X-Wing: Endor #06 - A világbajnokot megelőzve

2016/04/19. - írta: Promie Motz

EndorOpen

Az Endor Open 2016 sorozat cikkei

Előző számban igyekeztem összefoglalni a saját felkészülésemet és a nemzetközi helyzetet, a Hoth Open eredményeinek átfutásával zárva.

Hol áll most Dash a játékban? Kérdeztem. Meglepetésre, válaszolni is fogok. Illetve megpróbálom. Emellett szó az Inetntional draw-okról, a hirtelen megoldásukról, és hogyan előztem emg Paul Heaver-t.

Dash

A Push the Limit-es Dash-re az egyik nagy veszélyt a stressz listák okozták, amik talán háttérbe szorulnak, nálunk meg eleve elvétve fordultak elő. Előző, III. Ligafordulóban az 5. fordulóban összeakadtam a jó öreg Stresshog-gal (Gold Squadron Y-win R3-A2, TLT, title), de koncentrált tűzzel sikerült elérni, hogy nem lett Dash többszörösen stresszelve.

A másik oldalról nézve, amíg az ellenfél ráugrik a stressz forrásunkra, addig a lista maradékának feladata, hogy megfizettesse azt a 26 pontot az ellenféllel.

A 3 Jumpmaster ellen még vannak problémáim. Bendzsi szerint addig kéne körbe-körbe rohangálnom a pályán, egy sűrű aszteroidamező körül, amíg meg nem unja az ellenfél, elindul át az aszteroidákon, remélhetőleg bukik pár akciót, és BUMM. Az tény, hogy ha rosszul játsszák a listát, akkor van esélyem ellenük.

Az ászok már csak ászok maradnak. A blokkolás erejében kell bíznom. Vagy hajót cserélni?

Hős kerestetik

Theorist az egyik legismertebb X-Wing-es blogger, részben az ő írásának hatására kezdtem el Dash-sel aktívabban foglalkozni "pályám elején", vagy pont őt olvastam többet, mert az YT-2400 tábor elvakult híve volt. Hm, az elvakult erős szó, hiszen alá tudja támasztani az állításait. Többnyire.

Míg az FFG fő X-Wing-es játékfejlesztője, Alex Davy is elismerte, hogy Az Outer Rim Smugler eszméletlenül, a Wild Space Fringer meg eléggé el van árazva, Theorist váltig kitart amellett, hogy  a WSF egy remekül beárazott hajó, csak meg kell vele tanulni játszani, és ésszel kell felszerelni. Amint elkezdünk rá fejlesztéseket aggatni, hamar abban az árkategóriában találjuk magunkat, hogy indokoltnak tűnik még pár pontért Dash-re fejleszteni.

Mi a helyzet, ha már Dash-t hozzuk? Ráadásul 100 pontból?

Itt kezdődik a fejtörés. Theorist a 42 pontos WSF + HLC + Gunner mellett tette le voksát, de nekem a 4 kockás támadás kihagyása után nem ér meg 5 pontot egy módosítatlan 2 kockás lövés.

Persze repkedtek az ötletek, sokan a Ghost-ot javasolták, pontosabban a VCX-100-ast, csatlakoztatott shuttle nélkül.

Chopper

  • enhanced scope,
  • ion projector,
  • autoblater turret

Chopper

  • enhanced scope,
  • intel agent,
  • Kanan

Ez a fenti lista egy Kyle KAtarn-os Super Dash-sel érdekesen működne együtt, Dash-ről is könnyedén leszedhetné a stresszeket, vagy Chopperről, ha úgy alakul.

Lothal Rebel

  • FCS
  • Hera
  • Chopper
  • Flechette Torpedo
  • Extra Munitions

Hátra is tud lőni a hatalmas jószágunk, ráadásul stresszelhet,

Lothal Rebel

  • Hera
  • Chopper
  • FCS
  • Engine

Ezek után én az alábbi variánst próbáltam ki pár könnyed meccsen.

Lothal Rebel

  • Fire Control system
  • Hera
  • Han Solo
  • Auto Blaster Turret

Így jelentő mennyiségű módosítást kaphat egyetlen Target Lock-ra a hajónk, akcióink ha nincsenek, hát nincsenek. Az Auto Blaster Turret már egy elég veszélyes zónát jelent ászokra, és bár nincs ccuray corrector-unk, egy target-lock-kal még mindig jó esélyünk van fix sebeket bevinni.

A Dash Ghost elég jó más Ghost-ok ellen, illetve regeneráló lázadókat is meg tudja félemlíteni. Ászok ellen csak egyszer próbáltam ezt a listát, ott Soontir Fel Stealth Device-át könnyedén le tudtam volna kapni a Lázadómmal, ha nem pont egy blinded pilot crit jön fel. Ellenben teljes pajzson lévő Dash-em megmaradt egy Soontir ellen, és mivel baráti meccs volt időkeret nélkül, döntetlent javasoltam az ellenfelemnek, mert Én nem tudom lelőni őt jó eséllyel, ő meg csak sokára tud leszedni, ha blokkolásra játszanék (mint egy versenyen tenném 1 hajó ellen, ha pontösszegben vezetek és kevés idő van hátra, ahol Soontir-nak nagyon óvatosan kell mennie, ha nem akar véletlen token-ek nélkül maradni, a rossz irányba nézve).

Paul Heaver-t megelőzve

[caption id="attachment_8334814" align="aligncenter" width="599"]paul Srácok, arra gondoltam, hogy...[/caption]

A háromszoros világbajnok, Paul Heaver a Nova Squadron Radio 48. számában arról beszélt, hogy szerinte a legjobb lázadó lista:

Dash

  • Push the Limit
  • HLC
  • Outrider
  • Engine Upgrade
  • Kanan/Kyle

Lothal Rebel

  • Fire Control system
  • Hera
  • Han Solo
  • Auto Blaster Turret

Hogy mi? Ez az Én listám! Ugyan azt hozta ki a Világbajnok pár nappal később, mint Én! Azért ez valami. Spoiler a Nova Squadron adásából: utána persze közli, hogy jelenleg ez is gyenge, ezért birodalmi ászokkal fog repülni.

Paul, Te voltál a Kiválasztott! Az volt a dolgod, hogy elpusztítsd a Sith-eket, nem az hogy közéjük állj! Hogy egyensúlyt hozz az Erőbe, nem hogy sötétségbe taszítsd!

Nem Tehetek mást, mint

Bocsáss meg, megint érzem, hogy szólít egy könnyebb út. A legfőbb vezér látja rajtam. Mutasd meg újra, a lázadás erejét, és semmi sem állhat az utunkba, mutasd meg, Dash, és befejezem, amit elkezdtél!

(Update: április 16.-án Atlantában a Rebel seregek az elmúlt időszak várakozásai felett szerepeltek, és bár Palp Aces nyert, nem vagyok róla meggyőződve, hogy a lehető legjobban játszotta a döntőt a Rebel játékos. Aznapi 9. vagy 10. meccse volt, így ezt nem rójuk fel neki. Úgy néz ki, azért még lázadó játékosoknak is van mit keresniük ebben a játékban.)

Még egy kis Dash

Atlantai Regionális versenyen a legjobb 16-ban 3 (!!!) Dash build is volt, mind a  3 lényegesen különböző. Bár a beszámolókat elnézve, nem is volt két hasonló lista.

Rich Meade

  • Dash Rendar,
    • Recon Specialist
    • HLC,
    • Lone Wolf,
    • Outrider
  • Miranda,
    • TLT,
    • Advanced SLAM,
    • Extra Munitions,
    • Sabine, Seismic Charges,
    • Conner Net

Richard Hsu

  • Dash Rendar
    • PTL,
    • Mangler,
    • Kanan Jarrus,
    • Outrider,
    • Engine Upgrade
  • Chopper
    • FCS,
    • Autoblaster Turret,
    • Hera Syndulla,
    • Han Solo

Brian Zeno (második hely)

  • Dash Rendar
    • Lone Wolf,
    • HLC,
    • Recon Specialist,
    • Outrider
  • Corran Horn
    • VI,
    • FCS,
    • R2-D2,
    • Engine Upgrade

Erre nehéz mit mondanom, mert két fajta Dash-t nem szeretek, a Mangler-eset, és a Lone Wolf-osat. Hm. Vegyük észre, hogy a második hely az Wave 5-ös lista. és az elsőnek közölt a háromból is Wave 7-es. Ezeket még néznem kell, hogy érdemben reagáljak rájuk. A legjobb 16 összes listája.

Kis könnyed X-Wing

Kipróbáltam a svéd csodát is (ahogyan magamban elkereszteltem), azaz egy tényleg kompetitív, de élvezetes, csupa X-Wing listát!

  • Wes Janson (31)
    X-Wing (29), R2 Astromech (1), Veteran Instincts (1), Integrated Astromech (0)
  • Wedge Antilles (32)
    X-Wing (29), BB-8 (2), Crack Shot (1), Integrated Astromech (0)
  • Poe Dameron (37)
    T-70 X-Wing (31), R5-P9 (3), Veteran Instincts (1), Autothrusters (2)

A többség szerintem szívesen lát X-szárnyúakat az asztalon. 3 remek pilóta, 2 rossz hajó, 1 egész jó hajó, 1 pajzstöltő robot. Hogyan működik? Ha az ellenfelünk nem valamelyik régi X-szárnyút kezdi el lőni, akkor potenciálisan fennáll a veszély, hogy Poe végül visszatölti a hiányzó életét, és menet közben Wes és Wedge, a legerősebb pilótaképességek közül 2-t is felvonultatva, valamit darabokra szaggatnak. Wedge BB-8-tel viszonylag mobilis, míg Wes meg jó eséllyel utoljára lép, ezzel biztosítva, hogy nehezebb legyen bekeríteni egy arc-dodger-rel. Az immár lényegileg  6 életes T-65-ös X-szárnyúak szerencsére nem esnek le annyira hamar, így ahhoz, hogy Poe-n kívűl más ne maradjon a pályán, megdolgoztatjuk az ellenfelünket. Poe pedig a pajzs visszatöltésével egy elég kemény ellenfél.

Ez a fenti lista ötletes, élvezetes, gyakorlatilag anti-meta lista, az ászokkal felveszi a versenyt, valamint Wes fókusz és target lock eldobatása rakétás listák ellen is nagyon jól jöhet. Egy kis pajzsvisszatöltésre meg nehéz nemet mondani. Talán pont Poe a habarcs a listában, ami biztosítja a szívósságot, ugyanakkor még kellő tűzerőt és mobilitást is biztosít. Segnor-loop-ot a régi X-Wing-ekre is!

Szándékos döntetlen, szükséges rossz, vagy a játékban az első koporsószeg? ELHÁRÍTVA!

Megoszlanak a vélemények az Intentional Draw Rules kapcsán (IDR, vagy ID maga a döntetlen elfogadása). A fő probléma vele nyilván az, hogy nem tesz jót a közösségnek. A baj vele az, hogy egy TOP 8-as cut-ot magába foglaló versenyen, vagy hasonló struktúrában a biztos bejutásról való lemondás lehet.

Félreértés ne essék, azt szeretném, hogy kivegyék ezt a kitételt a Verseny szabályzatból. A magyar Liga több szervezőjével beszélgetve, ők is hibás döntésnek tartják ezt a szabályt, és amíg nem vagyunk hivatalos FFG-s verseny, addig nem is kell betartanunk. Ez ugye gondolom, már másoknak is feltűnt, hogy idehaza a változatos verseny formátumok nem felelnek meg a szokásos FFG-s verseny struktúrának.

A két legerősebb érv az ID ellen, hogy például a Hoth Open győztese, Ryan Fleming nem jutott volna be a TOP 8-ba, ha előtte mindenki ID-zik. Pont így fért be a 8. helyen, hogy több asztalon sem állapodtak meg döntetlenben.

A másik érv a közelmúltból a Roanoke Regionals verseny, ahol a Swiss verseny 6., utolsó fordulójára pontosan az első 8 ember állt olyan pontértékkel, hogy ha ők ID-znek, akkor garantáltan ők kerülnek be az első 8-ba. Mivel ők sem hülyék, megtették. Sportszerű volt? Szerintem olyan cselekedet, amit a verseny szabályzat engedélyez, nem lehet sportszerűtlen. "Szép dolog" volt? Ezt azért nem jelentem ki. Én megtettem volna? Nem tudom azt mondani, hogy nem. A komoly tárgynyeremények mellett az amerikai nemzeti versenyre és a világbajnokságra való bejutás helyéről is döntött ez a mérkőzés. Az 5. kör megkezdése előtt az a 8 játékos már megmutatta, hogy ők kifejezetten jó játékosok. Ha az 5. forduló után lett volna a vágás, ugyan ez történt volna végeredmény szempontjából, csak senki sem hőbörgött volna, és nem hallunk az esetről.

Mi volt a baj ebben az esetben? Az FFG a létszámtól függően teszi függővé, hogy hány fős legyen egy-egy "premier event". A roanoke-i tournament pont abba a kategóriába csúszott bele, amikor már 6. kört írt elő a versenyszabályzat, de még nem volt semmi értelme 6. kört tartani (40+ főtől kéne 6. kör elvileg, és ők 43-an voltak).

Csak mellékesen, a ma már sokat emlegetett Paul Heaver is a Top 8 ID-zők között volt, pedig őt mindenki a valaha élt legsportszerűbb embernek tartja.

 

[caption id="" align="aligncenter" width="926"] FFG váltig állítja, tudják, mit csinálnak[/caption]

Általában baj van-e most az ID-vel? Igen. Miért vezetik be? Nehéz felügyelni, megítélni, hogy például a két játékos szándékosan kerüli az összetűzést, aztán végül már nincs idő lelőni semmit sem. És vannak olyan listák, amik nem szeretnek először ráfordulni az ellenfélre, hanem szükségük van arra, hogy a másik fél kötelezze el magát. Pontosan ezt a taktikát javasolja nekem Bendzsi Jumpmasterek ellen.

Páran javasoltak olyan kitételt, hogy ha senki nem lő le semmit sem, akkor mindkét játékos kapjon vereséget, vagy egyből diszkvalifikálják őket. Ez nyilván egy elég nagy baromság. Vannak olyan defenzív, sok tokenes listák, akik egyszerűen úgy nyernek, hogy csak megcsipkedik az ellenfél gyenge pontját, majd nem vesztenek lehetőség szerint semmit sem. Két ilyen lista nem sok mindent tud egymással kezdeni.

Például, kis előnye az ID-nek, hogy ha valaki hoz egy "fortress", vagy más néven "turtle" listát, azaz úgy beállítja a hajóit, hogy ők végig ütközzenek, így biztosítva, hogy például a Lambda Shuttle-ei mögé ne lehessen bemenni, majd szétcincálni  őket, akkor most ellene odahívhatom a bírót, és a jelenlétében közölhetem, hogy most egyezzünk ki döntetlenben, mert nem fogok odarepülni a hajói elé, hogy szétlőjenek, amikor az én egyetlen célom az lenne ellene, hogy mögé repüljek be. Ilyen taktikával szerencsére nem találkoztam a való életben, de külföldön pár "try hard" ember rendszeresen előveszi, és pár lista nem tud velük mit kezdeni. Egyéb sereg összeállítások persze gond nélkül átmennek ezen az akadályon.

Azért alapvetően több a gond és a bánat az ID körül, mint amennyi egyértelmű előnyt hozna.

Az FFG azt nyilatkozta, meg szeretnék hagyni az IDR-t

Mit lehetne tenni ezek után? Megváltoztatni a tornarendszert. Vannak rá működő javaslatok. Például a "gradált vágás" (mi így használjuk ezt a matematikában, szóval graduated cut angolul). Ez azt foglalja magában, hogy pl. a 12. emberhez képest vágunk, értve ezalatt azt, hogy MINDENKI, akinek annyi vagy több verseny pontja van, mint a 12-nek, bekerül az egyenes kieséses szakaszba. Mivel így ott nem kettő hatvány darab ember kerül be jó eséllyel, így a kieséses szakasz első fordulójában a jobb helyen bejutók automatikusan továbbkerülnek, míg az éppen becsúszok kvázi egy plusz fordulót játszanak). Ez nem csak az ID fontosságát/problémáját veszi el, hanem lecsökkenti a rossz MoV-t szerző listák hátrányát, azaz azokét, akik rendszeresen nyernek, ellenben szinte az egész listájuk elhullik a folyamatban. Hiszen, ha mondjuk 5-1-re végeztem, de rossz MoV-val, akkor a a régi fajta Top 8 vágásból kiütött volna egy 5-1-es jó MoV-ú ember, de a gradált vágásba mindketten bekerülünk. Az ő előnye, hogy esetleg egy fordulóval kevesebbet játszik, azaz eleve tovább jut a kieséses rész első szakaszán. Van ideje pihenni és harapni valamit.

Győzelem!

Tegnapi nap folyamán az FFG egy hivatalos közleményben adta tudtunkra, hogy meghajlik az óhajunk előtt, és nem akar az árral szemben úszni. Maximális tisztelet ezért a Fantasy Flight-nak, hogy felismerik, mikor tényleg rossz egy döntésük (pl. régi Phantom nerf előtt), és mikor csak népszerűtlen (4 TLT).

A lényeg, hogy

augusztus 1-jétől kezdve kiveszik egyes játékaikból az ID-t, és a döntetlen helyzeteket és végkimeneteleket IS a versenyformátumból.

Eleve ritka a döntetlen X-wing-ben, de azért kérdéses, mi is jön helyette. Valószínűleg az Initiative fog dönteni, hogy vagy az azt birtokló játékos nyer a szokásos döntetlen szituációban, vagy pedig, hát pont fordítva. Ezért is csak a júliusban megjelenő tournament rules frissítésből tudjuk meg a végleges ítéletet. Ami egy másik jó jel, hogy nem elsietik a döntésüket, hogy korrigálják a hibát, hanem tudják, baj van, intézkednek, de mivel több opcióval rendelkeznek, ezért megvizsgálják ezeket alaposan a végleges döntés előtt.

Forrás:

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr5811788451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása