X-Wing: 21 tanács (kezdő) versenyzőknek

2016/01/27. - írta: Promie Motz

 A cikk eredetileg az swmini-n jelent meg.

Kedves Olvasó!

Ha ezen sorokat látod, feltételezem, hogy a most következő X-Wing versenyre készülsz. Sajnos nem tudom megmondani neked, hogyan nyerj. Biztos nem árt, ha gyakorolsz a listáddal.

Azonban bízok benne, hogy sikerül pár tanácsot adnom, amelyeket megfogadva kellemesebben zajlik majd a napod, és összeszedettebben tudsz majd játszani.

Korábban, általános tapasztalatokból merítve, már próbáltam magáról a játékról írni 5 megfigyelést, most azonban 21 tanácsot adnék, ami nagyrészt a versenyekre vonatkozik.

Egyik tanács sem lesz falrengetően eredeti, azonban bízok benne, hogy hasznosak.

  1. Érkezz meg időben! Nem akarsz Te lenni Az a játékos, aki miatt eleve csúszik az egész nap. Plusz ha késel, akár ebédszünetben, azzal azt fejezed ki, hogy nem tiszteled a többiek idejét, mert a tiéd fontosabb, mint az övék.
  2. Csak a szükséges dolgokat hozd el! Egész nap csak egyetlen listával fogsz játszani, így főleg, ha nem autóval jössz, ne csomagold be az összes hajódat. Várhatólag sokan leszünk, és nem lesz tengernyi hely. Amikor két meccs között egyik asztaltól mész a másikig, akkor nem mindegy, hogy egy hatalmas ládát, vagy egy kis hátizsákot kell mozgatnod. (egy-egy bónusz tokent elhozhatsz, mert hajlamosak elgurulni).
  3. Hozd is el a szükséges dolgokat! Persze elképzelhető, hogy pont tudunk kölcsön adni olyan hajót, lapot, amit otthon felejtesz, de egyszerűbb, ha elhozod.
  4. Előző nap készítsd össze, ami kell a játékhoz. Tokenek, sablonok, kártyák (kondíció kártyák is!), hajók. Kártyákat eleve beteheted egy kis tasakba, hogy ne kelljen őket a helyszínen kiválogatni. Elvileg a számok és a kritikus találat jelző tokenek használata kötelező. A számok tényleg kellenek, ha tükörmeccs van, míg a kritikus jelzők neked segítenek. Hivatalos szigorú szabályok szerint, ha elfelejtesz valami kritikus találatot, és az ellenfeled ezt kiszúrja, akkor elveszted a meccset. Ami így durván hangzik, és nem is fordul elő egy olyan barátságos versenyen, mint a miénk. Azonban, ha valaki elfelejtené egy - egy életes hajóval a Consol Fire kritikus sebzést, amivel körönként sérülhet, amíg meg nem javítja, és már öt kör óta folyamatosan lövöldözik, az tényleg súlyos hiba.
  5. Előző nap készítsd össze, ami kell neked. Most allergia szezon talán nincsen, de lehet, hogy egyéb orvosságot szedsz. Vagy gyakoriak a migrénes fejfájásaid. Vagy csak rosszul vagy az utazástól. Vagy sok a savad. Vagy csak nem látsz szemüveg nélkül. Legyen nálad a megfelelő gyógyszered, mert ha nem érzed jól magadat menet közben, akkor az rányomja a bélyegét az egyébként kellemes napra.
  6. Viselj kényelmes cipőt. Idő után, részben a "stressz", részben a jobb rálátás miatt, de a legtöbb játékos már végig állja a meccseit. Kellemetlen tud lenni idővel még egy kényelmes cipőben is.
  7. Legyen nálad valami étel és víz. Nem feltétlenül azt mondom, hozz két kiló paprikás krumplit, de egy szendvics, alma, vagy csoki mindig jól jöhet, hogy kis kikapcsolódásként megjutalmazd magadat két meccs között.
  8. Legyen nálad pénz. A nevezési díj befizetésére, illetve, ha ki akarsz szaladni venni egy kávét, vagy pizzaszeletet.
  9. Aludj előtte. Néha-néha van pár játékos, aki szinte a buliból esik be. Ha az ember fáradt, hamarabb hozza meg a végleges döntést, mert nincs agykapacitása túlgondolni a dolgokat. Nekem az első X-Wing-es ötleteim szoros helyzetben elég gyakran hibásak, ha gyorsan kell döntenem, gyakran rontok. Minél kipihentebb vagy, annál hamarabb tudsz több lehetőséget végig pörgetni a fejedben.
  10. Erre a versenyre előre kell nevezni, de alapvetően igaz lenne, hogy ne az utolsó pillanatig toldozd-foldozd a listádat. Érdemes olyat hozni, amivel már repültél. Egy nem rossz lista, amit ismersz, általában jobb eredményt hoz, mint egy olyan, amivel egyszer sem.
  11. Ismerd a listádat. Ez két pontot is magában foglal. Első, nem árt, ha tudod, hogyan akarsz vele repülni. Frontálisan az ellenfélre, vagy valakivel oldalról bekerülve? Második, olvasd el a FAQ-ot a listádhoz. Van pár kártya, ami nem pont úgy működik egyes szituációkban, ahogy az eredeti szöveg sejteti. Ne érjen kellemetlen meglepetésként, hogy te így "értelmezed" a kártyát, de közben az ellenfeled meg mást mond. Ha meg annyira nem erős az angolod, hogy biztos legyél abban, amit írnak, kérdezd meg a facebook csoportban.
  12. Határozd meg a célodat! ÁTÍRVA Az elmúlt egy évben részben jogos kritikát kaptam erre a pontra. Korábban azt írtam, tűzz ki magad elé egy reális célt. 
    Ezzel az a baj, hogy ha versenyezni mész (és most azt feltételezzük), akkor fél gőzzel nincs értelme csinálni. Persze ismerünk pár nagyon kedves játékost, akik csak azért jönnek le versenyezni, hogy a társasággal legyenek, és nem is próbálnak meg érdemben a dobogóra törni. Mindez nem hiba. De szeretném hangsúlyozni, hogy kezdő játékosként is megvan az esélyed a győzelemre. Minden egyes meccset érdemes megpróbálni megnyerni. Persze ez ne menjen a sportszerűség és a szórakozás rovására, de ezen keretek között is lehet "csak játszani", és megpróbálni nyerni. 
    Ha ki se próbálsz szorult helyzetedben valami taktikát, trükköt, akkor tanulni se fogsz belőle, hogy működhetne-e.
  13. Számíts arra, hogy veszítesz, de tervezd meg, hogyan nyersz! Ez az előző pepitában. Csak azért, mert nagy eséllyel nem nyersz meg minden meccset, azért még végig küzdj az ellenfeleiddel szemben. Van pár szituáció, amikor elfogadott, ha feladod, de ha a listád nagyja érintetlen, de leesik mondjuk Poe, azért még ne add fel. Ezzel elrontod a másik játékos (esetleges) győzelmét. Úgyis a következő meccsed nem kezdődik idő előtt, tehát megpróbálhatsz pontot menteni, vagy akár fordítani is.
  14. Beszélgess a többi versenyzővel! Az ellenfeleddel ülsz szemben, nem az ellenségeddel. Ha nem ismered, beszélgethetsz vele, főleg a meccs után. Megbeszélhetitek, mit csinált szerintetek furcsán a másik, vagy éppen jól és váratlanul. Lehet, hogy mind a kettőtöknek ugyan az a kedvenc TV-sorozata.
  15. Tanulj a hibáidból. Jobban kell figyelned az aszteroida felhelyezésre, vagy arra, milyen sorrendben lépnek a pilóták. Bármi egyéb hibád lehet. Rossz akciót kérsz, ami haszontalan az adott körben. Bármi. Én a mondás szerint nem vagyok okos ember, mert más hibáiból ritkán tanulok. Szerencsére a sajátjaimból szoktam.
  16. Hozz magaddal egy dobozt vagy tálcát. Ahogy az asztalok között majd szállítani kell a hajóidat, egyszerűbb, ha mindent elsőre el tudsz vinni. Amikor egyszerre 50 ember szaladgál fel alá, és mindig mindenkinél csak pár token van a kezében, úgy szállítja a felszerelését, az "forgalmi dugót" tud eredményezni. Sokan tartják valamilyen csavartartó készletben a seregüket, annak a tetejére meccs után rátehetsz mindent, majd azt felemelve (vigyázva, hogy a hajók ne essenek el), könnyen átteheted a székhelyedet. Akár az is segítség, ha a versenyre szükséges tokenjeidnek van egy külön zacskója, és abba söpröd be az összes kis mütyürkét meccsek között.
  17. Hagyd magad előtt a kockadobásod. Ha dobsz a kockával, ne kapd fel utána reflexből, miután bemondod, hadd szerepeljen egymás mellett a módosított támadó dobás, és a módosított védekező dobás. Főleg a támadó kockán 3 fehér szimbólum van, ha magad előtt gurítod, nem látja olyan jól mindenki az asztal másik oldaláról. Elég nehezen véded meg az álláspontodat, hogy Hit-Hit-Focus-t dobtál, és nem Hit-Focus-Focus-t, ha egyszer nincsenek előtted a kockák. És nem feltétlenül csalni akar az ellenfeled, csak elfáradt már, vagy eleve fáradtan jön, és félrenézte. Mindkettőtöket kellemetlen helyzetbe hozod ezzel. Hagyd a kockákat az asztalon.
  18. Necces szituációk. Ne kezdj el hevesen vitatkozni az ellenféllel, hogy most Range 1 vagy 2, ha nem tudtok megállapodni (mert tényleg annyira szoros), kérdezd meg a szomszéd asztalt, ha annyira szoros, akkor hívj bírót, fogadd el a véleményét. De ha ti se tudjátok eldönteni, mert milliméteren belül van a különbség, akkor nagy eséllyel azt mondja, kockával döntsétek el, milyen Range. Ha szabály értelmezés különbség van, a szomszéd asztalnál valaki tudni fogja nagy eséllyel.
  19. Akaratlan hibák, lökések. Előfordul, hogy miközben két hajó távolságát mérjük, egy harmadikat eléggé meglökünk. Aszteroidához nem érnénk hozzá, de meglökjük. Az ésszerűség határain belül próbáljátok meg pontosan visszahelyezni a dolgokat. A végleges szó a lökő játékos ellenfeléé.
  20. Ütközések. A FAQ-ban le van írva, hivatalosan hogyan kell egy ütközést lelépni. A legnehezebb a nagy hajók éles 1-es kanyarja, ott attól függően, ki mit érezne helyesnek, nagyon nagy különbségek lehetnének az ütköző hajó tűzívében. FAQ-ban van egy hivatalos eljárás, azt próbáljátok meg betartani.
  21. Fly casual. Ahogy Han mondta Chewie-nak, illetve Doug Kinney, a 2012-es, első világbajnok mondta a közösségnek, átemelve közénk is ezt a mottót. Azért jössz, hogy játsz. Játékokat meg azért játszunk, hogy jól érezzük magunkat. Persze szeretünk nyerni, és a sportszerűség keretei között tegyél is meg mindent, hogy nyerj. Jobb egy élvezetes, szoros meccsben nyerni. Sőt, egy szoros meccsben kikapni is  lehet elég jó élmény.

A fenti tanácsokat megfogadva, az általánosabbakat akár máshol is alkalmazva az életben, remélhetőleg, kellemes időt fogtok velünk eltölteni ebben a hobbiban.

Az X-Wing tematikus hetünk cikkei

Hétfő: Lázadó Ászok - Futottak még kategória, a Lázadó Ászok sorozat befejező része

Kedd: Szolnok verseny beszámoló I.

Szerda: 21 tanács (kezdő) versenyzőknek

Csütörtök: Szolnok versenybeszámoló II.

Péntek: Az ötödik pillér

Szombat: Ghost akcióban (BattleReport)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr8711788407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása