Red Squadron a világ körül - System Open - minden oKKKKé lesz

2019/04/12. - írta: Promie Motz

img_20190412_122311_1.jpg

Ma (!) megyünk a hétvégén megrendezésre kerülő UK System Openre a "festői" Milton Keynesbe, ami ezen nagy múltú országgal ellentétben 1967ben lett alapítva, ezzel fiatalabb a szüleimnél. Ez városnál furcsa.

Létó Laci lesz a házigazdánk, aki a reptéren vár és furikáz majd minket. Vele együtt Kovács Bence, Szentandrássy Dani és Tóth Ádám mellett még én (esetleges új olvasóknak Sebők Ricsi) alkotjuk az 5 fős, Red Squadron Intruders különítményt, ami az ősszel alapított Red Squadron Pilots csapat "idegen légiós" ága, akik kimerészkednek az otthonos Budapestből  ha egy kis pewpewra vágynak. 

Volt egy rakat stressz forrás (sűrgősségi útlevél készíttetés, mert csak két napja dőlt el, nincs mától hard Brexit, csuklófájás, indulás előtti ráébredés, hogy nagyobb a táska, mint amit felvihetek a Wizzairre) , és ezek csak pluszba jönnek rá a "szokásosra" : bizonyítási kényszer: ha már 5. éve játszok és olyan jónak tartom magam, kellene egy nemzetközi, komoly eredmény is (két Regionális, top 16 van eddig csak a nevem mellett, a korábbi 3 System Openemen elvéreztem), az ember időt és pénzt öl a versenyre, amit nem a családjával tölt el inkább. 

Az esetleges rossz szereplés után mindig kitalálom, többet nem megyek. Minek? 

Aztán, miután feldolgozom a csalódottságomat, visszagondolok, hogy hatalmas buli volt a verseny, meg egy csapat kockával utazni a világ körül, legurítani pár sört, és esetleg megismerkedni új arcokkal. 

Így aztán megyek mindig legközelebb is:

Várható időjárás: helyenként rakéta záporos, de nyugaton főként proton bombázás lesz a délutáni órákban. 

A lista:

Warden Squadron Pilot (37)
Barrage Rockets (7)
Sabine Wren (3)
Proton Bombs (5)

Warden Squadron Pilot (37)
Barrage Rockets (7)
Proton Bombs (5)

Warden Squadron Pilot (37)
Barrage Rockets (7)
Proton Bombs (5)

Warden Squadron Pilot (37)
Barrage Rockets (7)
Proton Bombs (5)

Total: 199
View in Yet Another Squad Builder 2.0

Nagyon fura számomra ez a lista, aki rengeteget repült 1.0 Mirandát. Ez sok szempontból az ellentéte, és a közepes talpak miatt sok mindent újra kellett tanulni. Amikor csak az van az asztalon (D. Ákos ellen összejött!), hirtelen nagyon furcsa lett minden a szemmértékemnek, ami a kis és nagy talpakhoz szokott hozzá.

A listával még mindig rengeteget fejlődhetnék, hiszen csak 5 napja jöttem rá egy élőben kommentált VASSAL meccsem alatt, amikor véletlen "jól" állítottam be a turret arcokat előre. Jól, azon a meccsen. A korábbiakon nagyon jó volt oldalra. Mikor-melyiket kell? Még nincs meg az általános szabályom.

Ennek ellenére 14-3-ra állok, ami szinte az a szint, ami kell holnap a SOS első napján. 5-1 6 meccsból. De! Mivel csak top 64 6 fordulóra van idő vasárnap, és a várható 620-650 indulóból 70+ éri el ezt a szintet (mondtam már, hogy a legnagyobb X-Winges verseny valaha?)  ezért még 6 forduló után a legrosszabb, vasárnapra "bejutott" játékosok között szombat este van egy "előselejtező", aznapi 7. mérkőzés. Annak a várható vége már tippre éjfél. Másnap 9től már folytatás.

Na kinek van nagyon rossz MoVja a saját listájával? :D

Több, mint valószínű, hogy 5-1esek között is hátul lennék, így extra teher, hogy utolsó kis MoV töredékre is rá kell menni. Aztán persze lehet, hogy 3-3at is alig érem majd el és feleslegesen stresszelem magam.

A lényeg az, buli lesz a hétvége és csinálhatunk majd pewpew hangokat. 

Majd nézzétek hétvégén a streamet, szeretnek külföldieket pakolni kamerás asztalra. 

Vörös Ötös, készenlétben! 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosotos.blog.hu/api/trackback/id/tr8214757697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása