Eszkalálódó gondolatok - lázadás a mindlink ellen

2017/07/14. - írta: Promie Motz

Avagy hogyan döntöttem majdnem a Birodalom mellett. Aztán mégsem.

A cikket egy hétig írtam, de ahogyan listát se sikerült még választanom, úgy teljesen összefüggőre se sikerült kialakítani ezt az áttekintést. Ma este lesz egy hosszú vonatutam hazafelé, addig csak döntök valami mellett, azonban az már senkinek se lenne nagy segítség.

A legutolsó eszkalációs verseny idején idehaza még nem kezdődött el a mindlink láz, így a Birodalmi Flotta szerepelt messze a legeredményesebben. A saját, T-65-ös X-Wimg rajom 2-3-ra leszerepelt, egyedül a 90 pontos fordulót nyertem meg, mert Wes-Wedge-Biggs trió kifejezetten tisztességes. És csak 3 jó régi X-Wing van a játékban.

Garven és Luke hozzáadásával csak azt értem el, egyedül én vittem egész szezonban tavaly ezt a két pilótát. 

Ha már nem dogfight-ot játszok, akkor igyekszek a tematikusságra is igyekezni, de most jó lenne, ha emiatt nem szenvednék hátrányt.

30 pontos pokol

60-90-120 és 150 pontos listákat kell gyártani eszkalációra, ahol hozzá építeni kell a korábbi sereghez. Kiegészíteni plusz fejlesztéssel korábbi fordulóban betett hajót lehet, de elhagyni, lecserélni nem.

A legnagyobb probléma, hogy szerintem nincs igazán jó 30 pontos választékunk epicben eszkalációban. A nevesítettek 30 fölött vannak felszereléssel, míg a generikusakat nem éri meg 25 pont fölött hozni. Általában. Kivételt nehéz találni, de lehet.

Filler hajók

Például: Z-95-ösök, A-szárnyúak és Rebel TIE fighterek. Ha nem koncentrálunm valami őrült, Snap Shot-os A-Wing-re, akkor azért kis "szinergiát" tudunk adni egy tracerrel, vagy Captain Rex-szel.

Rakétás Z-kkel is kicsit próbálkoztam, vegyes eredménnyel. A legnagyobb probléma már a sok hajó 150 ponton. Plasma torpedóval nagyon jó lenne a dolog, de az sajnos nem hozható Z-kre, csak rakéták. 3 pontos rakéta meg nincs olyan sok.

Az alap, amelyre építhet

Akár milyen listát hozunk, valami köré "kell" építeni a sereget. Még a swarmoknál is van egy kulcsfigura, birodalomnál Holwrunner, lázadóknál Biggs, vagy egy Tracer-es hajó, akitől a többiek "hatékonyabbak lesznek". 

Egy ász csapatban ilyen lehet "a csali", míg a többiek "flank-elnek", oldalról jönnek be, viszont tűztől nem tartva.

Az interceptor játékom híresen gyenge, hiszen a lázadók az A-szárnyút leszámítva nem rendelkeznek ilyen hajóval. A birodalomnál a mobilis ászokból jóval nagyobb a választék, Omega Leader és Strikerek figyelembe vételével (30 pont alattiak) több, hagyományosabb ász is könnyedén beférhet (akik 30 pont felettiek kicsivel).

Hamar rájöttem, hogy a drága Whisper reptetését nem tanultam meg úgy, hogy nem gyakoroltam egy évig. Minden meccsen hibáztam vele, a csúcs pedig az volt, amikor kétszer is aszteroidára mentem vele egy összecsapásban.

Arra is rájöttem, 60 pontban nagyon veszélyes betenni egy kis hajót blokkolni, mint egy Academy Pilo-ot, mert ha meg is blokkolunk vele egy ellenséges ászt,  a mi nagyágyunk egyedül lövi, így nem garantált, hamarabb leszedünk valakit, mint hogy mi elvesztenénk a legkisebb hajónkat. És nagyon rövid az a 60 pontos kör. Ugyanakkor, ha mi is garantáltan kilövünk valamit, és csak a 12 pontos hajót veszítjük el, akkor nem állunk rosszabbul.

Csábító egy nagy rajt hozni, nem hiszem, hogy túl sok ember fog assault missile-lel csapdát állítani az ilyen seregeknek. Persze a 150 pontos fordulóban már Biggs középpontú alakzat sem köszöni meg az Assault Missile-t.

Nagy hajós kiindulási alapok

A 2015. második és 2016. első eszkalációs versenyeit Han Solo dominálta, első körben egy Z-95-össel hozva, majd rengeteg fejlesztést rátettek a második körben. Eretnekség, tudom, de én annyira azért nem vagyok nagy Falcon rajongó a játékban. Hébe-hóba hozok Han-t, de Rey-re nem éreztem rá, pedig rendszeres olvasóim tudják, mennyire szeretem.

Dash-t nem szeretem 150 pontos seregben annyira, illetve 60 ponton is lehetnek problémái, mivel legalább két hajót kell hozni. Bár a Lone Wolf-os Dash csak 52 pont lenne, abból egy Outrider megspórolásával elég jó 47 pontos hajót lehetne gyártani, de őt meg annyira máshogy kéne reptetni, hogy kár ezen izgulni. És továbbra is ott a baj, hogy akkor egy Z-t kell hozni mellé.

Az U-szárnyú.cassian-andor1.jpg

Fokkal komolyabban. Az U-szárnyú legalább "kici ész occó". Mint ha a kínai piacon vennénk egy űrhajót. Elég jónak tűnik felületesen, lehet, ideig-óráig megbolondít pár embert, de nem az igazi. 

A Ghost. Hát igen. Önhatalmúlag meghoztam azt a döntést, dokkolt Phantom is egy hajónak számít az escalation szabályai szerint szükséges 2 hajónak. Így egy Ghost-Phantom-mal lehet kezdeni. Persze az minimum 53 pont, nem túl sok marad.

Erősebb, mint a Föld fundamentuma!

Ki másról lenne szó, mint Mirandáról, akit az egyik, ha nem a legjobb hajónak tartanak jelenleg a játékban. Tény, hogy nagyon jó befejező hajó, 48 pont körül lehet bombákkal hozni vagy rakétákkal hozni, esetleg kicsit keverve. 

Miranda egy elég jó kiindulási alap, de utána szerintem lényegesen nehezebb folytatni a listát, találni köré egy jó koncepciót. Oké, Miranda 1-1 ellen megöl szinte mindenkit, de mit csinálnak a többiek?

Pajzstöltő ászok

Egy jó kis Poe vagy Corran mindig öröm a pályán. "Kövérségüktől" függően 38-48 pontba is kerülhetnek, így az első fordulóban probléma, hogyan is hozzuk őket.

A Biggs-faktor

 "A jelenleg legsikeresebb lázadó listák tartalmazzák Biggs-et vagy Mirandát vagy mindkettejüket.". Hallottam a múltkor azt hiszem a Scum and Villany Podcastben. Biggs egy olyan "probléma", ami megkerülhetetlen. Egyszerűen limitált a többi hajó túlélési képessége, mert mindet úgy kellett anno megtervezni, na jó, de mi van, ha Biggs-szel együtt hozzák ezt a pilótát? Alex Davy már többször is kijelentette, ha lenne egy X-Wing 2.0, az biztos, Biggs-et más pilóta képességgel hoznák. 60 pontban még nem olyan jó Biggs, de 90-től már szerintem egészen jó. 150-en, ha nem teszünk valami különlegeset az életben tartására, akkor lehet, megint hamar meghal.

Egyéb keresztszárnyúak

Wes, Wedge vagy Jess szintén életképes választási lehetőségnek tűnnek számomra. A pilóta képességeik valami többlettel járulnak hozzá a játékhoz.

Van ARC-od képed ezt hozni? 

Az ARC-okról el tudom hinni, nem rosszak Escalationben, mert nehezen lőnek ki egyet eleve, 30 pont körül már-már hozhatóak egy olcsó felszereléssel és amikor átmegy kicsi a rakásba az egész, a hátsó tűzív igencsak jól jön majd.

Kontroll

A kontroll a játék egyik legfontosabb eleme. Sajnos az Y-szárnyúak és a B-wingek nem scale-elődnek jól ehhez a műfajhoz. Pedig "Panic Attack" szerű ion ágyúk, stresszbot és tactician az azért adja az ellenfélnek a fejfájást.

Bomba kontroll? Mindig elképzelhető. Egy "ász" játékos lehet, megizzadna.

Azzal játssz, amit szeretsz

#WHATMETA néven elindult egy kisebb irányzat, ami arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy a jó repülés, meg egy kis "váratlan trükk" továbbra is többet ér, mint egy netről leszedett lista. Angol barátunk Oli össze is gyűjtött pár példát, hogy Firespray-ek vagy Ion Cannon-os Agressor-ok hogyan nyernek Store Championship-et.

Eszkalációban meg még meta sincs, pár trend. Tudod, továbbrais erős a regen, az autó seb és a kontroll. Lázadóknál ezek pont vannak. Hadd ne legyen ezek után már olyan nehéz összetenni egy jó sereget :)

Vörös Ötös, készenlétben.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr8112647965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása