Rebel Captive, a Lázadó fogoly

2019/01/17. - írta: Promie Motz

Hihetetlenül felemelő érzés volt a héten Birodalommal készülni. Nem is gyenge listát hoztam, nem is eredetit, de agresszív, mozgékony, bünteti a pilóta hibát, egyébként meg elég konzisztensen módosít, és ha jól játszol, remek dolgokat ki lehet belőle hozni. És mindezen túl nincs szüksége őrült kezdemény bidre, azaz ha utánad lépnek, nehezebb dolgod van, de nem annyival, hogy hasznos fejlesztés kártyákat hagyj érte otthon.

Ergo ez egy olyan lista, ami meglepően illik a játékstílusomhoz, azzal együtt, hogy olyan hajókból áll, amiket egyik kiadásban sem reptettem.

És mindezek felét sem tudja egyetlen Lázadó összeállítás sem jelenleg.

Nyilván senki sem tudja, de ez a Kuzmintól kapott kártya volt az irodában az asztalomon vagy egy éve.

 20190116_175224.jpg

Nagyon régóta szemezek vele. December eleje óta minden munkanap hosszasan néztem. Nyilván szép az artwork. A szöveget sajna nem olvasom folyékonyan. Ahogy a sum és az imperial nézi a magatehetetlen Lázadót. Kis túlzással, azt mondom, hogy egyedül ennek a lapnak köszönhetitek a mai blogbejegyzést.

Mert magamra ismertem a Rebel Captiveben. De nem mint egy Lázadó fogoly, hanem a Lázadók foglyaként.

Szeretem azt hinni, 1.0ban is híres voltam arról, hogy elég gyakran váltogattam a listáimat, részben a játék élvezetéért. Több lista, mint verseny. Mondhatni. Nem élveztem azt a monotonitást, amit top játékosok beletettek mondjuk a Parattani vagy 3 jumpmaster listákba. A gyakran versenyen először kipróbált osztagok nem igazán segítettek például Liga bajnok cím szerzésben, de ez nem is volt egy görcsös cél. 

Elég sokszínűek voltak a Lázadók ahhoz, hogy míg egyes seregeket hamar megtanultam elkerülni (biggs lórik még kettő, avagy a fair ship rebels), úgy is bőven tudtam válogatni aktuális hangulatomnak megfelelő csapatot.

Ez a második kiadásban hamar görcsölésbe váltott át. Túlságosan belebújtam a "Vörös Ötös" szerepébe, aki mosolyogva megy külföldre Lázadni akkor is, amikor rosszak éppen a Lázadók. Lázadók foglya.

Most ráfér a Lázadókra egy kiadós buff, de a probléma egyszerűen az, átdolgozták a kedvenc pilótáimat, és pontváltozás után sem kapom őket vissza. 

Egyik szólásom volt, hogy ebbe a játékba bármilyen képesség belefér, megfelelően árazva.

Így például Corran Horn bullseye arcra gyengítése a borzasztó linked opciókkal együtt hamar kiderült, nem valószínű, hogy Corrant megengedi 2 hajós listában szerepeltetni. 3 hajósban meg két bébiszitterrel nem akarom reptetni.

 Dash elég erős most. De drágább, mint volt és nem látom, milyen ászt lehetne hozni hozzá. Ahogyan Tamás fogalmazott, az, hogy most Roark szaladgál Dash után, nagyon hasonló ahhoz, ahogy a Fenn-Ghost idején Fenn Rau koordinálgatta a Lothal Rebelt. És azt a listát se szerettem. Sőt, ott relatíve még erősebb is volt a Ghost a támogató hajó vesztével. Ami meg így megint azt eredményezi, itt egy pilóta, aki számomra kedvezőtlen irányba alakult át.

Miranda állítólag annyira nem rossz, de tagadhatatlan, hogy mennyit nerfelték és ahhoz képest még mindig drága. Az akcióbombák hiánya még egy elem, amit szerettem, de kivettek. Nym már nem lehet Lázadó, jó trükk volt, FFG, először megvettrm Nymet, majd hozzá a Söpredék frakciót. Most meg akkor Nym nem Lázadó. Hát jó. Poe is ellenállás beli lett, szóval Lázadókkal nem kombózik. Egyébként ő is elég jónak néz ki, de 4 meccsen 4 vereség vele azt mutatja, valamit még nem értek vele kapcsolatban.

És az egyedüli, akit tényleg buffoltak a kedvenceim közül, az Luke.  Az Erővel már önmagában drága, ha Supernatural Reflexest akarunk rá hozni, akkor meg még kell egy nagy kezdemény bid is, különben kinevetik az olcsóbb Ini 5-ös pilóták.

YT-1300, A-Wingek messze nem nyűgöznek le annyira, mint Han Jake.

Ami még jó most Lázadóknál, az a 4 hajós, "efficiency" swarmok, kevés upgrade, olyan pilóta képességek, amik vagy támogatják egymás  (meglepő, dr pl nevesített B-Wingrk) t, vagy egy-két nagyágyút igyekeznek erősíteni és életben tartani. ( Wedge és barátai, Jan Ors, Garven, Dutch, Tuketu, Biggs, Selfless Talent). Ez meg nem az én kenyerem.

Kis konklúzió, mert csapongok.

Szerintem egyenesen káros lehetett ez a "Lázadó" hozzáállásom a játékomnak, és amiért lelkesen bloggolok, akár még másoknak is. Nem skatulyázzátok be magatokat, ne aggassatok magatokra címkéket. Ha valaki TÉNYLEG azt élvezi, hogy egy konkrét frakcióval játszik csak, az oké. Ha azonban valaki, mint én, igazából mind az ötöt összegyűjtötte, aztán bemagyarázza magának, hogy csak a "jófiúkkal játszik", aztán még kicsit kifordul alóla a frakció, az nem oké. Váltsunk nyugodtan.

Hogy csak azért írom most ezt a bejegyzést, hogy álszent módon mentegetőzzek a döntésem miatt, miközben nyilván nem tartozok a közösségnek azzal, hogy Lázadókat vigyek a Nationalsre? Az is igaz. 

Képtalálat a következőre: „you goddamn right gif”

Olyan listát hozok, aminek úgy érzem, jobb esélye van? Igen. Olyan listát hozok, amire úgy gondolom, majd januárban gyengítést érdemel? Igen.

Képtalálat a következőre: „tie phantom darth vader”

Olyan listát hozok, amit rettenet módon élveztem játszani? Igen. 

És végül ez az, ami a nap végén számít. Egy egész hétvége hosszú idő, ha nem is élvezzük. 

Szombat-vasárnap találkozunk!
Vörös Ötös, készenlétben!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr1514567000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása