Játék és sportszerűség, barátságos meccsen és versenyen

2017/02/06. - írta: Promie Motz

Jakus Roland ligaszervező és régi játékostársunk írását olvashatjátok, és kérlek, fogadjátok el iránymutatónak, egyfajta etikai kódex alapjának.

Szerencsére az X-Wing-es játékos közösség egyre nagyobb és ezzel párhuzamosan egyre több rendezvényen van arra lehetőség, hogy az ember próbára tegye tudását és az általa kitalált sereget. Azonban a játék célja első sorban a szórakozás kell, hogy legyen, a versenyeké pedig egy sportszerű küzdelem. Ennek fényében gondoltam leírni az alábbiakat, amit betartva talán mindkét játékos sokkal elégedettebben állhat fel az asztal mellől.

Az X-Wing az egyik kedvenc játékom, és bár nem tartom magam jó játékosnak szeretek versenyekre járni, hiszen nekem mindig élmény új embereket megismerni, még ha egy adott fordulóban ellenfélként is kell rá tekintenem. A magam részéről nincs különbség egy baráti és egy versenyen lejátszott meccs között, de megértem azt aki komolyan veszi a „tét” meccseket, ugyanakkor azt gondolom, hogy a másik iránti tisztelet minden esetben kijár.

Sportszerű játék

Itt első sorban a játék sportszerűségére gondolok. Azt nem is feltételezem senkiről, hogy csalna, pedig van rá lehetőség bőven. Egy sutyiban odébb tekert tárcsa, egy „véletlenül” eltávolított stressz és megannyi kis stikli, amit egy meccs alatt szinte bárki meg tudna csinálni, de nem teszi, mert ez oltári bunkóság. Viszont vannak ettől kisebb stiklik, amelyekkel meg lehet keseríteni egy játékos életét, vagy egy kicsit segítőbb hozzáállás, amitől még a ronggyá vert játékos is fairnek érzi a játékot. Persze itt nem arra kell gondolni, hogy „Persze tekerd át a manővert, nem számít”, és a meccs komolysága adja meg, hogy mennyire vagyunk kemények vagy éppen elnézőek a másikkal. 

Egy elfelejtett akció lehet nem is lett elfelejtve, csak éppen a raj minden hajója ugyanazon manővert használja, és a játékosnak nincs kedve minden hajó után letenni a sablont, kitenni a XY tokent, és újra sablon stb.. Egy baráti meccsen nekem evidens, hogy szólok, hogy akciózzon, vegyen le stresszt stb., egy versenyen lehet nem kell ilyen előnyt adni. Egyes fázisok végénél, szóban is megemlíthetjük, hogy „Kezdődhet a Harci fázis?”, ezzel is jelezve, hogy esetleg a delikvens megfeledkezett valamiről, vagy éppen csak fixáljuk, hogy innen nem lesz visszajátszás. Ezek és az ehhez hasonló dolgok azok ami miatt én sokkal jobban szeretem az X-Wing-et, mint szerettem a Warhammer 40.000-et.

Sportszerű viselkedés

A játék szabályai elég fixen rendelkeznek mindenről, így azok tekintetében legfeljebb csak a fenti dolgokat említhetjük meg, ami valójában a játékos viselkedéséhez tartozik, azonban amit ebben a részben akarok leírni, az teljesen független a játéktól, és kifejezetten csak a játékosról szól. Ahogy Hemingway örökbecsű idézete is mondja:

A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.

Én abban bízom, hogy a játék is képes erre. 

Játékosként lehetőséged van megkeseríteni egy megérdemelt győzelem ízét, hiszen ha mindent a szerencsére fogsz, akkor azzal csak az ellenfél tudását ásod alá. Nem véletlen, hogy az X-Wing ligában egy évben ugyanaz a tucatnyi ember végez a versenyek elején, azonban az már inkább szerencse, ha egyszer-egyszer egy magamfajta hobbijátékos is el tud csípni egy jó eredményt (ilyen nekem még nem sikerült). Ha a játék során végig a kockákat és forgandó szerencsét szapulja valaki, az nagyon rosszul tud esni a másiknak. Ha mindezt üvöltve a kockák falhoz csapdosása mellett műveli valaki, az nem csak az ellenfele, de még a környezete játékát is tönkreteszi. Az ilyen viselkedés még egy baráti meccsen is kellemetlen, de versenyen vagy rendezvényen pedig elfogadhatatlan. Ahogy az is elfogadhatatlan, ha egy versenyre benevezve néhány vereség után bárki szó nélkül hazamenjen. Legalább a szervezőket, bírókat kell megtisztelni azzal, hogy jelezze feléjük az illető a feladási és távozási szándékát. Ez már csak azért is illő dolog lenne, hogy az esetleges versenytárs ne keresse a távozott ellenfelét feleslegesen, arról nem is beszélve, hogy igen unalmas perceket lehet így a másik nyakába varrni. Végül de nem utolsósorban nem illendő szapulni a másik listáját. Lehet, hogy nagyon kellemetlen, lehet túl „tápos”, de valljuk be őszintén, hogy bárkinek megvan rá a lehetősége, hogy ő is ugyanazon listát hozza. Ennek a játéknak az ütőképes lista összeállítása ugyanúgy a részét képezi, mint a megfelelő manőverezés és a kockagurítás.

Mindent összevetve mint oly sok esetben a játékok, így az X-Wing esetében is viselkedj és játssz úgy, ahogy azt te magaddal szemben is elvárnád. Tiszteld az ellenfeledet! Ha győzött akkor azért mert jobb volt és ne vedd el tőle a győzelem sikerét azzal, hogy szerencsejátékká degradálod a meccset! Illetve tiszteld őt azért, ha kikapott, hiszen ha ezt emelt fővel tudta elviselni, akkor mindenképp megérdemli a tiszteletet. Egy baráti meccsen ezek a dolgok aligha jönnek elő, azonban egy versenyen komoly ellenérzést vagy épp szimpátiát lehet kivívni a megfelelő viselkedéssel, és a szervezők azért vannak, hogy egy olyan eseményt bonyolítsanak le, ami lehetőleg mindenkinek pozitív élmény, így ha valakit figyelmeztetnek a viselkedésével kapcsolatban, akkor annak már nyomós oka lehet. Remélem ez a kis iromány a továbbiakban mindenkinek csak pozitívan befolyásolja játékélményét.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr1412188728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása