Pár tipp azoknak, akik először mennek nagy, nemzetközi versenyre

2019/01/16. - írta: Promie Motz

Image #0

A 2017-es First Hungarian National Championship

Kép: Index

Igen csalóka és meglepő lehet, főleg elsőre, hogy a Magyar Nemzeti Verseny, azaz a Hungarian National Championship a nevében ellentétben egy igencsak nemzetközi verseny, a 95 főre tervezett mezőny közel fele külföldi idegenlégiós, akik mégis a "Hungarian National Champion" üvegtrófeára törnek.

Korábban közzétett tippeim 

Így pár tipp az elején.

1. A bíró a barátod, hívjad, ha kell

BÁRMI nézeteltérés van, nem tiszta, mit-miért szeretne az ellenfeled, hívjál bírót. Ez egy teljesen rendben lévő gyakorlat, ezért vannak ott, ezért szervezik a versenyt.

Találkoztam múltkor nálunk olyan lengyel versenyzővel, aki lengyelül és németül próbálkozott kommunikálni, így bajban voltunk. Ő még egy jófej srác volt, szóval elmutogattuk a dolgokat, meg igyekeztünk kártya nevekkel kommunikálni.

Azonban vannak olyanok is, akik teljesen jól értenek téged, csak nem akarnak megérteni. Kis trükközések, nem szépen lépi le a manővert, satöbbi. Az ilyen játékosra rá kell szólni, ott helyben. Sőt, ismerünk olyan lengyel játékost is, aki egyenesen csal, nem forgat le, vagy visszaforgat tokeneket. Ők elenyésző kisebbséget alkotnak szerencsére az idelátogató játékosok közül, de komolyan mondom, számunkra, akik egy nagyon szerencsés és jó közösségben játszanak, egyszerűen mellbevágó ez. 

2. Vagy legalább meccs után beszélj vele

És sokaknak nehéz lesz felvállalni a konfrontációt, én se vállaltam be sajnos az első pár külföldi versenyemen. Aztán, most már ÉVEK óta morgok miatta magamban, amikor "az a paraszt" "azt csinálta". Ha tényleg annyira konfliktus-kerülő vagy, AKKOR IS minimum szólj a bíróknak a meccs után, hogy te, ez a srác végig nagyon trükközött és nem szépen játszott,  nézzetek már rá. Ha még egy pár emberrel megcsinálja, és mindenki jelenti, hogy na, velem is szemét volt, akkor remélhetőleg tesznek ellene a szervezők.

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem kell megijedni, az emberek 85%-ának nem lesz ilyen problémája garantáltan, és a maradéknak sem súlyos. De egy hisztiző ellenfelet is nyugodtan le lehet pirítani, 2017-be egyik ellenfelem már az azstalra csapott egy akkorát, hogy arrébb másztak a hajók. Erre már bírót hívtam, hogy rászóljanak, és a maradék 3 meccsen nem volt vele baj. Kemény az élet, ha kézből, akciók és módosítás nélkül nem tudod megdobni a 3 evadet ;) 

Ez az első két pont azért fontos, mert ha véletlen elrontotta a meccsedet az ellenfeled hozzáállása, még tehetsz érte, hogy ezt másokkal ne tehesse meg büntetlenül.

3. Lesznek, akik isznak, és nem is keveset

Ez egy fura pont. Angoloknál és és lengyeleknél is meglepően elfogadott, hogy végig sörözik a napot. A lengyelek a System Openjüket tavaly Krakkóban, 370 főt egy sörfőzdébe tereltek és ott ment a játék.

Ami még meglepőbb, a legtöbbük játékán nem látszik meg. Sajnos van, aki ezt csak ürügynek próbálja felhasználni kis kényelmes hajó mozgatásra, lásd 1-es pont. Alapvetően csak azért, mert a külföldi ellenfél már a 4. sörénél tart ebéd körül, még lehet, jól játszik.

4. Könnyű összecserélni a dolgokat, nehéz külföldről visszacseréltetni

Ismerünk olyan sztorit is itthoni X-Wing Ligáról, amikor valaki 38 sebzés kártyával fejezte be a napot, mert az ellenféltől húzott, de még így se volt meg mindegyikből a megfelelő számú. A mrccsek végén nézzétek meg, megvannak a játék komponenseitek, mert nehéz lesz visszacserélni őket, amikor később derül csak ki, ez meg az hiányzik.

Nekem is van 2016-ból még "Uti" nevű lengyel játékostól aszteroidám, akinek se a rendes nevét nem tudom, se azóta visszacserélni nem sikerült több út alatt (mert már nem ismerem meg). Cserébe az egyik piros alapszettes nagy aszteroidából 4 db om van azt hiszem.

5. Érezd jól magad

Tényleg nem akartam senkit se megijeszteni az előzőekkel. Nagyon szeretek nemzetközi szinten is játszani. De az ember belefuthat pár kellemetlen tapasztalatba. De igazán negatívak ezek az élmények csak akkor lesznek, ha hagyjuk őket.

Az X-Wing azért mégiscsak egy játék, és ha ennyi időt és energiát rászánsz, akkor érezd jól magad. Igyekezz tanulni a hibákból, de ne görcsölj egy vesztes mérkőzésen. Ahogy Han Solo mondta:

Képtalálat a következőre: „fly casual”

Vörös Ötös, készenlétben!

Plusz egy!

Ne szólj hozzájuk

Nem szabad még játékban lévő játékosokhoz beszélni és főleg nem olyan nyelven, amit nem ért az egyik játékos!  Nem tudhatja szegény ember, most ellenfelét csak heccelik a barátai, vagy taktikai tanácsokkal látják el

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr114566000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása