Beszámoló a VI. Arrabona fordulóról - Bence Tollából

2019/07/04. - írta: Promie Motz

Kovács Bence, az Első Rend fanatikus Ász pilótája első, nagy terjedelmű X-Winges beszámolójában mesél a győri, VI. Arrabona versenyről, ahol eddigi rekordot állítottak fel a 24 indulóval. Fogadjátok sok szeretettel! (A gif-ek és képeket saját szakállra tettem ki. Enjoy!)

general-hux-rally-speechv3.jpg

Sziasztok!

Már régóta játszottam a gondolattal, hogy én is készítsek beszámolót az aktuális megmérettetésről, de eddig sosem volt meg a kellő lelkesedés és bátorság. Azonban ez a mostani verseny abszolút meghozta a kedvem. Előre is elnézést irományom minőségéért.

Szóval 2016 karácsonya óta játszom a játékkal és a 2.0 megjelenése óta még jobban belevetettem magam a pilótásdiba, több kevesebb sikerrel. Nagyon frakcióhű vagyok, talán már túlzottan is fanatikusan ragaszkodom a sötét oldal seregeihez, így főleg a Birodalom és az Első Rend kötelékeit szeretem reptetni. Többek közt ezért is fűt a vágy, hogy a jelenleg majdhogynem legkevésbé sokszínű frakcióval (First Order) sikerüljön szerezni egy dobogós helyet a hazai versenyeken és bebizonyítani, hogy igenis van bennük lehetőség a többiekkel szemben. A pontváltozásról készült podcastban igencsak szomorúan konstatáltam, hogy sokak számára a frakció identitása kissé kaotikusnak tűnik.

Nos, ha a Lore-ból indulok ki; már pedig miért ne ezt tenném, ha már Star Wars-ról van szó; az Első Rend a Birodalom hadigépezetének szellemi örököse. Azonban haladni kellett a korral és fontosabbá vált a minőség a mennyiséggel szemben (lsd Rohamosztagosok kiképzése). Ez a mentalitás az X-Wing-ben is. A legmodernebb arzenál, amely technológiai fejlettségével igyekszik biztosítani erejét: pajzsos TIE vadász, amelynek az éles kettes kék; fehéren forgatható turret arc-ú, X szárnyú statokkal és system slottal rendelkező TIE variáns; rettentő tűzerővel ellátott és még élesen fordulni képes support hajó végül pedig a TIE/Vn Silencer, amely a játék egyik legmozgékonyabb hajója.

A kis propaganda előadás után rá is térnék a listámra. Amikor elkezdtem játszani nagyon szerettem az Arc Dodge listákat. Azonban 2.0-ban még nem nagyon reptettem ilyesmit, mert engem is magával ragadott a „leginkább 4 hajót érdemes hozni mentalitás”, de ez a jelenség itthon kezd alább hagyni (UGYE kedves Rebel BEEF és Szeparatista Szövetség?) szóval úgy döntöttem megpróbálkozom ismét ezzel a játékstílussal. Mi ehhez a recept? Mozgékony, magas INI-s hajók biddel és ha lehet vmilyen supporttal. A Silencer pilóták adták magukat, fillernek pedig igyekeztem olyat választani, aki igazán meglepő tud lenni, ha az ellen nem figyel rá:

Kylo Ren (76)
Primed Thrusters (9)

"Blackout" (63)
Fanatical (2)
Advanced Optics (4)

"Muse" (31)
Squad Leader (6)

Total: 191

Az újdonsült Legfőbb Vezér lényege, hogy abszolút úgy mozogjon, mint egy hiperaktív gyerkőc. Ebben segíti a Primed Thrusters, ami lehetőséget ad a stresszes helyzetváltoztatásra is (ameddig csak 2 van), így nem kell a kék mozgáshoz ragaszkodni annyira és az ellenfélnek is jobban kell figyelnie, hogy mit léphetek. Kylonak elvileg van egy képessége is, de arra Erőt kéne áldozni, ami ahhoz túl értékes ERŐforrás (bocsánat). A másik Silencer pilóta Blackout, akinek a képessége az, hogy ha lövés akadályozott, akkor a védő 2-vel kevesebb kockával védekezik. Szinte ordít a Trick Shot talent használata ilyen képesség mellett, azonban a tapasztalataim azt mutatják, hogy nem érdemes erre építeni, jobb ha ez a képesség afféle bónusz, mert az INI 5 az igazi kincs nála. A Fanatical szerintem az egyik legjobb frakció specifikus EPT, amolyan mostoha kisöccse az Expertise-nak, ami akkor működik, ha nincs már pajzsod és támadásnál 1 fókusz eredményt forgat hit-re minden egyes alkalommal, csupán 2 pontért. Emellé van kiegészítésnek az Advanced Optics, amely a fókusz token elköltése esetén a támadásnál 1 blankból csinál 1 hitet. Szóval, ha nincs pajzsom, akkor 1 token költésével az átlagos dobásból (hit, focus, blank) csinál 3 hitet. Supportnak az INI 2-es Muse-t választottam, akinek a képessége az, hogy az Engagement Phase elején R0-1-ben 1 baráti hajóról levesz egy stresszt. Emiatt van rajta a Squad Leader fejlesztés, ami lehetőséget ad a stresszes koordinálás használatára de csak szigorúan olyan akciót adhat ami az ő sávján is megtalálható. Silencerek és TIE/FO-k esetében ez lehet fókusz, target lock vagy pedig barell roll (amikből a Silencerek plusz egy Boost/Barrelt is végrehajthatnak).

A kombók kitalálása után izgatottan vártam az elvi ötletek gyakorlati megvalósításának lehetőségét, avagy a VI. Arrabona versenyt Győrben. Sajnos a kocsim jelenleg nincs a legjobb állapotban, ezért úgy döntöttem, hogy vonattal fogok utazni. Cirka 80 perc alatt le is értem, kényelemben, légkondis kocsiban, még aludni is volt lehetőségem. Szerencsére rekord sokan gyűltünk össze, egész pontosan 24 fő akik közül jópár emberrel maximum egyszer, ha találkoztam (Szégyenszemre ezelőtt csak egyszer voltam győri versenyen sajnos). Az előző esti hidegfront áldásos hatása, hogy aránylag hűvös volt a helyszín, habár a vége felé, azért szükség volt a ventillátorokra. Megtörtént a sorsolás és első ellenfelem Módos Gergő volt, akivel jópár meccsen találkoztam már és kivétel nélkül az összesen remekül éreztem magam, hála Gergő vidámságának és lelkesedésének az egész játék iránt. Listája a következő volt:

Bounty Hunter (64)
Jamming Beam (0)
4-LOM (2)
Proximity Mines (6)

Bounty Hunter (64)
Jamming Beam (0)
L3-37 (4)
Proximity Mines (6)

Captain Jostero (42)
Shield Upgrade (6)
Hull Upgrade (5)
Total: 199
Tudtam , hogy a dupla Firespray-es listák erősek, de sok múlik a 3. hajón is. A Kihraxz-nak magában nincs túl jó híre, de Jostero a Proximity Mine-okkal nagyon jó kombónak tűnt. Ezért is vittem el a kezdeményt, hogy az aszteroida felhelyezésnél sikerüljön minél jobban széthúzni azt, hogy 1-1 akna ne zárjon le teljes átjárókat. Ez még úgy ahogy össze is jött, egyedül arra nem gondoltam, hogy Muse és a két fejvadász is azonos INI-n lesznek, így igencsak megijedtem, amikor a jobb sarokba rakott Muse-al szemben került felhelyezésre a Scum járőrcsapat. Blackout-ot középre, Kylo-t pedig bal szélre helyeztem.

Az első körökben Kylo teljes gázzal igyekezett az ellenfél mögé kerülni, Blackout berobogott az aszteroida mezőbe, Muse pedig sikoltó kiskölyökként igyekezett Blackout közelébe menekülni. Gergő megosztotta seregét, az egyik BH befordult Kylo fogadására, a másik pedig Blackout felé indult meg. Az első lövés körben leszedtem 3 pajzsot összesen a 2 BH-ról , míg én elvesztettem a Silencerek pajzsait. Utólag belegondolva nem volt jó ötlet, így nyitni. Az aknáktól való félelemben Kylo és Blackout teljes gázzal tovább száguldottak és a hátul maradt Jostero-ra vetették magukat. Itt realizáltam, hogy a módosításoknak hála, ennek a hajónak is 8 élete volt, amit nem lehet olyan könnyen lecsipegetni. A Kylo-t fogadni akaró BH blokkra ment, így messzire mögé kerültem, a másik pedig fordulni akart, hogy Blackoutot a hátsó tűzívben tartsa, ez azonban nem sikerült, mert Muse az útjában volt, így elboostolt inkább a kis TIE mellett. Ebben a körben már nem kaptam sebet, Jostero azonban elveszítette a pajzsait és egy seb ment hullba is.

Következő körben Muse megkapta azt amitől féltem, egy Proxy-t a talpa alá, így azonnal le is ment 2 életre. Jostero képessége azonban nem lett kihasználva, mert ha jól rémlik nem látta a kis TIE-t, aki lépés után koordinálta az amúgy is stresszes Kylo-t egy barell roll-ra, így könnyen Jostero után tudott fordulni. Blackout a bombát dobó Firespray után fordult és őt kezdte el lőni. A fejvadászok a pálya bal széle felé haladtak és rendezték soraikat, Jostero Kyloval a háta mögött erősen sérült és hiába lőtte Blackout-ot, nem volt sok piros festék a kockákon.

Következő körben Muse egy Koiogran fordulással megblokkolta Josterot, akit abban a körben Kylo ki is végzett, Blackout pedig inkább a bal alsó sarok felé vette az irány, mert 2 Firespray-el még egy ilyen remek hajóval sem illik szembe menni. Innentől kezdve felgyorsultak az események, Kylo és Muse Blackout segítségére siettek, olyannyira, hogy Muse hősiesen el is vonta a tüzet, amiben meg is semmisült. Áldozata nem volt hiába való, mert a követező körben Kylo szétcincálta a fejvadászt. Az utolsó körben pedig a két Silencer nekiugrott a megmaradt fejvadásznak aki kétségbeesetten próbált sebet kiosztani, mindhiába, de az idő lejárta előtt még egy hullon fennmaradt.

Eredmény: 167-37 Győzelem

Az igazat megvallva nem szabadott volna ennyire nyernem, de Gergőnek alig jöttek az eredmények a piros kockákon, míg Kylo módosítások nélkül dobálta a rengeteg Hit-et. Mindenestre Gergő a nap végére az 5. helyre futott be, végül csak tőlem kapott ki. Gratulálok a gyönyörű eredményhez!

Második ellenfelem Tóth Péter volt, akivel először a két héttel korábbi HXTC meccsen találkoztam és nagyon csúnyán kikapott, ugyancsak FO seregemtől. Mostani listájával igyekezett revansot venni, amire minden esélye meg is volt, mert a pontváltozásoknak hála IG serege sokat erősödött. Eszerint a listája:

IG-88A (68)
Jamming Beam (0)
IG-2000 (1)

IG-88D (64)
Jamming Beam (0)
IG-2000 (1)

IG-88C (65)
Jamming Beam (0)
IG-2000 (1)

Total: 200

A brobotok 2.0 reinkarnációja eddig nem nagyon terjedt el, pedig kifejezetten erősek. Főleg, hogy a title miatt mindegyik rendelkezik a másik képességével és emellé kaptak egy remek tárcsát és kiváló statokat is. A legerősebbnek IG-88A bizonyult , akinek hála, csak úgy dobálták egymásnak a Calculate tokeneket még stresszesen is! Átadtam a kezdeményt, felraktuk az aszteroida mezőt, ami igencsak sűrűnek sikeredett és megkezdtük a hajók felhelyezését. Muse ment középre, az IG-k a számomra jobb sarokba, így Kylo-ék a bal sarokba kerültek. Kylo lassan elindul egyenesen, kíváncsian arra várva, hogy az IG-k merre haladnak majd. Muse megindult Kylo támogatására Blackout pedig befordult jobbra, hogy majd megpróbálja megosztani vagy hátbakapni az orgyilkos droidokat. Ellenfelem megindult a pálya közepe felé, majd úgy döntött, hogy megpróbálja Kylot harapó fogóba kapni, így egy felülről 2 pedig oldalról próbálta becserkészni őt. Első lövéskörben a felülről érkező IG látta csak Kylo-t, akit akkor még nem tudott megsebezni, viszont a Vezér levette kettő pajzsát. Következő körben Muse megiramodott, hogy kimentse Kylo-t a bajból, ami sikerült is neki, mert az ifjú Solo megszökött a csapdából. Cserébe szegény Muse 2 IG-vel nézett szembe és blokkolta a 3.-at. Itt már temettem Muse-t, ám legnagyobb meglepetésemre túlélte a kis makacs az összecsapást, sőt még egy másik IG-t is megsebzett.

Következő körben Péter egy hatalmasat hibázott és rossz manővert állított be az egyik IG-nek, aki megfordulás helyett csak tovább haladt egyenesen. A megblokkol IG Muse mögé fordult, akinek a képességét elfelejtettem használni előző körben, így stresszes maradt. A 3. pedig Blackout fogadására fordult, aki ere készülve célpontot változtatott és a hibásan egyenesen mozgó droid felé indult. Kylo pedig éles 2-vel és egy boost-barel kombóval rálátott a droidra. Ebben körben Muse leesett és csak a hibásan mozgó IG kapott sebet, Kylo lövését a másik levédte. A következő körök kicsit összefolynak, de ha jól rémlik Blackout megcsipkedte áldozatát, aki eközben sikeresen a többiek elé csalogatta üldözőjét. Blackout későn vette észre a trükköt és ezért majdnem az életével fizetett. Leestek a pajzsai és egy kritikus találat során a stabilizátora is elszállt, igencsak lecsökkentve a lehetőségeit a következő körökre.

A továbbiakban a többiek ráfordultak Blackoutra, aki a pálya szélén lavírozva próbált menekülni. Közben Kylo befejezte, amit társa elkezdett és leszedte a szárnya szegett galamBOT. Ezután az egyik IG Kylora fordult, aki rávetette magát Blackout üldözőjére. Blackout a krit miatt sérült és egy életen maradt, mert reménykedve Kylo segítségében ráfordult üldözőjére és 2 Silencer lőtte így a majd sértelten droidot. Megdöbbenésemre a 2 pilóta lövése nem sokat ártott az Aggressornak, hiába jött ki 7 kockán módosításokkal a 7 hit, ellenfelemmel volt az Erő így csak 2-t sérült összesen és Blackout leesett. Itt szorult helyzetbe kerültem, tudtam, hogy a győzelemhez Kylo-nak egyedül le kell lőnie az egyik ellenfelét. Nehéznek bizonyult a kihívás,de nem lehetetlennek, egészen addig, amíg Kylo is lefeleződött így másfél hajót kellett leszednem. Gyilkos tánc és versenyfutás vette kezdetét, majd sikerült lelőni az egyik Botot (hála egy csökkentett agility-s kritnek). A végjátékba érkeztünk, alig 10 perc volt hátra és 2 hajó maradt a pályán.

Az utolsó előtti körben Kylo a token nélküli IG-t végül fél élet alá lőtte, majd a legutolsó körben, egy hibás barel roll miatt, egyetlen hullal életben maradt.

Eredmény: 166-149 Győzelem

Rendkívül szoros és izzasztó meccs volt és külön köszönöm ellenfelemnek, hogy a végéig ugyanolyan tempóban haladtunk és Kylo felezése után nem a menekülésre , hanem a további harcra fókuszált!
Péter a végén ugyanúgy 3:1-el végzett, mint Gergő, a dobogó 3. fokára állhatott fel. Neki is Gratulálok!

Harmadik ellenfelem Hende Robi volt, aki szintén az Első Rend csapatait irányította. Listája igazi Best of FO volt, de mindennél jobban ismerem ezeket a hajókat, így igazán kemény meccsre számítottam.
Listája a következő volt:

"Quickdraw" (45)
Fanatical (2)
Special Forces Gunner (10)
Fire-Control System (2)

Kylo Ren (76)

Lieutenant Tavson (64)

Total: 199

Természetesen a kezdeményt ellenfelemnek adtam, mert nem volt szimpatikus a lehetőség, hogy Kylo önmarcangolása esetén az enyém mozogjon előbb. Muse-t helyeztem fel elsőnek a jobb sarokba, ellenfelem válaszként Tavsont az ő jobb sarkába tette, majd Kylo-t Muse-al szemközti oldalon rakta pályára. Válaszként én is oda raktam a saját Kylo-mat a kis FO mellé, Blackout-ot pedig középtájra helyeztem. Végül Quickdraw került fel, szintén Kylo mellé, így 2-2 hajó nézett egymással szembe. Kezdésnek én egy hármas előre menetelt választottam Silencereimnek, Muse-t pedig befordítottam, hogy elindulhasson Blackout felé. Ellenfelem sokkal óvatosabb volt és csak aprót lépett előre. Következő körben azt feltételezte, hogy mindhárom hajómmal rá fogok rontani QD+Kylo párosára, ezért őket továbbra is csak lassan terelgette felém, viszont Tavsonnal igyekezett a segítségükre indulni, így élesen befordult. Számítottam erre, ezért Blackout egy éles egyes fordulóval megalapozta röppályáját, ami Tavson hátába vezetett. Kylo-m ugyancsak türelmesen siklott előre egy picit, Muse pedig haladt tovább egyenesen, bár kissé lemaradt a többiektől.

Ezután Blackout befordult Tavson háta mögé, akinek nem nagyon volt választása, mint a sereg többi része felé haladni. Muse itt sajnos túl messzire volt mindenkitől, ezért a pálya közepe felé forgattam, azt tervzeve,hogy oldalba kapom Tavsont-t. A lényeg pedig, Kylo-m teljes gázzal megindult és elszáguldott önmaga mellett, így már csak QD mozgásától kellet tartanom, aki viszont befordult Tavson felé, hogy annak üldözőjét megbüntesse arcátlanságáért. Úgy gondoltam, hogy itt a remek alkalom leszedni QD pajzsait, de sajnos csak 1-1-et tudtam lepötyögni, így kétszer lőtt rá Blackoutra, aki a pajzsait el is vesztette.

Következő körben Kylo 3-as Talonnal megfordult és egy barel-el tökéletes pozícióba került ellenfelem Kylo-ja mögött, aki próbált QD után menni, de olyan szerencsétlenül fordult, hogy pont láttam még a sarkát R1-ben.

Blackout érezte a veszélyt, hogy Tavson megáll előtte, ezért kifordult balra és a menekülést választotta a továbbiakban. QD csak egy kicsit csúszott előre, arra számítva. hogy a blokkolt Silencer könnyű préda lesz. Muse tovább haladt és oldalba kapta Tavsont, igaz csak R3-ban, de így is bevitt egy sebet. A legfontosabb lövés Kylo-tól érkezett, aki szerencsés módon azonnal fél életre lőtte önmagát. Következő körben Muse célpontot változtava QD-t kapta oldalba és le is szedte a maradék pajzsát. Kylo-m nem akart szembe fordulni az Upsilonnal, inkább tovább haladt egyenesen. Tavson ugyanezt tette, QD pedig haladt tovább Blackout után, aki teljes gázzal menekült. Tavson azonban az ő Kylo-ját megblokkolta, bár nem volt jelentősége, mert senki sem látott rá. Muse következő körben igyekezett blokkra menni QD ellen, akit Tavson fordulás után barel-eztetett a blokk elkerülésére. Kylo-ja Boost&barel-el oldalba kapta Muse-t, majd az én Kylo-m pedig őt.

Ebben a körben leesett Muse és az ő Kylo-ja is. Ezután kicsit homályosak a történések, de az biztos, hogy Tavson is valamikor lefeleződött. Egy kör kifejezetten emlékezetes maradt, amikor QD turretet forgtava mindkét Sielncerre rálátott és mindkét hajómmal bekaptam a kidobott 2-2 sebet, így Kylo elvesztette pajzsait és Blackout lefeleződött.

Eredmény: 138-72

Ezen a meccsen érződött legjobban, hogy Kylo-nak azonos Inin, mennyire kell a bid. Illetve első kézből tapasztaltam meg, hogy az Upsilon jelenléte már alapból mekkora fenyegetés és milyen nehéz célpontot választani egy ilyen listában. Robi végül 16. lett 2:2-vel, neki is Gratulálok és Hajrá Első Rend!

Utolsó ellenfelem Takács István volt és mint később realizáltam, a mienk volt a döntő. István ellen rég játszottam utoljára, valamikor még az 1.0 alkonyán az egyik Liga fordulóban, ahol alig pár ponttal, de kikaptam. Tudtam Istvánról, hogy kegyetlenül jól játszik magas Inis, mozgékony hajókkal, így amikor megláttam a listáját azonnal összeszorult a gyomrom:

Rexler Brath (81)
Juke (7)

Scarif Base Pilot (41)
Emperor Palpatine (11)

Soontir Fel (53)
Juke (7)

Total: 200
Első legnagyobb hibámat ott követtem el, hogy átadtam a kezdeményt, így biztosítottam, hogy a Juke-os defender mindig evade-el tudjon lőni. Mindketten a listánkhoz jól illő legnagyob aszteroidákat hoztuk és egy közepesen sűrű mezőt helyeztünk fel. Elsőnek a Reaper került fel az asztal jobb sarkára, ezért én Muse-t megintcsak középre helyeztem. A Defender, a Palpmobil mellett lépett ki a Hipertérből, ezért én a két Silencert egymás mellé helyeztem fel a bal sarokba, míg Soontir középre került. Nyitásnak Muse és Blackout befordult jobbra, Kylo óvatosan megindult előre. A Defender hozzá méltó módon padlógázzal indult előre, tőle picit lemaradva siklott a Reaper. Soontir pedig úgy döntött, hogy Kylo felé indul.

A következő körben már lőttünk is. A Defender enyhe 3-al fordult be őt követte a Reaper, de csak lassan araszolt előre. Ugyanezt a taktikát követte Muse is, azonban Blackout bekúszott Range 3-ra a párosnak. Sérülés itt még nem kaptam, azonban a Juke igencsak elvette a támadásom élét, így csak egy pajzsot tudtam levakarni a Reaperről. Soontir és Kylo közben a másik oldalon folytatta óvatos táncát, megtarvta a tisztes távolságot. Következő körben éreztem, hogy a Reaper és a Defender párosa ellen mindhárom hajómra szükség lesz, ezért Kylo befordult az aszteroidák közé és megindult ellenfelei felé, Soontir-t magára hagyva, aki arra készült, hogy Kylo-t kikerüli, ezért picit kisodródott, pont egy kör előnyt adva Kylo-nak. A Reaper közben meglódult és az arcomban állt meg egy enyhe 3-as manőverrel. Blackout épphogy csak átment rajta és kénytelen volt úgy manőverezni, hogy a Defender ne lássa. Muse itt csak aprót mozgott, de pont elkerülte a Reapert, de a Defendert már nem.

Szerencsére csak egy sebet kapott, bár vissza már nem osztott. Majd Muse teljes gázzal tovább haladt, mert tudtam, hogy a defender azt csinálja majd amiben a legjobb (4-es megforduló). Blackout taktikusan fedezni akarta Kylo-t ezért a Vezér felé indult, aki meg rástartolt a Reaperre, Soontir pedig várhatóan Kylo után fordult. Muse-t a Defender sajnos éppencsak elérte R3-ban és kapott is az alkalmon és úgy lepuffantotta, ahogy (nem) illik. Kylo nem szenvedett sebet Soontirtól cserébe elég sokat sebzett a Reaperbe. Aztán megtörtént a csoda és Soontirnak sikerült bevinni egy kritet, Blinded Pilot, ami Palpatine mellett nem is tűnt annyira súlyosnak. A következő kör volt a meccs legkritikusabb pontja, amire talán mondhatom, hogy az egész mérkőzést eldöntötte. Kylo és a Defender 4k-n megfordult, a Reaper tovább siklott. Blackout pedig élesen befordult egy aszteroida mellé, ami a következő körben problémát jelentett volna, ezért csináltam egy barel rollt. Soontir pedig tovább haladt egyenesen és Blackout oldalába érkezett. Ha nem barel-ezek aszteroidára állt volna, de még így is blokknak tűnt.... Tévedtem, alig egy mikromilliméterrel, de kifért. Ahogy néztem a hajók talpát oldalról, nem láttam köztük az átszűrődő fényt sem. Utólag belegondolva lehet bírót kellett volna hívnunk, mert anniyra kétséges volt a helyzet.

Mégsem tettük és így Blackout lefeleződött 2 lövéstől, cserébe pár életre vitte a Reapert. Természetesen Soontirt Kylo nem bírta megsebezni. Innetől fogva már csak a következő kör volt jelentős, amikor is Kylo leszedte a Reapert, de Blackout elporladt, mert a Reaper megblokkolta (Ő pedig Soontirt), azonban a Defender kíméletlenül lecsapott. Ezután Kylo egyedül maradt két nagyon erős hajó ellen. A meccs további része számomra sajnos homály, Kylo minden trükköt bevetett, de már csak 1 sebet tudott bevinni a Defendernek. Soontirral pedig minden lövést kölcsönösen hárítottak. Az idő lejárta előtt még Kylo is lefeleződött, mert a Juke-ok folyamtosn felemésztették az Erő adta előnyt.

Eredmény: 52-149

Nagyon csúnyán kikaptam a győzelem kapujában , azonban az egész napi teljesítményem és a hangulat miatt mégsem éreztem keserűséget. István ezzel a győzelemmel bebiztosította az első helyét és megnyerte vele az egész versenyt. Hatalmas Gratuláció!

Végeredményben teljesen elégedett lehetek aznapi teljesítménnyemmel és 3:1-el végül a 7. helyre érkeztem meg. 4 ellenfelemből 3 előttem végzett, úgyhogy teljesen magabiztosam állíthatom, hogy nagyon kemény meccseket játszottam és csak egyszer maradtam alul. Minden tiszteletem és köszönetem a szervezőknek, mert kiváló versenyen vehettem részt, ahova még jó párszor szeretnék visszatérni. A továbbiakban biztosan sokat szeretnék ezzel a listával gyakorolni, aztán irány az EB! Éljen az Első Rend!

Köszi a beszámolót, Bence, és köszi, kedves Olvasó, hogy elolvastad!

Vörös Ötös, ksézenlétben!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr1614926526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása