Concord Dawn védelmezője - a Fang Fighter

2018/08/22. - írta: Promie Motz

 Az X-Wing 1.0-ban a Protectorate Starfighter és különösen Fenn Rau elég nagy hullámot vetett jó egy évig a megjelenése után, majd pedig kiszorult a játékból, ahogy a szuperpontos támadások ezt az aránylag törékeny hajót ellehetetlenítették. Hiába rúgott Fenn Rau szintén akkorát, mint egy mandalori…

Tovább komment

Wien Regionals 2018 II. – Az első külföldi versenyem

2018/02/12. - írta: Promie Motz

Az első részben bemutattam, hogyan készültem fel a versenyre és hogyan alakult ki a lista, amivel végül neveztem. Ebben a fejezetben végre a konkrét történések következnek. A kevés gyakorlás után nem tartottam célszerűnek túl komoly elvárásokat megfogalmazni a részvételemmel kapcsolatban. Ennek…

Tovább komment

Eszkalálódás a gyakorlatban - verseny beszámoló

2017/07/18. - írta: Promie Motz

Történt egyszer, hogy egy rakat, összeszedetlen gondolatot felhánytorgattam a lázadók helyzetéről eszkalációs formátumban. Mivel ebből a formátumból csak ez az egy megmérettetés lesz idén a ligában, így sok esélyem nem volt próbálkozni, hogy "Na, majd az egyik verseny összejön".

Tovább komment

Red Squadron Podcast 16 - Európából jöttem - EB beszámoló 2. rész

2017/06/19. - írta: Promie Motz

Interjú Kenessey Marcival, aki a legsikeresebb magyar X-Wing játékos volt a 2017-es EB-n, 3. helyezettként jutott a TOP 16-ba. Mesél a felkészülésről, a meccseiről, a tapasztalatairól és a trükkökről, amiket tanult. Előző rész a többi játékos beszámolójával.

Tovább komment

Az első Store Championship - részletes beszámoló 1. rész

2017/06/15. - írta: Promie Motz

Egy több részes beszámoló az első, 41 játékost felvonultató magyarországi Store Championship-ről.

Tovább komment

A 100 pontos Corran katasztrófa - verseny beszámoló

2017/05/15. - írta: Promie Motz

A múltkor már megmutattam a legutolsó FAQ utáni kedvenc lázadó listáimat. Itt volt az idő, hogy valamelyiket elvigyem a IV. Ligafordulóra. A választásom Nathan "A Kölyök" Eddie 100 pontos Corran-Biggs-Ahsoka összeállítására esett. Wall of text, sok képpel.

Tovább komment

Scum Halálosztag a Birodalmi Kommandó ellen

2017/04/11. - írta: Promie Motz

A Mindlinkkel felfokozott kivégző osztag Fenn Rau vezetésével szembetalálja magát a birodalom legjavával, Carnor Jax, Tomax Bre és Quickdraw feladata Concorde Dawn Protektorát megállítani.

Tovább komment

Fenn Rau és 2 Contracted scout vs. Miranda, Cracken, Jan Ors - MajorJuggler vs Luccros

2017/04/01. - írta: Promie Motz

Lassan kilábalok egy kis betegségből, a hangomon még érződik, de azért remélhetőleg élvezni fogjátok ezt a közvetítést is. Egy igazán trükkös, a kombináción múló lázadó csapat csap össze egy rideg és hatékony Scum összeállítással.

Tovább komment
süti beállítások módosítása