Red Squadron a világ körül - System Open - Battlereport

2019/04/17. - írta: Promie Motz

Nagyon fura mindig egy nemzetközi X-Winges esemény után. Már egy magyar verseny után is eléggé túl tud pörögni az ember, hogy másnap még kicsit a hatása alatt van és újra pörgeti a fejében a munkában is a fontos pillanatokat. Egy ilyen rendezvény után az ember... sokkos állapotban van? Nem tudom, mi a jó kifejezés, mintha még nem lenne vége. Az biztos, péntek este óta még félálomban is X-Wingezek.

Percről-percre változik még, hogy hogyan értékelem a hétvégét. Most már nagy be akartam jutni a 4. System Open versenyemen a második napi, kieséses szakaszba. Enyhe spoiler, ez idén se jött össze. Ugyanakkor 9 remek mérkőzést játszottam, kettőn volt enyhe probléma, de a hangulat fergeteges volt. Valamint nálam lényegesen jobb játékosok sem jutottak be a második napra, akik konzisztensen az angol élvonalban játszanak. Köztük Rasta Delaphina volt Európa Bajnok, Simeon Dellapina jelenlegi világbajnok, valamint több VB Top 16-os vagy más SOS-on jól szereplő játékos. És egyszerűen azért, mert ezen az 565 fős (650 férőhelyes és 620 eladott jegyes) eseményen volt 2-300 játékos, akikben benne volt a lehetőség, hogy bejussanak, mert megfelelő körülmények között tudnak jól szerepelni. Bár az általános, erős lázadó jelenléten és "Leiázáson" túl nehéz más, átfogó meta összképet mutatni, alapvetően minden listára van válasz, hacsak valaki nem elképesztően jó, de elképesztően, akkor van a mezőnyben jó pár sereg, ami az ő összeállítása ellen halálos tud lenni.

Tovább komment

Red Squadron a világ körül - System Open - minden oKKKKé lesz

2019/04/12. - írta: Promie Motz

img_20190412_122311_1.jpg

Ma (!) megyünk a hétvégén megrendezésre kerülő UK System Openre a "festői" Milton Keynesbe, ami ezen nagy múltú országgal ellentétben 1967ben lett alapítva, ezzel fiatalabb a szüleimnél. Ez városnál furcsa.

Létó Laci lesz a házigazdánk, aki a reptéren vár és furikáz majd minket. Vele együtt Kovács Bence, Szentandrássy Dani és Tóth Ádám mellett még én (esetleges új olvasóknak Sebők Ricsi) alkotjuk az 5 fős, Red Squadron Intruders különítményt, ami az ősszel alapított Red Squadron Pilots csapat "idegen légiós" ága, akik kimerészkednek az otthonos Budapestből  ha egy kis pewpewra vágynak. 

Volt egy rakat stressz forrás (sűrgősségi útlevél készíttetés, mert csak két napja dőlt el, nincs mától hard Brexit, csuklófájás, indulás előtti ráébredés, hogy nagyobb a táska, mint amit felvihetek a Wizzairre) , és ezek csak pluszba jönnek rá a "szokásosra" : bizonyítási kényszer: ha már 5. éve játszok és olyan jónak tartom magam, kellene egy nemzetközi, komoly eredmény is (két Regionális, top 16 van eddig csak a nevem mellett, a korábbi 3 System Openemen elvéreztem), az ember időt és pénzt öl a versenyre, amit nem a családjával tölt el inkább. 

Az esetleges rossz szereplés után mindig kitalálom, többet nem megyek. Minek? 

Aztán, miután feldolgozom a csalódottságomat, visszagondolok, hogy hatalmas buli volt a verseny, meg egy csapat kockával utazni a világ körül, legurítani pár sört, és esetleg megismerkedni új arcokkal. 

Így aztán megyek mindig legközelebb is:

Várható időjárás: helyenként rakéta záporos, de nyugaton főként proton bombázás lesz a délutáni órákban. 

A lista:

Warden Squadron Pilot (37)
Barrage Rockets (7)
Sabine Wren (3)
Proton Bombs (5)

Warden Squadron Pilot (37)
Barrage Rockets (7)
Proton Bombs (5)

Warden Squadron Pilot (37)
Barrage Rockets (7)
Proton Bombs (5)

Warden Squadron Pilot (37)
Barrage Rockets (7)
Proton Bombs (5)

Total: 199
View in Yet Another Squad Builder 2.0

Nagyon fura számomra ez a lista, aki rengeteget repült 1.0 Mirandát. Ez sok szempontból az ellentéte, és a közepes talpak miatt sok mindent újra kellett tanulni. Amikor csak az van az asztalon (D. Ákos ellen összejött!), hirtelen nagyon furcsa lett minden a szemmértékemnek, ami a kis és nagy talpakhoz szokott hozzá.

A listával még mindig rengeteget fejlődhetnék, hiszen csak 5 napja jöttem rá egy élőben kommentált VASSAL meccsem alatt, amikor véletlen "jól" állítottam be a turret arcokat előre. Jól, azon a meccsen. A korábbiakon nagyon jó volt oldalra. Mikor-melyiket kell? Még nincs meg az általános szabályom.

Ennek ellenére 14-3-ra állok, ami szinte az a szint, ami kell holnap a SOS első napján. 5-1 6 meccsból. De! Mivel csak top 64 6 fordulóra van idő vasárnap, és a várható 620-650 indulóból 70+ éri el ezt a szintet (mondtam már, hogy a legnagyobb X-Winges verseny valaha?)  ezért még 6 forduló után a legrosszabb, vasárnapra "bejutott" játékosok között szombat este van egy "előselejtező", aznapi 7. mérkőzés. Annak a várható vége már tippre éjfél. Másnap 9től már folytatás.

Na kinek van nagyon rossz MoVja a saját listájával? :D

Több, mint valószínű, hogy 5-1esek között is hátul lennék, így extra teher, hogy utolsó kis MoV töredékre is rá kell menni. Aztán persze lehet, hogy 3-3at is alig érem majd el és feleslegesen stresszelem magam.

A lényeg az, buli lesz a hétvége és csinálhatunk majd pewpew hangokat. 

Majd nézzétek hétvégén a streamet, szeretnek külföldieket pakolni kamerás asztalra. 

Vörös Ötös, készenlétben! 

komment

Dash nélkül mit érek én?

2019/04/05. - írta: Promie Motz

rendar-cockpit2.jpg

2016 Endor System Open, Varsó. Dash-Eaden, 3-3.

2017 Yavin System Open, Birmingham. Dash-Miranda, 4-3.

2018 "Mandalore" System Open, Krakkó Dash-Poe, 1-2.

Szerintem sejthető egyfajta minta. 

2019. X-Wing 2.0. A Dash-Roark lista rövid tündöklése után (aminek egy nerf vetett véget) Dash jelenleg játszhatlannak tűnik.

2019. Yavin System Open, Milton Keyns. Becsült játékos létszám, 650 fő. A valaha volt legnagyobb X-Winges verseny. 2 új frakció, pont annyival a megjelenés után, hogy valami potenciálisan brutális kombót addig kitaláljanak, de az FFG még vészhelyzet esetén se tudjon beavatkozni.

Nekem meg hiányzik a kedvenc hajóm. Rémes pozícióban van. Bármelyin kis plusz trükk, interakció a haszontalanból átlökhetné a fenomenális kategóriába. Így bajban vannak a lázadók hosszú távon, hogy milyen legénységek, lövészek és új támogató pilótákat kaphatnak egyáltalán a jövőben.

Ellentétben mondjuk a Falconnal, az YT-2400-asról hiányzik a boost, helyette Roll akcióval bír. Dash legtöbb iterációjában szerettem azért boostolni vele, ez az akció jobban kivisz a tűzívekből.

Hamar elfogy a 10 élet, ha elkezdik lőni a hajót. Az a biztos, ha ránk se látnak.

A 2-3 hajós seregösszeállításban rendszeresen van 5 - 6-os kezdeményezésű hajó, és Dash nem szereti, ha egy mozgékony ász utána lép.

2 lövést szinte biztosan le kell adnia minden hajóra, ha nem többet. Egyszerű matek, hogy hamarabb elfogy még támogató hajóval a háta mögött is. Mert passzív kockamódosításból sincs elég neki, így valakinek tokenekkel kell etetnie ezt a bestiát. 

Ettől az egész olyan, mint az 1.0-ban a FennGhost listák, amikkel és amik ellen semszerettem játszani.

Dash halott? 

Szerintem felfelé bukott. A változtatások hatására erősebb lett, de használhatatlan, "felépíthetetlen" versenyen. Egy rosszabb listát talán meglephetne az 5 kockás trick shotos támadás, de szinte minden sereg sokkal többel lőne vissza.

Persze ezt ne vegyétek többnek, mint ami. Egy unalmas vonatúton panaszkodásnak. Meg kis izgalom a verseny előtt, szokásos analízis paralízis a változékony metajáték időszakában. 

Azért én szeretnék még a 2.0-ban dupla yt-2400ast reptetni és azzal érdemben versenyezni.

Vörös Ötös, készenlétben! 

komment

Ne terheld meg magad az új szabályokkal! - Minden, ami új mechanika Wave 3-ban

2019/03/21. - írta: Promie Motz

Ez csak egy fordítás

Az eredeti cikkért hatalmas köszönet az Alkotónak, itt a magyar közösség számára elérhető fordítások lesznek, minimális saját megjegyzéssel

Elől lesznek a hivatalos angol szabályok, utána a fordítások (írjatok, ha valamit benéztem). Az eredeti cikkhez voltak linkek is, ami még nem olyan régen működött, pont a közzétételkor nem voltak többségében mégsem elérhetőek

Strain token (túlrerhelés token)

 

Igen, valahogyan le kellett ezt is fordítani és az túlterhelés mellett tettem le a voksom.

Tovább komment

X-Wing VASSAL Liga S07E01 - Lando, Wedge, Thane vs 5 Rz-2 A-Wing

2019/03/17. - írta: Promie Motz

vassal_derrkater.png

Volt szerencsém az X-Wing VASSAL Liga 7. Szezonjában, a másodosztály 2A Alderaan divíziójában játszani Derrkaterrel egy miliméterekre kihegyezett meccset. Bár szeretem azt gondolni, hogy jól repülök és ügyesen állítok fel csapdákat, az ellenfelem rendre meg tudott ezekből lépni és olyan szituációkat épített fel, amik nekem voltak rosszabbak! 

És a legjobb az egészben, a kommentrált videó csak 36 perces!

Cél lesz, hogy a szezonbeli összes mérkőzésemet majd feltöltsem.

Tovább
komment

Támogasd a Vörös Ötös média birodalmat alt art kártyáért cserébe!

2019/02/19. - írta: Promie Motz

received_774186532963900.jpeg

Nagyon nehezen szántam rá magam a dologra, de ez már évek óta érlelődött.

A videók és podcastek fogyasztóinak egy része hajlandó lenne anyagi támogatást nyújtani a jobb audio-vizuális tartalomért cserébe. Számomra, mint producernek meg szüksége van tőke injektálásra.

Ezt senki se érezze úgy, hogy én elvárom Tőletek, hogy pénzt adjatok. Nem erről van szó. Csak ebben az évben várhatóan egy fityingem sem lesz arra, hogy a technikát fejlesszem, több tetemes kiadás is áll előttem. Ha csinálok valamit, azt azonban a körülményekhez képest szeretném jól csinálni. És pár játékosnál felmerült az igény, szívesen áldoznának rá rendszeresen kis összegeket, ha cserébe jobb lesz a videók minősége, idővel, amint összegyűlik az összeg jobb kamerára, mikrofonra.

Így a következő 3 hónapban 1-1 új alt art kártya fog kijönni, melyek limitáltak lesznek az első 30 támogatónak. 

A támogatás mértéke tetszőleges, rátok van bízva. Iránymutatásként 1000 Ft per hónap, de ha valaki odajön hozzám egy rendezvényen, hogy "figyelj, Mace Windu a kedvenc karakterem, de most nem tudlak támogatni", az kap egy Mace Windut, ha marad a hónap végére. Hasonlóan oldjuk majd meg az esetleges postázásokat, ha marad a hónap végén, akkor lehet jelentkezni a postázás ügyében.

A támogatások alapvetően egyszeriek, de nagyon megköszönöm, ha valaki rendszeres támogatóvá válik a kártyától függetlenül.

Extra köszönet a mi egyetlen Kuzminunknak a kivitelezésért!

Utalás

Többen egyből kérdeztétek, hogyan lehet utalni. Aki ezt preferálja, azok az alábbi lehetőséggel élhetnek. Közlemény rovatba fontos a Név feltüntetése, és hogy ezt az összeget mely hónapokra szántátok támogatásnak. Például: Gipsz Jakab, március-május. Azaz ez 3 hónapra. Vagy: Mézga Aladár, június, azaz egyszeri.

Számlatulajdonos neve: Sebők Richárd
Számlaszám:
11600006-00000000-35935625
Közlemény rovatba: -TE NEVED-, Kezdő hónap - záró hónap

Vörös Ötös, készenlétben. 

komment