Első Red Squadron Invitational

2017/07/21. - írta: Promie Motz

rect4746.png

Hagyományteremtő jelleggel megrendezésre kerül idén az Első Red Squadron Invitational verseny.

A verseny célja: összegyűjtjük a legjobb pilótákat az országból és egy nem szokványos verseny formátum között próbára tesszük őket, mennyire jók a listaépítésben, az adaptációban a váratlan körülményekre és nem elhanyagolható módon, magában a játékban.

A versenyről pár szó: a Coruscant Invitation-elt lemásolva, a különböző, kvalifikációs versenyek győztesei közül kikerülő 8 szerencsés versenyző mindhárom frakcióból összeállít 77 pontos listákat (40 éves a Star Wars, 77-ben jelent meg az első rész), majd draftolnak minden frakcióból a 8, előre összeállított, legfeljebb 28 pontos hajó közül (mint a Coruscant Invitational idén).

Így mind a 8 versenyző 3 darab, legfeljebb 105 pontos listával fog rendelkezni, mindhárom frakcióból 1-1-gyel. 2 darab, négy fős csoportra lesznek osztva a versenyzők véletlenszerűen, itt mindenki játszik mindenkivel. Az első mérkőzésen kiválaszthatják, hogy a 3 lista közül melyikkel játszanak a versenyzők az ellenfél 3 listájának ismeretében. Az alapszakaszban ez a lista már nem használható. A második meccsen a maradék két lista közül választhatnak, a harmadikon meg az utolsó listájukkal játszanak.

A két csoport győztese a döntőben találkozik. Itt először lehetőségük van az ellenfelük 3 listája közül egyet bannolni, majd szimultán választanak a maradék két listájuk közül. A döntő győztese az egész verseny győztese.

Draft menete:

A versenyzők az első kört véletlen sorrend alapján draftolják úgy, hogy az ötödiknek választó személy mondja meg, melyik frakcióból. A második frakcióból az előző sorrend fordítottja szerint draftolnak, és a jelenleg ötödik mondja meg, melyik frakcióból. A harmadik draft az alapján megy, hogy ki hány fős versenyt nyert meg, először az, aki a legnépesebb versenyen lett eredményes és így tovább lefelé.

Nyeremények: Még alakulóban van, de minden kvalifikált versenyző többek között egyedi alt art lapot fog kapni, amit csak erre az eseményre gyártunk. A 8, kvalifikált versenyző számára a verseny természetesen ingyenes lesz!

20690430_1547961221927591_406793134850786183_o.jpg

A fenti képen a győzteseknek járó meghívók láthatóak.

Lázadó hajók

rebelships_rsp.png

Szavaztatok, és az lett az ítélet, hogy B-Wing, X-Wing, A-Wing Y-Wing, E-Wing, Z-95-ösök, T-70-es X-Wing és HWK-290 legyen a draft felhozatala. Mivel a B-Wing nyert a legtöbb szavazattal, ezért a rá leadott összeállítások közül választhattok:

B-Wing összeállítások szavazás eredmény

b_wing.png

Győztes: Tóth Benjámin B-szárnyúja az alábbi builddel:

B-Wing Mini Squad:

Blue Squadron Pilot (22) Collision Detector (0) Ion Cannon (3) Tactician (2) B-Wing/E2 (1) Ship Total: 28

további lázadó hajók:

T-70 Mini Squad

 
Blue Squadron Novice (24) with Targeting Astromech (2), Pattern Analyzer (2), Integrated Astromech (0)

A-Wing Mini-Squad 

 
Green Squadron Pilot (19) with Opportunist (4), Chardaan Refit (-2), A-Wing Test Pilot, Predator (3), Stealth Device (3)

Rebel Y-Wing Mini-Squad 

 
Gold Squadron Pilot (18) with Targeting Astromech (2), Extra Munitions (2), Proton Torpedoes (4), Autoblaster Turret (2), Guidance Chips (0)

X-Wing Mini Squad

hWK-290 Mini Squad

Rebel Z-95 Mini Squad

Bandit Squadron Pilot — Z-95 Headhunter 12
XX-23 S-Thread Tracers 1
Guidance Chips 0
Ship Total: 13
 
Bandit Squadron Pilot — Z-95 Headhunter 12
Ion Pulse Missiles 3
Guidance Chips 0
Ship Total: 15

E-Wing Mini Squad

Knave Squadron Pilot — E-Wing 27
Collision Detector 0
R2 Astromech 1
Ship Total: 28

Birodalmi hajók

imperialships.png

kis figyelmetlenségnek hála mindenki csak egy szavazatot adhatott le. A legtöbb voksot a TIE-Punisher kapta, őt követi a TIE-Interceptor, TIE-Phantom, TIE-Striker, TIE-Bomber, TIE-Fighter, TIE-Agressor, TIE-SF. Így Punisherből lehetett szavazni és a győztes Bíró Zoltán-é lett.

punisher.png

TIE Punisher Mini Squad

Bíró Zoltán- Cutlass Squadron Pilot 21 Fire-Control System 2 Extra Munitions 2 Plasma Topedoes 3 Guidance chips 0 Ship Total: 28

Rengetegen küldtek Punisher nevezést, csak sokan sajnos Bomblet-tel. Sajnos nem mindenki összeállítását tudtam nézni menet közben, aki nem módosított, azokét nem tudtam így elfogadni.

További birodalmi hajók:

TIE Interceptor Mini-Squad 

 
Royal Guard Pilot (22) with Push the Limit (3), Royal Guard TIE (0), Autothrusters (2), Twin Ion Engine Mk. II (1)

TIE Striker Mini-Squad 

 
Black Squadron Scout (20), Expertise (4), Adaptive Ailerons (0), Lightweight Frame (2)

TIE/SF Mini-Squad 

 
Omega Specialist (25) with Veteran Instincts (1), Fire Control System (2), Special Ops Training (0)

TIE Fighter Mini Squad

TIE Bomber Mini Squad

TIE Phantom Mini Squad

Sigma Squadron Pilot — TIE Phantom25Enhanced Scopes1Stygium Particle Accelerator2Ship Total: 28 ​

TIE Agressor Mini Squad

Sienar Specialist — TIE Aggressor17Twin Laser Turret6Cruise Missiles3Lightweight Frame2Ship Total: 28 ​

Scum hajók

scumships.png

Nyert a Quadjumper, megelőzve a Kihraxz-ot, G1-A-t, StarViper-t, HWK-290-eset, M3-A, Z-95, Y-Wing hajókat. Ezek lesznek draftolhatóak scum frakcióból.

Quadjumper összeállításokra a szavazás véget ért:

quadjumper_szavazas.png

Quadjumper Mini Squadron

Kovács Imre összeűllítása nyert! Gratulálunk neki! Jakku Gunrunner (15) Tactician 2 Conner Net 4 Pattern Analyzer 2 Black Market Slicer Tools 1 Spacetug Tractor Array 2 Ship Total: 26

G-1A Mini-Squad 

 
Ruthless Freelancer (23) with Tactician (2), Collision Detector (0), Feedback Array (2)

M3-A Interceptor Mini-Squad 

 
Tansarii Point Veteran (17) with Crack Shot (1), “Heavy Scyk” Interceptor (2), Ion Cannon (3), Shield Upgrade (4)

 

Kihraxz Fighter Mini-Squad

Black Sun Ace (23)
Crack Shot (1)
Concussion Missiles (4)
Scavenger Crane (2)
Guidance Chips (0)
Munitions Failsafe (1)
Pulsed Ray Shield (2)
Vaksai (0)

Total: 28
View in Yet Another Squad Builder

Scum Z-95 Mini Squad

Starviper Mini Squad

Black Sun Vigo (27)
Seismic Torpedo (2)
Autothrusters (2)
StarViper Mk. II (-3)

Total: 28
View in Yet Another Squad Builder

Scum Y-Wing Mini Squad

Scum HWK-290

Spice Runner — HWK-29016Twin Laser Turret6Recon Specialist3Black Market Slicer Tools1Pulsed Ray Shield2Ship Total: 28 ​

Kvalifikációs versenyek

A kvalifikációs versenyek (ezen verseny győztesei lesznek meghívva a döntőre):

Vidékiek:

Győr: TársasFészek Szepteber 17. - Győztes: Tóth Ádám

Szeged: Tesseria Szeptember 16. - Győztes: Pap Róbert

Warpstorm Klub Szolnok október 1. - Győztes: Harangozó András

Budapesti versenyek:

GémKlub: az év felfedezettje (kezdőverseny). Október 27 - Győztes 

Liga VII. Forduló: Augusztus 13. HungExpo  - Győztes: Esze Gergő

Liga VIII. Forduló: Augusztus 27. HungExpo - Győztes: Dervadelin Zoltán

Liga IX. Forduló: Szeptember 24.  -  Győztes: Varga Nándor

Vault 51 - Október 14. - Győztes: Varga Nándor, bejut a második, Rafay János

A Red Squadron Invitational  időpontja:

November 5., kezdés, 12 óra, előreláthatólag a vége 18 óra körül. Helyszín, Vault 51.

Remélhetőleg sokatok fantáziáját megmozgatja a felhívás.

Addig is.

Vörös Ötös, készenlétben.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr4812656469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása