen nem ment a dolog, de 3 hajóval mehettem volna Miranda ellen, és azt illik megoldani… mindegy….

fb_img_1523946443458.jpg

Másik oka, hogy úgy érzem nem tudok Harpoon ellen játszani, ha közben fenyeget bomba előre és hátra is, TLT-ből természetesen kettő, és ugyebár Sabine, és fix crit Nymen a rakétából, és stb… Tehát nekem ez sok.

Ennek megfelelően próbáltam úgy felállni, hogy bármerre mehessek, ami sikerült is, és szerintem az akadályok is jó helyen voltak, de ezt majd remélem megtudom az ellenfeleimtől… Szóval tök oké volt a kezdés.

Én kicsit jobbra, és középen, Tamás pedig a saját jobb oldalán állt fel, és azt gondoltam, hogy hehe, lesz időm helyezkedni. NEM!

Olyan mértékben meglepett Tamás agresszív indulása, hogy ippeg nem voltam TLT távban, pedig szépen mentem jobb oldalra. Miranda elől, mögötte közvetlenül Nym másfeles távban, és éreztem, hogy itt amint elér a dupla TLT, vagy a dupla Harpoon vége… a következő körben magamat is megleptem, és mindkét Defenderrel megfordultam Miranda felé, de reméltem, hogy messze vagyok, közben Countdown nagyon, de nagyon a pálya szélére jött ki, és onnan élesen szerettem volna visszahozni, hogy a következő körben mindhárom hajón támadhasson. Tudtam, hogy innen nem megyek el, és menni kell.

Visszafordultam, Orsóztam, helyezkedtem, volt benne hiba... mert blokkolni akartam Vesseryvel Mirandát egy aszteroida mellett, de ez nem sikerült, így bekerült a két dög elé. Bocsánat.. előtte kaptam egy Harpoon Mirandától, de hatalmas szerencsém volt, mert egyetlen seb jött be az 5kockás Harpoonból.

Itt az volt a gond, hogy kaptam Thermal bombát, kaptam már TLT-t, és gyanús volt, hogy vége Vesserynek. Az volt a szerencsém, hogy betalált az Ion Mirandán, így nem volt lehetősége okoskodni. (ugye erre céloztam korábban, hogy nem tudtam, hogy az ion ebben is segít, mert nem lesz manőver tárcsa letevés és így nem lesz bombázás tőle…)

Viszont minden hajóm nagyon szépen lőhette Mirandát, aki el is fogyott. A kockák velem voltak, a módosítás is velem volt, és szinte minden bement még a Strikertől is. Viszont a Vessery + Miranda harcból Vessery is elköszönt, és Tamás feláldozta tulajdonképpen Mirandát, hogy két hajómat is sebezze egy Thermallal, ami fájt, de nem annyira, mint kellett volna. Ugyanis a második harpoon sem tett semmi érdekeset az újradobott üres kockák miatt.

Amikor a harmadik körben láttam, hogy kapom a Harpoont, megkapom a kondíciót, és elkezdődik amitől féltem, bennem volt, hogy „oké játsszuk le, de minek”. Ezt soha többet nem akarom hallani a saját fejemben!

A második harpoon, és egy erős range 1-es Nym 4 kockás támadás is nagyon pechesen gurult ki Tamás kezéből, és nem volt hatása, miközben Nym is megkapta az Iont, majd a közeli áldást, és leesett.

Egyszerűen nem fogtam fel. Nagyon rossz ellenfél lehettem ezen a meccsen…. Elvettem a jelzőt egy hajó mellől, zavarban voltam végig, volt bennem félsz is a lista miatt, nagyon sokat kérdeztem, ami miatt még jobban zavarban voltam…. Tamás nagyon sokat segített ismét már meccs közben is, ami igen komoly fegyvertény, mert nagyon rosszul fordultak a kockái, és semmi sem jött össze neki, de így is azt éreztem, hogy szem előtt tartja a hangulatot. Én szerintem nem bírtam volna a helyében.

 Nagyon gyors meccs volt a kockák miatt, és azért, mert az én egyszerű lövök, majd lövök, és megfordulok lövök, és lövök „taktikám” nem igényelt még tőlem sem sok agyalást.

Konklúzió:

Nagyon nagy butaság úgy nekiállni egy meccsnek, hogy nincs esély. Egyszerűen mindent a kocka dönt el, ha a kockákban bízunk. Arra gondolok, hogy egy olyan lista aminek a sebzés kiosztása 1-1 támadáson múlik, akkor ott bizony bármi megtörténhet. Van amikor így, van amikor úgy, és a matek nem mindig teszi a dolgát.

Adott helyzetben megpróbálni a legjobbat lépni, és várni a dobások eredményét. Ezt kell tenni hátrányban, és amit az első és második meccsen is fel kellett fognom az a legfontosabb talán számomra a jelenlegi tudásommal: ha írtál egy listát aminek a tudása X, akkor ne akarjál Y-t. Arra gondolok, hogy abban az esetben, ha az ingyen target lock, a 3 védőkocka, és az ion + primary az elképzelés fókuszálva, akkor ezt kell tartani, és be fog jönni. Ha feladom az elképzelést, akkor esélyt sem adok neki, hogy működjön.

MEGINT nem lőttem el a crack shotot….. Pedig fix sebet osztottam volna Mirandára… megint nem figyeltem arra, hogy a harpoon megölheti egy másik hajómat is. Megint nem arra gondoltam, hogy nem mindig kell támadni, ha az hátrányt jelent nekem…. Jobb, ha senki nem lő senkire. Példa: azért orsóztam Vesseryvel, hogy lőhessek Mirandára… oké, de akkor Ő is elér engem, és neki Harpoonja van, meg ugye TLT, szóóóóóóval értitek… Ha ott senki sem lő senkire, akkor én járok jobban, deeeee nekem megint az ugrott be, hogy jobbra kell mennem, hogy támadhassak… Itt is Tamás segített a meccs után, mert pontosan emlékezett a lépésre, és azonnal szólt.

Meglepő volt, hogy nyertem, de látni, hogy ennyire nem működtek a kockák a másik oldalon jóval nagyobb meglepetés volt. Legközelebb nem leszek ennyire zavarban Tamás, és játszunk egy őszintébb meccset!

3. meccs Létó László mentorom ellen

Ennél viccesebb párosítás aligha jöhetett volna össze… Konkrétan Laci tanácsa miatt működött a lista… :D Pontosan tudta mit fog kapni, és Ő tudta, amit én nem. Én vagyok az esélyes. Ezt picit éreztette is az elején, aminek köszönhetően jó hangulatban pakoltunk fel mindent, de abban biztos vagyok, hogyha nem a harmadik pohár söröm csúszott volna le éppen, akkor tiszta ideg lettem volna az „esélytől”.

99 pont:

ARC-170:

- Norra néni: Alliance Overhaul, Nien Numb, Vectored Thruster, R2-D2, PTL –  39 pont

K-Wing:

- Miranda megint: TLT, C-3PO, talán Long-Range – 38 pont

Tie:

- Ahsoka Tano (??): Veteran, Sabine tie, Captured Tie Fighter, Rey, Black market slicer tool – 23 pont

Itt mindennel én helyezkedtem először, és a felpakolásnál átadtam a kezdeményezést, mert „valakitől” azt hallottam, hogy jó, ha én rakom fel az utolsó akadályt. Szerintem ismét jó volt az aszteroida pakolás a részemről, mert nekem kényelmes volt, és nagyjából korlátoztam a másik fél lehetőségeit, ami nekem kedvezett, mert egyetlen hajó kilövése volt a cél.(remélem kapok visszaigazolást, mert mindig azt gondolom, hogy egész jó, de lehet, hogy nagyon nem….)

fb_img_1523946462708.jpg

Mivel ezt a Tie izét, amit nem lehet lőni, amíg nem lő még nem láttam, ezért nem tudtam, hogy most mégis mi a túró van ezzel?? Nem értettem…. 7-es, én 6, 5, 5, tehát ha lő akkor abban a körben szétlövöm. Ennyi volt a koncepció, aztán persze leesett, hogy a Stresszemet elveszi, sebet oszthat érte cserébe, és ugye blokk, és ja… szóval figyelni kell(ene).

Nem figyeltem… :D

A kezdés nagyon meglepett, mert Laci fura mód két irányba állította a hajóit miután megállapította, hogy „Ez már megint milyen felállás?!?!” a részemről. Nekem a célom egyértelmű volt. Vagy egy ARC vagy egy K-Wing szétlövése. Mivel a mozgásával szétrepült, ezért azonnal a K-Wing lett a célpont. „Azonnal” =  Countdownnal olyan módon repültem két körön keresztül, hogy szinte semmi értelme nem volt látszólag, de miután a Defendereket is a K-Wing irányába állítottam látszódott, hogy mindhárom hajóm egyértelműen egy célpontot szeretne. Remélem így azért nem tűnik olyan feleslegesnek az a manőver sorozat amit a Csapásmérő véghez vitt az Adaptív Csűrlőlapátokkal! Ugye Laci??? :D

Szóval elindultam a K-Wing felé, és két hajóval meg is kóstoltam, védtem egy TLT-t, majd közelebb repültem, Target Lock, helyekzedés stb. Minden jó volt és gondoltam, hogy hehehhee… NEM… Laci bejelentett egy SLAM-et, amit iszonyatosan elfelejtettem, és mindhárom hajóm Arcjából kirepült…. Én kaptam sebet talán az ARC-tól, de nem biztos.

A lényeg, hogy újra pozíció, és csapó kettő. Nah itt jött ki először, hogy ezt a Strikert igen is lehet jól használni. Fordulások, orsózások árán megkerültem Laci listáját miközben a defenderek a K-Wing után fordultak, és innentől ment minden ahogy kell. Ion, sebek, target lock, free TL stb. Szerintem patent volt minden mozdulatom, mert le is esett Miranda, és nem okozott számomra semmi kikerülhetetlen kárt.

fb_img_1523946404337.jpg

Aztán megint jött a szokásos butaságom, és egy saját manőverem miatt Vesseryt kivettem egy körig a játékból… Nem tudom miért, hagyjuk…

Ismét fordulások, elfogadható manőver, de bevallom elbíztam magam, vagy nem is tudom, és Laci azonnal letépte Ryadot, aki addig egész jól bírta, ami meg is lepett meg nem is. A lényeg, hogy okosabb lehettem volna, és kivehettem volna a harcból, mondván a többiek elintézik az ARC-ot, de nem így tettem.

Így is jól jártam, mert egy körig mindenki lőtte az ARC-ot, és ez elég is volt. Szépen dobtam nagyon, ami ellen nem lehetett mit tenni egy egy védőkockás hajóval.

Ryad szerintem úgy esett le, hogy már ideje volt, de az utolsó dobásom két üres, és egy szem volt fókusz nélkül, egy életre. Meglehetett volna, de nem érdemeltem már meg.

A végén Vessery, és Countdown elég jó helyzetben voltak Ahsoka ellen, és győzött a matek, illetve a plusz manőver előnye. Örültem, hogy nyertem, de tudtam, hogy Laci azért nem vette ezt annyira komolyan. Vázolta, hogy miért, új hajót reptetett az élményért, és bevallotta, hogy a dupla ion ellen az Ő listája tehetetlen, mert nem tud akkora sebzést kiadni, mint kellene, plusz tényleg egy apró, és egy komoly hibám volt mindössze, ami egész jó arány.

Konklúzió

Egyszerűen élvezni kell ezt a játékot. Az utolsó meccsemen rengeteget röhögtem, ami nagyon jót tett a hangulatnak, és persze a jó dobások miatt a játék is könnyen ment. Viszont érdekesség: MEGINT NEM LŐTTEM EL A CRACK SHOTOT! Értitek?? Három meccsből egyszer sem… én ezt nem értem… tehát egy dologra kellett volna figyelnem ami a kártyáimat érinti, ééééés nem… Istennek sem… :D

Nem tudom, hogy az én listám hova sorolható, de én nagyon élveztem, hogy azt láttam amit szerettem volna elérni. Az ion működött, a plusz támadás is, és ha megtanulok jobban előre gondolkodni, és elhasználni egy CRACK SHOT-ot, akkor ez még jobb is lehet, egy komolyabb megmérettetésen is.

Ezen a meccsen fontos volt kiszedni elsőre a legnagyobbnak vélt fenyegetést, mert ezt kellett volna tennem az első meccsen is, és itt most nem volt gond a 9 élet…. Nem attól kell tartanom, ha sok élete van egy hajónak, hanem attól, ha több módon szól bele a meccsbe az a hajó, ha több mindent csinál minden körben, főleg, ha ezek egyértelmű hátrányt jelentenek nekem folyamatosan.

Mivel itt tökéletesen választottam meg az első célpontomat, ezért úgy gondolom, hogy az első meccsen hiba volt nem célpontot váltani, és Ezra helyett Lowh-ra fókuszálni. Könnyebben is repülhettem volna, és jóóóóóval többet is sebeztem volna. Egy elvesztegetett kör jobb, mint három, de ezt fel kell ismerni, és miután ez megtörténik váltani. Nehéz...

Végszó

Nagyon örülök, hogy elmentem erre az EPT-re, mert úgy érzem, hogy most kerültem közelebb a közösséghez igazán, és remélem, hogy ők is így gondolják. Az eredmény nem számít szerintem egy ilyen eseményen nekem, mert minden meccsből tanulnom kell. Azt se tudom hányadik lettem, ami Rafynak köszönhető, mert pont akkor ajándékozott meg egy, a közös meccsünkön szépen teljesítő egyedi R3-A2-vel, amikor Attila (akinek nagyon köszönöm a lebonyolítást!!!) nálam tartott.

fb_img_1523946420510.jpg

Nagyon meglepett, hogy még ajándékot is kaptam, és igen jól esett! :) Köszönöm szépen, és gratulálok a győzelemhez! :) (azért a győztestől ki lehet kapni, nem? :P )

Szerintem a lehetőségeimhez mérten jelen leszek az eseményeken, mert ha már egy ilyen kis esemény is ennyire jó élmény, akkor hiba volna kihagyni bármi mást!

Ha ezt elolvastad, akkor gratula, és tisztelet! :D

Dara voltam!

Köszönjük a beszámolót!

Vörös Ötös, készenlétben!

P.S.: A képekért és a lebonyolításért köszönet Attilának és Tamásnak!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr4313826304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.