Május elsején bejelentették a játék második kiadását. Hogyan érint ez minket?
Május elsején bejelentették a játék második kiadását. Hogyan érint ez minket?
2017 szeptember elején az FFG bejelentette a Wave 13-at is, egy hónappal a Wave 12 bejelentését követően. Mielőtt idegösszeroppanást kaptunk és a pénztárcánk sírva elmenekült volna, közölték, hogy a még újabb hullám csak 2018 elejére várható a boltok polcaira. Azonban karácsonyra megjelent a TIE-Silencer és a Resistance Bomber. Azért nézzük meg nagy vonalakban, mit is kaptunk.
Jócskán a cikk eredeti vázlatának elkezdése után (7 hónap?) volt időm befejezni ezt a rövid értekezést, pár játékélménnyel és tapasztalattal megfűszerezve.
Köztük a most szombaton megrendezésre kerülő Budapest Regionals 2018-on is, ami egyben IV. Ligaforduló.
Van, amikor az ember, mint Neo a mátrixban, átlát mindent. Van, amikor az ember csak behunyja a szemét és imádkozik. Na ez a meccs ez utóbbi volt.
Palkó Miklós beszámolója az első szervezett X-Wing-es versenyéről (ápr 10. - Vault 51 – EPT). Fogadjátok sok szeretettel! Az EPT (Elite Pilot Training) egy hétköznapi, 3 fordulós, baráti hangvételű megmérettetés, amely most a KEX (Kedd Esti X-Wing) keretein belül került megrendezésre.
„Gyere, csak gyere..”, „Ez csak egy kis gyakorlás regionálisra, gyere!”, „Bármit hozhatsz, csak gyere, és játssz!”.
Ezekkel a felhívásokkal találkoztam, amikor megkérdeztem, hogy mégis mi ez az EPT, vagy mi várható, menjek-e egyáltalán. Persze, hogy mentem….Mondjuk semmi kedvem nem volt. Semmi! Az elmúlt hetekben egyetlen nap sem tudtam foglalkozni a hobbival. Se lista ötlet, se motiváció, és még egy korábbi vásárlásomat is majdnem elfelejtettem átvenni pár nappal korábban. Szóval nem volt meg az a lendület, mint ami a teljes februárt, és március első két hetét jellemezte, de mentem.
Ímhol visszatért a blog egy kis vloggal. Vagy mi. A lényeg, hogy elindult a VASSAL szezon és kijött egy új module (8.0.0), ami megoldott pár bugot, ami ellehetetlenítette a videók közvetítését. De most ez megoldhatóra redukálódott. Azért lett pár vágás a videóban.
Tantive IV-Raider Class Corvette rangadó érkezik hamarosan a Vörös Ötös X-Wing Youtube csatornára!
Novemberben elkapott a vérszem és gyorsan foglaltam jegyet a lengyel System Open Series versenyre (továbbiakban SOS). Novembertől a SOS-ig összesen 9 nrm verseny gyakorló meccsem volt. Bár a felkészültségemhez képest remekül teljesítettem a krakkói regionálison, kérdéses volt, hogy 330 ember között hogyan fogok szerepelni, mennyire jönnek jól ki a párosítások és a többi.
3 verseny volt a hétvégén és mind a háromban olyan versenyformátum, ahol kvázi csak a nyert meccsek száma volt érdekes, MoV már nem.
A VASSAL Liga 6. Szezonjára elindult a jelentkezés. 8-10 meccs lejátszását vállalja az ember hasonló mennyiségű hét alatt. Aki komolyan gondolkodik azon, hogy az itthoni távolságok miatt nem tud eleget játszani, vagy csak komolyabban érdekelni a nemzetközi játék, vagy csak olyan időpontokban ér rá, amikor a barátai nem, azoknak ez egy remek lehetőség a játékra. Igény esetén majd szervezünk még VASSAL tanítást márciusban.
Jelentkezési határidő, március 16.
A részvétel ingyenes, ugyanakkor ha nyersz valamit, a postáért fizetni kell, illetve egyéb opciók mellett fix részvételi díj is jár.
Még egy lelkes játékostársunk írt beszámolót a bécsi regionálisról. Fogadjátok Bíró Zoltán szemszögéből a történteket! (Caniz és Imi írásai).
Az Első Magyar Nemzeti bajnokságon beszélgetésbe elegyedtem egy osztrák sráccal (Josip) a hajófestés témakörében. Akiről aztán kiderült, hogy félig-meddig lengyel. Sajnálatos módon neki nem volt Facebook profilja, de a barátnőjének igen, így őt vettem fel a majdani kapcsolat tartás céljából (Bettina). Majd egy szép napon, valamikor november végén, a hírfolyamomon megjelent, hogy egy ismerősöm érdeklődik egy esemény iránt. Ez volt a Bécsi Regional. Pár megosztás után lecsorgott a nemzetközi verseny szervező csoportba, ahol is további 4 fő jelezte a részvételi szándékát.