DIY Decimator modifikáció - szárnyak RAC új verdáján

2019/08/22. - írta: Promie Motz

img_20190822_145228.jpgSenki se kérdezte, hogy szükség van-e rá, de megtettem. Az EB-re készülés helyett közben a Decimator a Revell Interceptor kitjéből megkapta a szárnyakat, és még pár elemet, véletlenszerűen és előre nem tervezett módon.

Amint igazán megszeretek egy hajót, hozzányúlok és igyekszek neki valami karaktert adni. 

Festeni festek, ahogy, kimondottan jónak nem mondanám a végterméket, de mivel az enyém, én főztem, szeretem őket. Eddig modifikációkkal azért nem vittem túlzásba, pár mágnes itt-ott csatlakozásokon, Dash forgatható tornya, pár kábel, pár apró sérülés lézertűztől.

Alapvetően a szárny eléggé eláll a Decimátortól, ezért első körben gondoltam, a profiktól lopott módszerrel meghajlítom. Forró víz, hajszárító. Na az nem működött, így feljebb csavartuk a dolgot, és forrásban lévő vizet használtam.

A forrásban lévő víz alatt takarékra vettem a gázt, majd bele helyeztem 15 másodpercre a szárnyat úgy, hogy azt az élet ellepje a víz, amit hajtani szeretnék. Arcomon látszik, hogy nem vagyok túl magabiztos.

Annyira nem forrósodott át a műanyag, de elég jól lehetett hajtogatni. Többször megismételve a meleg víz, hajtogatás, hideg víz ciklust, elértem a kívánt hatást.

Az alsó is már talán egy picivel módosítva lett, de szemmel látható a különbség. A végleges még talán ennél is összébb álló szárny lett.

Fontos, hogy nehéz pontos célt megfogalmazni, próbáld hozzá a modellhez, hogy Neked mi tetszik!

Ezen a linken látható, ahogy lealapozom fekete festékkel a szárnyakat. Ez csak azoknak hasznos, akik még iylet nem csináltak korábban, plusz nem sikerült beágyazni a videót.

Ha már készültem a szárny mágnesezésére, és pont előző nap megszenvedtem a Deci pegével, gyorsan kikaptam és kapott egy nagy üreges gyűrűmágnest. Alul látszik, hogy az alapozás nem lett tökéletes, de ezt még utólag korrigálja az ember.

Féltem, hogy 1-1 mágnes nem tartja majd meg a szárnyat, ezért szárnyanként 2-2 mágnest használtam, összesen 8-at.

Ja igen, itt most GreenStuff-ot használtam, kétfázisú epoxigyntát, mert a Gorilla Glue-m szokás szerint eltűnt. Az egy igazán jó (és drága) ragasztó, ami fémhez műanyagot is stabilan rögzít.

A Decimatorra is feltettem az első mágnest, ami a szárnyat tartja. Az extra green stuffot, ami kibuggyan, érdemes egy fogpiszkálóval leszedni. Nedves felülethet nem tapad, így amíg kézzel gyurmázzuk, érdemes nyalogatni bevizezni kicsit az ujjainkat.

Extra felépítmény, hogy a szárnyon lévő második pár mágnesnek a Decimatorra eső párja ne a levegőben lógjon. Ez elég sokára száradt meg, én meg menet közben többször hozzáértem, így ezek össze-vissza mozogtak, és nem lett tökéletes.

Tipp, ha már plusz helyet építesz, ahol a mágnesed elhelyezkedik, rendesen mérd meg, hol lesz a mágnes, mert én benéztem, csúnyán. Még egyszer meg kellett ismételnem ezt a folyamatot.

Decimator szárnyakkal. Szemből nagyon látszottak a mágnesek, Ezt később orvosoltam, lásd lentebbi képek.

Ízlések és pofonok, szerintem elég jó lett. Talán a színválasztás nem a legjobban ideillő. 

Fontos, hogy ez a 2 pár mágnesnek hála, a szárnynál fogva is felemelhető az egész modell! Ettől kicsit tartottam, de szerencsére bejött.

Kép a szárnyról, még mindig WIP.

Itt látszik, hogy az elülső pár mágnes köré még épült egy sor "dolog", meg ha valaki nagyon figyel, még talál olyan dolgokat a Decin, amit csak úgy kivágtam és ráragasztottam az Interceptor kitből.

Pl a "motorház".

Alulra is került kütyű, és a ragasztó hiányában a befestett, greenstuffos, vasgolyó a Decimator csatlakoztatásához.

img_20190822_210907.jpg

Csütörtök este még kis wash és világosszürke highlight. 

img_20190822_210924.jpg

A végeredmény, a krakkói bevetés előtt. 

Vörös ötös, készenlétben! 

Címkék: DIY RAC Decimator
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr7015020074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.