X-Wing: Pénznyelő őrület, amit már nem is érdemes elkezdeni?

2016/10/05. - írta: Promie Motz

money

Azt mindannyian elismerjük, ez a hobby sem olcsó. Van persze  rengeteg olyan szórakozási forma, ami kevesebb pénzből kijön. A játékosokat meg ritkán vigasztalja, hogy drágább is akad jócskán.

Mennyi az annyi? Az FFG csak egy gödör, amibe öntjük a pénzünket?

Mibe kerül most elkezdeni a játékot annak, aki komolyan akarja ezt űzni?

Otthoni célra annyit költ az ember, amennyit akar. Persze ott is lehet, megvan a késztetés, dobjuk fel a korábbi meccseket egy kis változatossággal, de szerintem el lehet érni viszonylag hamar egy olyan hajószámot, hogy a heti játékok során mindig más csapatfelállásban már kellően változatosak az összecsapások a laikusoknak. Így nem érzik azt hetente, na mehetek venni új hajót.

A kicsit komolyabb játékosok persze tudják, nincs két egyforma meccs akkor sem, ha egyik játékos sem vált listát a két mérkőzés között. Ezen emberek számára a hajtóerő alapvetően az a legtöbb esetben, hogy az új Wave-ekkel a játékba egyre erősebb lapok jönnek, és aki nem újít be, az lemarad. Ezzel csak részben értek egyet, lejjebb kifejtem.

Az FFG próbál figyelni arra, hogy ne legyen durva "power creep" a játékban, azaz az újabb ne legyen feltétlen annyival jobb, hogy a régit ne is legyen értelme repülni. Mi sem erre jobb példa, mint hogy a TIE swarm-ok még mindig rendszeresen előkelő helyeket el tudnak érni rangos versenyeken, sőt, a Wave 8 alatt volt is pár Regionals győztes is a fenti seregtípussal. Az persze megjegyzendő, hogy a TIE fighter-ek jelentős része Crack Shot-tal volt felszerelve, amiket külön kell annak megvennie, aki saját kollekcióból akar játszani, kölcsönkérések  és "proxy"-zások nélkül.

És valahol el is érkeztünk az FFG-s trükkhöz. Legtöbbször nem automatikusan megveendő kiegészítőket tesznek ki a piacra, hanem olyanokat, amelyek opciókat adnak a már korábban meglévő hajóinkhoz. Például Crack Shot nélküli TIE-okból hozhatunk 7-et vagy 8-at is. Ha minden TIE-unkra akarjuk ezt az elite pilot fejlesztést, akkor legfeljebb 6 hajót hozhatunk. Jobb az egyik, mint a másik? Nem egyértelműen. A többség most a Crack-elt verzióra esküszik, de ez inkább játékstílus kérdése. Eleve kevesebb hajóval könnyebb repülni, és nálunk idehaza nincs olyan swarm játékos, akinek lenne 100+ meccse a listával. És a swarm erőssége (sajnos?) ott jön ki igazán, amikor az ember már elég sok munkaórát belefektetett, mert jól kell velük repülni a győzelemért.

Néha érkeznek határozott javítások is, mint az Integrated Astromech, vagy a TIE defender-ekhez a title kártyák. Ezek a power creep alatt lévő hajókat igyekeznek felfelé lökdösni. Igen, ha az ily módon feljavított hajókkal akarunk játszani, akkor azt a kiegészítőt meg kell vennünk.

swx52-tie-x7 swx52-tie-d

Azonban, ha nekünk volt egy régi, kedvenc listánk, ami jól teljesített, akkor nem vagyunk rákényszerítve, hogy váltsunk. Alapvetően.

Itt nem történik az meg, hogy jön egy új szabálykönyv, és a legdrágább, legkisebb eladásokat produkáló egységek lesznek a legerősebbek hirtelen. Ezzel együtt itt is néha kerülhetünk egyenlőtlenebb szituációba.

És rákanyarodok arra, hogy a játékban még mindig van egy kis kő-papír-olló effektus. Szerencsére nem olyan durván, mint amikor én elkezdtem komolyabban játszani 2015 elején. Akkoriban a swarm-ok verték a tornyos hajókat, a tornyos hajók az arc dodger-eket (mint Soontir és barátai), és az arc dodger-ek meg megették a swarm-okat.

Mostanában csak egyes lista típusoknak (néha lényegesen) jobban fekszenek egyes felállások. Például a Jumpmaster-ek teljesen kiszorították a tavaly domináló összes lázadó seregtípust, a TLT-s hajókat és a pajzsregeneráló ászokat. Slussz-passz. Fél évnek kellett eltelnie, mire újra feltaláltuk a spanyol viaszt, és működésre bírtuk a kistalpas hajóinkat is. Menet közben volt A-wing swarmunk, és a vadonatúj Ghost is sok szeretetet kapott a játékostársadalomtól.

57af792fadc47a7cc2c0a3bd5efcdaef

Fél évig ki volt szorítva kvázi a régi lázadó listák jelentős része. Igen, így előfordulhat, hogy kedvenc listámmal szinte sohase' fogok nyerni egy konkrét lista ellen. Ez mindaddig nem baj, amíg a többség nem kezd el ezzel a "counter" listával játszani.

Nyáron eléggé elszaporodtak idehaza is a Defenderek. Ami nem baj, mert jól néznek ki, és menő hajók, és másfél évig meglehetősen használhatatlanok voltak. Ebben az időszakban érdemes volt legalábbis egy rövid időre átalakítani a seregünket, hogy a továbbra is verhető, de már jelentős fenyegetést jelentő TIE-defendereket is kezelni lehessen.

strip_036_en

Félve, de rákanyarodok a két leginkább közutálatnak örvendő seregtípusra. A Palp Aces-ekre, és a Jumpmasterek-re. Ahogy a cikk eddigi részében, úgy továbbra is szubjektív véleményem következik.

Palpatine, diplomatikusan fogalmazva, egy nagyon költséghatékony kártya. Nem feltétlen engedi meg, hogy rosszul repüljünk, de meglehetősen nagy védőhálót ad a birodalmi ászokat reptető játékostársak kezébe. Kezelhető mind a három oldalról (Rebel, Imperial és Scum), de ehhez nem árt sokat gyakorolni, és úgy összetenni a listát, hogy legyen valami az eszköztárunkban ezen archetípus ellen.

A Jumpmaster-ek. No a Jump-ok. Kezdő, felkészületlen játékosokat úgy vágják fejbe, mint egy pörölykalapács. Ezekkel is el lehet bánni. A probléma, hogy elég szűk a keresztmetszet azon listák között, amik a Jump-ok és a Palpaces listák ellen is érdemben veszik fel a versenyt.

De idővel lettek ilyenek. És ekkor a Scum játékosok elkezdték bolondítani a 3 Jumpmaster listát, gyakran például egy úgynevezett "partybus"-sal (Trandoshian slaver, rajta Dengar, Zuckuss és 4-Lom. Pont, mint a lenti képen).

14522875_10154488604538211_7739643293948246365_n

Éleződött az ellentét kicsit idehaza is a fenti scum listát használó játékosok, és a "farkaskiáltók" között. Sajnos néha én is az utóbbi tábort erősítettem.

Bendzsi és Marci fogalmazta meg egy beszélgetésünkben, miért is érzik úgy egyesek, hogy ezt "kell játszaniuk". Utánuk fogalmazom meg szabadon.

Nem arról van szó, hogy minden más teljesen játszatatlan, de a Jumpmaster, IG és Partybus talán a három "legstraightforwardabb" (remek magyar szó), legegyszerűbben használható scum hajó. Ez jelentősen szerepet játszik a népszerűségük térnyerésében, illetve a szokásos bandwagoning jelenség, azaz ha valamit kikiáltanak jónak, akkor mások is jónak gondolják egyből. Ezen túlmenően a Jummaster-nél meg busznál talán még az is szerepet játszik, hogy önállóak. Kevés olyan hajó van szerintem a játékban, ami 30 pont körül jön ki felszerelve és függetlenül attól, mit hozol mellette, ugyanolyan jó. Gyakorlatilag tény hogy a játék egyik leguniverzálisabb hajójáról van szó.

14433179_10154488604558211_3014115888726281913_n

Mennyibe is kerül a belépő szint?

Céloztam rá, nem érdemes egyetlen "sereggel" rendelkezni csak, érdemes két, hasonló jellegű lista között átjárást biztosítani. Azaz nem baj, ha van vagy 200 pontunk, és abból már szabadabban tudunk 100 pontos összecsapásokra válogatni.

Álljon itt most azonban pár 100 pontos összeállítás, és árakkal, amiket  pillanatnyilag  néztem.

Howlrunner TIE Swarm

Piros alapdoboz + 5 TIE kiegészítő: 29100 Ft. Nem egy egyszerű lista, de költséghatékony. Ha véletlenül ezzel megtanulsz tényleg játszani, akkor igazi mester is lehetsz.

Dengaroo

Ez már egy tipikusan olyan lista, amihez elképesztő mennyiségű hajót kell megvenni csak a fejlesztés kártyákért. Ennek a listának is több változata van, itt az egyik legdrágábbat vettem, hogy megpróbáljuk a felső határt belőni egy versenylistánál. Emellett az Egyesült Államok Nationals versenyén lett második a lenti sereg a csodálatos Jeff Berling repülésével (elmúlt három évben döntős volt ezen a versenyen). A többi variáns egyébként nyár óta rendszeresen feltűnik az élmezőnyben, egy Gonk-os verzió a brazil Nationals-en lett második.

Alapdoboz + Most Wanted + 2 Jumpmaster 5000 + Hound Tooth's +Yt 2400 + A-Wing + HWK-290 + Mist Hunter 66350 Ft.

Ha csak az Alapdobozt és 2 Jumpmaster-t vennénk meg, és a fejlesztéseket proxy-znánk, 25430 Ft-ról beszélnénk egyből.

Az első vásárlásból is jelentősen lehetne faragni, mert alább látható lebontva, melyik fejlesztést hogyan szerezzük be:

Punishing One #1 Dengar: JumpMaster 5000 (33)
Dengar: Plasma Torpedoes (3)
Dengar: R5-P8 (3)
Dengar: Punishing One (12)

Punishing One #2 Manaroo: JumpMaster 5000 (27)
Manaroo: Feedback Array (2)

Hounds Tooth Dengar: Lone Wolf (2)
Dengar: Glitterstim (2)
Manaroo: Engine Upgrade (4)

Mist Hunter Dengar: Zuckuss (1)

YT-2400 Dengar: Counter-Measures (3)

A-wing $15 Manaroo: Push the Limit (3)

Phantom or HWK-290 $15
Manaroo: Recon Specialist (3)

Most Wanted $40
Manaroo: Unhinged Astromech (1)

A vásárlásaink nagy része egyetlen lapot eredményezne. Ez részben baj, mert nem költséghatékony, ugyanakkor elkezdi megadni egy kollekció alapját, amiből később építkezhetünk, változtathatunk majd a listánkon.

Ugyanakkor a fenti kártyákat még a magyar piacon is elég jó eséllyel meg lehet szerezni, így játszhatunk saját kollekcióból, kicsit olcsóbban, mint hogy megvennénk olyan csomagokat előre, amiket nem is tudjuk, mikor használnánk.

Persze össze lehet tenni drágább listát is, de Palpatine-os listák is kijönnek hasonló kategóriából. Így az X-Wing belépő szint megközelítőleg 40.000 Ft és 60.000 Ft között lehet, céltól függően. Ez persze komoly összeg, hogy csak úgy kidobjuk az ablakon, de más miniatűr játékokhoz viszonyítva "olcsó" (rád nézünk, Warhammer 40K...).

Mivel semmi garancia arra, hogy egy erős lista összevásárlása után élvezzük is majd azt a játékstílust, így határozottan érdemes inkább egyesével vásárolgatni, kipróbálni az új szerzeményt, majd pedig a tapasztalatokat levonva érdeklődni, mi az, ami hasonlóan, vagy éppen homlokegyenest máshogy repül.

Zárszó gyanánt, mindenki annyit költsön erre a hobbira, amennyit megengedhet és amennyit szeretne. Végtelen mennyiségű pénzt is bele lehet ölni, de van azért olyan szint, aminél nem kötelező tovább menni, és még mindig lehet az ember top játékos.

Senki se érezze kötelező jellegűnek az itt mondottakat alkalmazni. Ez csak egy kis segítség akart lenni ahhoz, hogy mi az az összeg, amit célirányosan nem árt elkölteni, ha az ember nem csak a baráti társaság szerény készlete ellen akar csatázni, hanem a kedves hobbitársak seregei ellen is jó eséllyel akarja a versenyt felvenni.

Forrás:

A "fantasy flight games money evil" kifejezésre Goggle-ön rákeresve (egy jó nyitókép reményében) viszonylag hamar kidobja a Games Workshop logóját. Ez szerintem eléggé beszédes.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr6611788511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása