II. Két Ünnep Közötti X-Wing verseny, élménybeszámoló, eredmények

2017/01/02. - írta: Promie Motz

ketunnepkozotti.jpg

Lezajlott az előző év utolsó X-Wing versenye

Remélhetőleg mindenki igazán élvezte a Barcraft 2-ben megtartott, barátságos hangulatú összecsapást. A Listjuggler-en találhatjátok a játékosok listáit, bár most többen is úgy éreztük, pár sereglista törlődött onnan valamiért. A kamerás asztal felvételét ITT TALÁLJÁTOK.

A verseny

A szervezés remélem nem volt annyira katasztrofális, mint amennyire néha én éreztem. 5-10 perccel korábban volt a nap végén eredményhirdetés, mint én eredetileg kalkuláltam, így ez az egy dolog legalább biztosan jól működött. Sikerült időben elkezdeni az első kört, ami csak azért meglepő, mert sokat szenvedtünk az emberek Cryodex-be vételével és a netes közvetítés felállításával. Örök hála Bendzsinek ezért. Legközelebb több időt hagyok aközött, hogy megnyit a hely, ahol játszani akarunk, és az első kör kitűzött ideje között.

Volt egy kisebbfajta lázadás, amikor is az emberek egy jelentős része a 4. forduló után szerette volna berekeszteni a versenyt. Egy darabig elbizonytalanodtam, végül azonban úgy döntöttem, mivel pár embernek  céljában állt tovább versenyezni, és nem csak játszani, és 5 forduló volt eleve meghirdetve, így lejátszottuk az utolsó kört is. Ez a döntés nem volt mindenkinek szimpatikus, vagy csak elfáradtak páran, ezért volt 2 kilépő játékosunk. Remélem, ők sem élték meg rosszul a napot. 

Tanulság, erélyesen kell szervezni, és nem szabad nyitottnak lenni a felmerülő javaslatokra.

Végeredmény

Helyezés Név Győzelmek száma MoV SoS
1 Simon Zoltán 5 881 0.64
2 Hruska Dávid 4 741 0.65
3 Makfalvi Márton 4 739 0.49
4 Kenessey Márton 4 686 0.4
5 Szabó András 3 628 0.56
6 Sebők Richárd 3 583 0.64
7 Holló Miklós 3 576 0.52
8 Shatzer András 3 535 0.36
9 Tóth Benjámin 3 480 0.57
10 Rafay János 2 534 0.4
11 Ágoston Tibor 2 434 0.4
12 Kovács Imre 2 419 0.4
13 Lóczy Zoltán 2 350 0.48
14 Balogh Balázs 1 380 0.48
15 Budai Balázs 1 290 0.56
0 (D#5)Bukna Roland 1 248 0.6
16 Armador Goblin 1 232 0.33
0 (D#5)Tóth Gábor 0 64 0.55

A cikk végén találhatjátok fordulóról-fordulóra az eredményeket.

Battlereport

Sokat szenvedtem azon, mit is vigyek a versenyre. Akik rendszeresen olvasnak, tudják, hogy megyünk Lengyelországba és Angliába versenyezni, és ezt erre tekintettem felkészülésnek.

A Dash-Eaden listámról most átmenetileg lemondtam, nem hiszem, hogy azzal kiugróan jó helyezést elérhetnék, így esett a választásom az alábbi seregre:

Miranda Doni + Conner Net + Ion Bombs + Twin Laser Turret + Sabine Wren + Extra Munitions + Homing Missiles + Advanced SLAM
Corran Horn + Push the Limit + Engine Upgrade + Fire-Control System + R2-D2
(100)

Igen, ez a 2016-os VB második lista. Az egyik szerdai EPT-n (Elit Pilot Training) már játszottam vele. Még rengeteget kéne vele gyakorolnom, de nagyon élvezem vele a repülést. Tudom, sokan panaszkodnak arra, mennyire nem jó érzés pajzsregeneráló ászok ellen repülni, így nem nyertem népszerűségi versenyt a sereggel. Külön mulatságos volt, hogy Szabó Andris is ugyan ezt a listát hozta.

Első forduló

Rafay János ellen kezdtem a napot, akivel decemberben elég sokat játszottunk, és lövöldözte már le K-szárnyú bombázóimat. Az ő csapata tudom, hogy nem veszélytelen, mert hasonló seregekkel repültem október környékén

Wes Janson + R3-A2 + Integrated Astromech + Adaptability
Biggs Darklighter + R2-D2 + Shield Upgrade
Wedge Antilles + Push the Limit + R2 Astromech + Vectored Thrusters
(99)

János az én szemszögemből a bal oldali térfélre tett, viszonylag szembe helyeztem el Mirandát a bal alsó sarokban, Corrant pedig a jobb alsóba tettem. Eleinte az volt a terv, Corran támadja majd oldalba a X-szárnyúakat, míg Miranda próbál nem meghalni, de János egyből Corran felé fordult. Az első lövéskört sikerült elég jól alakítani, mert csak Corran és Biggs lőttek egymásra, eredménytelenül, Wes és Wedge milliméterekkel maradt le (ezért kellett egy Barrel Roll-t végrehajtanom. Miranda sajnos nem ért be lőtávba. 

Ezután a következő körben megpróbáltam Biggs-et figyelmen kívül hagyni Corran-nel, a blokkolni próbáló Vörös Hármas mögé boost-oltam, hogy Wedge vagy Wes kaphassa a dupla lövésem. Miranda pedig rakétatámadást zúdított Wes-re. Mert most már előbb választ az ember fegyvert, és ha Biggs-en nincs target lock-om, akkor rá nem tudom lőni a rakétát.

A következő körökben Wedge próbált meg elkerülni Barrel roll-al egy Conner netet, de végül átment rajta, így pár körre kivonta magát a csatából.  Ezt a szünetet kihasználva elég furcsa helyzetbe kerültem, a Mirandát üldöző Wes-Biggs párosra dobáltam az ion bombákat, és a jobb helyezkedés érdekében Corran-t is beionizáltam így. Range 1-ből ki tudta lőni Biggs-et, Wes belefutott az E-szárnyúba, így nem tudott token-eket elvenni.

Wedge közben visszajött a csatába, és leszedte Corran pajzsait, így a következő pár körben menekültem. Miranda kilőtte Wedge-et, és még megpróbálkozott Wes elpusztításával is, de a token fosztás annyira lecsökkentette a K-szárnyú tűzerejét, hogy végül lejárt a kör.

Második forduló

Holló Miki is pont "nagyon örült", hogy játszhatunk. :D Vele is volt pár gyakorló meccsem az ősszel, bár a másik listája mindkettőnk számára most újdonság volt.

Lothal Rebel + Twin Laser Turret + Ghost + Fire-Control System + Rey + Weapons Engineer
Zeb Orrelios + Phantom
Norra Wexley + Push the Limit + Alliance Overhaul + BB-8 + Chopper
(100)

Mindkét hajóm meg tudja érezni a TLT tüzet, azonban Norra egy lövésből is ki tudja lőni Corran-t, így őt ítéltem meg nagyobb veszélynek. Szerencsésen elkaptam rakétával és Corran-nel range 3-ban úgy, hogy a VCX-100-as nem tudott lőni. 7 sebet okoztam így az ARC-170-esnek, a maradék két életet pedig egy bombázással akartam eltávolítani.

Ezt Miki is megérezhette, mert elég vad manőverezésbe kezdett BB-8-tel, hogy elkerülje a bombákat. Így azonban megcsípett egy aszteroidát, ami igazán nem tett jót neki. 

Corran mindeközben nekiállt a VCX-100-assal barátkozni. Az volt az alapötlet, próbáljak meg minél többször Range 1-be menni, lehetőleg tűzíven kívül, mert oda nem tud lőni a Lothal Rebel. Evade-et kértem minden körben, nehogy leessek egy lövésből, és lehetőleg fókuszt is. Az összesen 4 TLT támadástól jobban féltem. Corran az első double tap-re is remekül gurított, védekezésre se volt panasz, majd jó sok körrel később, egy második double tap végül megölte a VCX-et. Bár igen, tudom, 8 kockán 5 kritikusat gurítani még bunkóság is.

Harmadik forduló

IG-88B + IG-2000 + Heavy Laser Cannon + Attanni Mindlink + Fire-Control System + Feedback Array + Autothrusters
IG-88C + IG-2000 + Heavy Laser Cannon + Attanni Mindlink + Fire-Control System + Feedback Array + Autothrusters
(100)

Lóczy Zoli IG-i ellen pont az egy héttel korábbi EPT-n futottam össze, és ott nagyon kellett a győzelmemhez, hogy az első körben 7 sebet kapott az egyik IG. Zoli az előző fordulóban Szabó Andris Corran-Miranda csapata ellen kapott ki, így most egy teljesen más elgondolással próbált velem szó szerint fogócskázni az aszteroida mezőben. Mivel ő lépett korábban, ő próbált engem körbe repülni, és előnyösebb pozíciót kiharcolni. Azonban Miranda a Slam-ekkel és Corran a Bosst + Barrel roll akciókkal legalább annyira mozgékony volt, és mivel később léptem, én már láttam, hova kell helyezkednem, ha lőni akarok. 

Ennek a taktikának hála elég nehéz volt még csak a bombázások megpróbálásával is, bár az első, mellé dobott Conner Net egy eléggé üres részére került a pályának és számomra igazán jól jött, ott nem mehetnek fel-alá az IG-k.

Egy nagyon gyors pörgésű meccs volt, hihetetlen rövid idő alatt játszottuk le a legtöbb kört. Végül az utolsó IG ellen sikerült egy jó rárepülést végrehajtani, és kapott egy Conner net-et és Corran-től két támadást 1-es távolságban.

Negyedik forduló

Röviden, Dávid úgy elvert, mint egy pár hónapja senki sem. 15 perc alatt feltörölte velem az asztalt. Igazából kétszer is. És még egy harmadik meccsbe is belekezdtünk! :D De erről kicsit majd később hosszabban.

Dengar + Lone Wolf + Recon Specialist + R4 Agromech + Punishing One
Bossk + Veteran Instincts + Homing Missiles + K4 Security Droid + Zuckuss + 4-Lom + Guidance Chips
(98)

Mint az első ütközet után Dávid elmagyarázta nekem, egy elég nagy hibát vétettem aszteroida felpakolás közben, maradt egy folyosó, ahol Bossk, és mögötte óvatosan Dengar be tudott lopakodni. Az első pár körben csak helyezkedni próbáltam, ha az első lövéskört túléltem volna, akkor annyira nem lettem volna rossz pozícióban.

Ellenben.

Nézzük Bossk-ot. PS 9-en lép, ha zöldet, akkor kap Target lock-ot, amit szeretne használni a Homing Missiles ellövésére. Akcióból fókuszálni fog, így végül a Guidance Chips segítségével szinte biztosan gurít 4 találatot, amiből egy érték legalább kritikus. Na most, a Homing Missiles azt mondja, az ellenfél nem használhat Evade tokent. Legalább milyen hasznos, hogy kikértem. Azonban 4-Lom azt mondja, ha ionizálod magad, letilthatod az ellenfél egy tokenjét. Letiltotta Corran fókusz tokenjét. Gurítottam védekező kockákkal. Zuckuss újradobatta az Evade-eket. Blank-en és fókusz-on nem tudok változtatni. 3 hit 1 krit bemenne, de Bossk a kritből két hitet gyárt le. 5 seb Corran-ba. Az egy halott Corran. Mindeközben Dengar is sebzett 2-t Mirandán, én meg csak 1-et Bossk-on, így úgy éreztem, hogy egy fél hajóra sincs nagy esélyem. Persze nem a legszebb, hogy nem küzdöttem tovább, de helyette megbeszéltem Dáviddal, kezdjünk új meccset, mert ez a lista, hogy ennyire megtréfál, az nem volt bekalkulálva.

Második próbálkozásra szembe joustoltam [szemberepültem, hogy majd többet sebzek, mint amennyit sérülök] a Scum nagyhajókkal, és az első lövéskörben 1 centi híja volt annak, hogy Corran nem ért be Range 1-be Bossk-hoz. A trandoshi lő, újabb halott Corran.

Harmadik alkalomra sikerült kialakítanom egy olyan helyzetet, hogy nem pont szembe repült Corran-nel Bossk. Láttam a játék állásából, következő körben fordulnia kell, ha biztosan rakétázni akart. Mirandával úgy voltam, beSLAM-elek Bossk elé, hogy megakasszam a mozgását, és ne tudjon fordulni, miközben Corran lendületesen előre mozog. Meglepődtem, még be is fért Miranda pont Bossk elé, így Dengar-ra le is tudtam dobni egy bombát. Következő körben elő volt készítve Bossk lebombázása és egy Corran lövés Bossk-ba. Miranda közben elég sok sérülést szenvedett el, a különböző bombák miatt hol egyik, hol másik scum hajó ment kedvezőtlen irányba az ion miatt. Sikerült lelőni Bossk-ot, miközben Mirandának egy élete maradt, Corran visszagyógyult, Dengar-nak meg 1-2 pajzsa hiányozhatott. Dávid azt mondta, innen már nyerném, de volt egy nem stresselt Dengar-ja, aki annyiszor Barrel Roll-ozhat el előlem, ahányszor szeretne. Azért nem folytattuk, mert Dávid szeretett volna kicsit pihenni az utolsó forduló előtt. Amely pihenőt vagy "2 mérkőzéssel korábban" elkezdhetett volna. Köszi Dávid, hogy még gyakorolhattam!

Ötödik forduló

Simon Zoli, aki akkor egyedüli négy győzelmesként, és másnap hajnalban kelőként részben joggal morgott, hogy minek van még egy forduló. Főleg, hogy a végső pontszámokat elnézve (és ismerve az ötödik forduló többi meccsének végeredményét) ha már az egyik hajómat kilövi, de esetleg ki is kapott volna, akkor is első. Viccet félretéve, remek meccset játszottunk, amit remélem mindketten élveztünk.

Miranda Doni + Twin Laser Turret + Extra Munitions + Plasma Torpedoes + Rey + Concussion Missiles
Prototype Pilot + Chardaan Refit
Prototype Pilot + Chardaan Refit
Gold Squadron Pilot + Twin Laser Turret
(100)

Zoli ellen szeretek játszani, jó ember és jó játékos, de van egyfajta sajátos stílusa. Kezdve azzal, hogy közölte, elrontottam, hogy neki adtam a kezdeményezést. Lehet, hogy hiba volt, mert így a Mirandája az én hajóim előtt lőhetett. Elég agresszívan kezdett, és pajzsot égetett plusz egy kockáért. Egy Miranda-Miranda összecsapásban rakétáknál nem vagyok róla meggyőződve a meccs után sem, mennyire jó ötlet elkölteni egy pajzsot, hogy esetleg eggyel többet sebezzek. Igazából teljes mértékben bejött neki, mert egyből becsúszott egy kritikus találat, ami weapon failure volt, azaz eggyel kevesebb támadó kockával dobálgathatok. Hát ez elég rosszul jött, mit ne mondjak.

Ezért nem volt jó talán az initiative döntés. Azonban egy gondolattal visszalépve. Mi lett volna a célom alapvetően az ütközetben? Mit terveztem meg?

Ki akartam szedni egy A-szárnyút szinte egyből, mert azt vettem észre, két prototype elég idegesítő tud lenni, mindent szétblokkolnak, és a Range 1-es lövéseiket megérzi az ember. Corran ráfordult a két A-szárnyúra, Zoli Mirandája pedig keresztülrepült a pályán slam-elve, hogy elkaphassa az én Mirandám. Ezután történt meg a fent emlegetett lövéskör.

Mire meghalt egy A-szárnyú egy ion bombától (imádom a Sabine legénységet), addigra már nagyon kevés élete maradt az én Mirandámnak, Zoliénak meg még lehet, pajzsa is volt. Előkészítettem egy Conner net bombázást két sebért, hogy a következő körben Mirandám is lőhessen és Corran is kétszer tüzelhessen. Tudtam, ebbe belehalna az én K-szárnyúm, de bíztam benne, 10 kockán okozok 5 sebet. Nyilván lehetett volna jobb a dobásom, de már előtte akkora hátrányba hoztam magamat, hogy a taktikám azon múlt, na ebben a körben tisztességesen gurítok. Mint tudjuk, ez általában rossz előjel. 

Zoli Mirandája túlélte, majd szépen ügyesen elkezdett blokkolni, a hajóival, hogy esetleg csak az Y-szárnyújára lőhessek, ami még szinte maximumon volt, így elég valószínűtlen volt, egy körben kilövöm. Se Mirandára, se az A-szárnyúra nem tudtam lőni többet. A legvégén még hoztam is egy nagyon-nagyon necces döntést, ahol nem is hittem, boost barrel roll után biztosan fogom látni Mirandát, és ha nem gurítok szinte maximális kitérést, akkor még le is esek, mielőtt a második lövésemmel biztosan lelőném a K-szárnyúját körben. Attól féltem, a 4 TLT lövés a 3 életemet így is úgy is leszedné.

Ha az ember hátrányba kerül, akkor néha érdemes rizikót vállalnia. Lehet, ez nem az a kör volt. 2 TLT elől nem éreztem úgy, sokáig tudnék menekülni, miközben még egy A-wing is megkeseríti az életemet.

Zárszó helyett

Szerintem egy elég kellemes eseményt sikerült összehozni, ahol sok kedves ismerősöm is megfordult. Hiányoznak a 40-fős események, amik tavaly január-februárban többször is összejöttek. Ez a 18 induló a két ünnep között nem egy rossz szám. Főleg, hogy többen betegség miatt mondták le az utolsó pillanatban, így akár lehetett volna az eredetileg tervezett 20 induló is.

Mind az öt ellenfelem ellen élmény volt játszani, ami nem volt meglepetés, mert szerencsére az egész közösségünk ilyen emberekből áll.

Tanultam a meccsekből, ahol nyertem, ott is gyakoroltam, ahol vesztettem, vétettem valami súlyos hibát. A bombázások még annyira jól nem mennek, mint illene, ehhez még jóval többet kéne játszani.

Az egyes fordulók eredményei

Round 1

1: Rafay János VS Sebők Richárd - Match Results: Sebők Richárd is the winner 0 to 68
2: Hruska Dávid VS Bukna Roland - Match Results: Hruska Dávid is the winner 100 to 23
3: Balogh Balázs VS Tóth Benjámin - Match Results: Tóth Benjámin is the winner 57 to 100
4: Kenessey Márton VS Kovács Imre - Match Results: Kenessey Márton is the winner 100 to 22
5: Shatzer András VS Holló Miklós - Match Results: Holló Miklós is the winner 0 to 100
6: Makfalvi Márton VS Tóth Gábor - Match Results: Makfalvi Márton is the winner 100 to 0
7: Szabó András VS Budai Balázs - Match Results: Szabó András is the winner 100 to 0
8: Armador Goblin VS Lóczy Zoltán - Match Results: Lóczy Zoltán is the winner 0 to 100
9: Ágoston Tibor VS Simon Zoltán - Match Results: Simon Zoltán is the winner 0 to 100

Round 2

1: Lóczy Zoltán VS Szabó András - Match Results: Szabó András is the winner 0 to 100
2: Simon Zoltán VS Tóth Benjámin - Match Results: Simon Zoltán is the winner 100 to 26
3: Kenessey Márton VS Hruska Dávid - Match Results: Hruska Dávid is the winner 49 to 100
4: Sebők Richárd VS Holló Miklós - Match Results: Sebők Richárd is the winner 100 to 0
5: Makfalvi Márton VS Bukna Roland - Match Results: Makfalvi Márton is the winner 100 to 25
6: Armador Goblin VS Rafay János - Match Results: Rafay János is the winner 0 to 100
7: Kovács Imre VS Balogh Balázs - Match Results: Balogh Balázs is the winner 26 to 83
8: Shatzer András VS Tóth Gábor - Match Results: Shatzer András is the winner 100 to 36
9: Budai Balázs VS Ágoston Tibor - Match Results: Budai Balázs is the winner 100 to 16

Round 3

1: Simon Zoltán VS Hruska Dávid - Match Results: Simon Zoltán is the winner 100 to 39
2: Szabó András VS Makfalvi Márton - Match Results: Makfalvi Márton is the winner 50 to 100
3: Sebők Richárd VS Lóczy Zoltán - Match Results: Sebők Richárd is the winner 100 to 0
4: Rafay János VS Holló Miklós - Match Results: Holló Miklós is the winner 58 to 100
5: Kenessey Márton VS Balogh Balázs - Match Results: Kenessey Márton is the winner 62 to 48
6: Budai Balázs VS Shatzer András - Match Results: Shatzer András is the winner 26 to 75
7: Tóth Benjámin VS Bukna Roland - Match Results: Tóth Benjámin is the winner 100 to 32
8: Kovács Imre VS Tóth Gábor - Match Results: Kovács Imre is the winner 100 to 28
9: Armador Goblin VS Ágoston Tibor - Match Results: Ágoston Tibor is the winner 30 to 100

Round 4

1: Simon Zoltán VS Makfalvi Márton - Match Results: Simon Zoltán is the winner 100 to 39
2: Sebők Richárd VS Hruska Dávid - Match Results: Hruska Dávid is the winner 0 to 100
3: Szabó András VS Shatzer András - Match Results: Szabó András is the winner 100 to 48
4: Tóth Benjámin VS Holló Miklós - Match Results: Tóth Benjámin is the winner 100 to 82
5: Kenessey Márton VS Budai Balázs - Match Results: Kenessey Márton is the winner 100 to 55
6: Balogh Balázs VS Lóczy Zoltán - Match Results: Lóczy Zoltán is the winner 50 to 100
7: Kovács Imre VS Rafay János - Match Results: Kovács Imre is the winner 100 to 44
8: Ágoston Tibor VS Tóth Gábor - Match Results: Ágoston Tibor is the winner 100 to 0
9: Bukna Roland VS Armador Goblin - Match Results: Bukna Roland is the winner 100 to 32

Round 5

1: Simon Zoltán VS Sebők Richárd - Match Results: Simon Zoltán is the winner 100 to 15
2: Makfalvi Márton VS Tóth Benjámin - Match Results: Makfalvi Márton is the winner 100 to 25
3: Szabó András VS Hruska Dávid - Match Results: Hruska Dávid is the winner 26 to 100
4: Kenessey Márton VS Lóczy Zoltán - Match Results: Kenessey Márton is the winner 100 to 0
5: Ágoston Tibor VS Holló Miklós - Match Results: Holló Miklós is the winner 48 to 100
6: Kovács Imre VS Shatzer András - Match Results: Shatzer András is the winner 26 to 100
7: Budai Balázs VS Rafay János - Match Results: Rafay János is the winner 0 to 100
8: Balogh Balázs VS Armador Goblin - Match Results: Armador Goblin is the winner 30 to 100
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr9112083283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása