Wave 11 - TIE-Agressor kiegészítő bemutató

2017/05/25. - írta: Promie Motz

Egyet vegyek ebből a hajóból, vagy négyet? Megváltja a Birodalmat, vagy csak "lázadósítja"? Ezekre a kérdésekre próbálok meg választ adni. A tovább gomb után szöveges leírás is tartozik az egyes kártyákhoz.

A tárcsa?

Hát, minden mást tudunk a hajóról, csak ezt nem. Szóval nehéz végleges ítéletet mondani, de a PS 5-ösnek a "fluff" szövegében azt dicsérik, milyen mozgékony.

Így egy aránylag tisztes tárcsára számítok, nem rosszabbra, mint a TIE-SF-ére. 

Meet the Pilots

swx66-sienar-specialist.png

Na nézzük. Az alap kasztni elég gyengének tűnne, de mint sok hajó, ez is akkor lesz kifizetődő, ha azért valamennyi fejlesztést ráteszünk még a generikusokra is.

Ez egy komoly fegyver platform, még hozzá "furcsán" két fajta egyszerre. Amellett, hogy turret hordozó, méghozzá az első a birodalomnál, egyszerre rendelkezik két rakéta slot-tal is. De torpedó, és így Extra muníció lehetőség nélkül. Hm. Szerencsére, jön majd ehhez egy fejlesztés, lásd később részletesen.

swx66-unguided-rockets_1.png

Elsődlegesen talán mint TLT hordozó lesz kihasználva ez a hajó.

swx66_shipbuild_1.png

25 pontért Lightweight Frame és TLT-vel felszerelve ezek már szívósabbak mint az Y-szárnyúak. Ami a legszebb, mindkét fejlesztés is jön mellé a dobozba. Mióta ad ki az FFG olyan fejlesztéseket egy hajóhoz, amiket tényleg rá is akarunk tenni? :D

twin-laser-turret.png

TLT így végre szerezhető lesz K-szárnyú nélkül is, így a csak Birodalomra koncentrálok is szerezhetnek turret kártyákat. Mert lesz egy másik is.swx63-lightweight-frame.png

LWF kevésbé terjedt el Striker-eken, inkább SF fix lett. Kíváncsian várom, itt népszerű lesz-e.

swx66_shipbuild_2.png

Szóval, az irányítatlan rakétákkal kell egy fókusz tokennel rendelkezned a támadáshoz, de utána 3 kockával lőhetsz és le se kell fordítanod. Gyakorlatilag 3 támadó kockássá változtatja a hajót, és kicsit olcsóbb, mint a Punishing One title.

Trükkösen nem lehet mással módosítani, csak a saját fókuszunkkal, így se Guidance chips nekünk, se ellenfélnek Sensor jammer. GC-pel elég erős lenne.

swx66_shipbuild_3.png

Vegyes felvágottként, kontroll hajó szerepében tetszelegve is el tudja ezt képzelni az FFG. Hm....... HHHHMMM.... Nem hiszem.

swx66-onyx-squadron-escort.png

Két pontért plusz 3 PS, de nincs EPT. Ez szerintem így alapvetően rendben van, de a trendeket ismerve nem lesz népszerű. EPT-vel erős lenne.

swx66-double-edge.png

Double Edge, EPT-vel. Használjuk módosításra az EPT-nket, mert amikor nem találunk egy másodlagos fegyverrel, utána lehetőségünk lesz újra támadni, egy másik fegyverrel. Akár elsődlegessel is. Szóval, Expertise, Predator [khm Marksmanship azoknak, akik nem hiszik el, hogy rossz].

swx66-lieutenant-kestal.png

Kestal, akiről nem sokat tudunk.

 

18740298_1575166732495575_3332126761544335128_n.jpg

Kicsit lelkesek az X-Wing játékosok, aktívan frissítik a Wookipediát [wrooáááárrgh]. 

Szóval Kestal. Jelenleg nem működik a képessége egyáltalán, ha szó szerint nézzük a képességét.

Támadásnál egy fókusz token elköltésével az ellenfeled blank és fókusz eredményű kockáit cancel-elheted / kiiktathatod / megszüntetheted. Probléma, hogy ezt mikor is tennéd. Mert a támadó módosít előbb védekező kockákat, de a cancel-elés nem módosítás. Így egy FAQ kéne hozzá, hogy működjön.

És nem csak ez FAQ gyanús.

18581880_1574387119240203_4658412706351091175_n.png

Azaz, angolul kevésbé beszélő barátainknak, a TIE-Agressor játéktechnikailag most ugyan úgy Agressor, mint az IG-k hajói, és így az IG-2000 cím rájuk tehető lenne.

Agressor mindkettő. Akinek még nincs 4 IG-je, az most egészíthet. Azért Mind a két nevesített pilóta képessége egy listában elég jónak tűnik. 

A hajó megjelenése előtt megFAQuzták, hogy az IG-2000 Scum opnly lap, azaz nem működik a trükk.

swx66_shipbuild_4.png

Pillanatra visszakanyarodva Kestal-ra, ha a fókuszt el tudjuk értelmesen költeni a képességére, akkor valami EPT-ből kell módosítást szerezni itt is.

swx66_diagram2_poe.png

Hé! Hé, Poe! Poe Dameron? Bamm! Nem kell neked a képességed. 

Fejlesztés kártyák

swx66_diagram1_kestal.png

Tudjátok, mit nem tud sok hajó megcsinálni? Arc dodge-olás után még tokeneket szerezni. Na, adjunk ki erre egy kártyát, ami nem stresszel cserébe, mert a Push the Limit az olyan Wave 2-es, már uncsi.

swx66-intensity-exhausted.png

swx66-intensity.png

Csak kis hajós, dupla oldalú kártya. Rád bízzuk, melyik oldalával teszed felfelé...

Miután végrehajtasz egy boost vagy barrel roll akciót, utána kaphatsz egy fókusz vagy evade tokent, majd fordítsd át.

A kimerített oldalról a hasznos oldalra fordításhoz a Combat phase végén el kell költened egy tokent.

Ezzel a mini Corran képességgel gyakorlatilag egy körrel tudjuk előre hozni a tokenünket, illetve kapunk valami garanciát arra, hogy ne vesszen el. [Bár egyes olvasók kikérték maguknak, hogy ez igazából fordított Jake képesség].

Magán Poe-n és Jake-en lehet, nem lesz rossz. Hm.

Ha ténylegesen kikerülünk vele egy lövést, oké. Ha nem teljesen felesleges. És még így is. Mert egy szoros dog fight-ban ez nem sokat ér, hogy saját magunktól, jövőbeli énünktől kölcsönzünk tokent.

dank_y_tie.jpg

  És a másik TURRET!

 

swx66-synced-turret_1.png

Majd valaki szóljon rám, frissítsem a "Turret"-es cikkemet ezzel a gyöngyszemmel. 

Furcsa jószág, de aránylag olcsó és jónak néz ki. Kell egy target lock-kal rendelkezned ahhoz, hogy tüzelhess vele, és csak a bemért célpontra lőhetsz. Nem kell elkölteni a támadáshoz. Ha a védekező még a tűzívedben is van, akkor annyi piros kockát újradobhatsz, mint amennyi az elsődleges fegyvered tüzelési értéke. 

Problémás mindig, kis PS-sel hogyan teszel ki nagyobb PS-re target lock-ot. Részben ezért nem működtek régen a rakéták, majd persze azért kiderült, Deadeye-jal csak működnek. Itt furcsa lenne, ha Deadeye-t használnánk, de elvileg működne. Vagy egy Tracer.

Maga a fegyver nem rossz, és külön tetszik, tűzívre gerjed. Persze turret-es hajók nem dog fight-ra vannak kitalálva. Majd lehet, pont ez az Agressor.

swx66-unguided-rockets_1.png

 És a már emlegetett rakéta. 2 Slot-ot foglal, így csak a bomber és a punisherre lehet még rátenni. Fókusszal kell rendelkezned a támadáshoz, és csak a fókusz tokeneddel lehet a piros kockáidat módosítani. Hogy Guidance chips ne erősítse az összes lövésed.

Gyakorlatilag 3 piros kockára változtatja át a hajót, 2 pontért. Hasznos trükk. Főleg úgy, hogy nem kell elkölteni a rakétákat, azaz nem fordul le a lap.

Két, "rendes" rakétával felszerelve hogyan muzsikálhatnának az agressor-ok? Jó kérdés, úgy jó eséllyel túl drágák és törékenyek lennének az árukhoz képest.

 

swx66_spread_1.png

Létfontosságú kiegészítő lesz ez a hajó? Hm... attól függ. Szerintem egy más játékstílust nyit meg ez a birodalmi játékosoknak, amivel közelebb kerülnek a másik két frakcióhoz. Ezek után joggal kérek Episode VIII-as A-wing-et 3 piros kockával, mint lázadó. 

imperial-tie-aggressor-600px.gif

 Ki lesz a jobb nevesített pilóta? Kestal, szinte biztos. Csak hogyan tartod életben? Lázadókhoz nem lehet betenni ilyen erős képességet Biggs miatt. 

De Double Edge is okozni fog meglepetéseket majd szerintem. 

swx66_kestal_doubleedge.png

Végén, lopva egy angol blogból:

Aggressive Negotiations (100) 

Aggressive Negotiations | TIE Aggressor | Gaming Lark

Lieutenant Kestal — TIE Aggressor 22
Intensity 2
Twin Laser Turret 6
Ship Total: 30

Major Stridan — Upsilon-class Shuttle 32
Advanced Sensors 3
Inspiring Recruit 1
General Hux 5
Experimental Interface 3
Ship Total: 44

"Duchess" — TIE Striker 23
Veteran Instincts 1
Lightweight Frame 2
Adaptive Ailerons 0
Ship Total: 26

Lesz itt még pár trükk, amit ki tudunk próbálni! ;)

Vörös Ötös, készenlétben!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr6812538139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása